„Játék” a költségvetésekkel és a jövőnkkel

Előrehozott költségvetés-készítés

A kormány 2015-től tavasszal nyújtja be a következő évre szóló költségvetést, mondván, így lesz idejük a vállalkozásoknak és a háztartásoknak is kellően felkészülni pénzügyi döntéseikre. Csakhogy ez parasztvakítás! Hiszen a költségvetések nyári elfogadását követően előállhat még számos, a gazdasági folyamatokat lényegbevágóan befolyásoló buktató, nem beszélve arról, hogy a kormány – mint ez tapasztalható volt – sorozatban olyan döntéseket hoz, amelyek rendre átszabják az elfogadott tervezetet. De az elfogadott költségvetésből azért sem lehet tájékozódni, mert az előirányzatok legfeljebb a megelőző év tervszámaival vethetők egybe. Ezek viszont semmit sem mondanak a valóságos folyamatokról. A füstbe ment tervnek tekinthető, megszavazott költségvetések követhetetlenekké lettek. 

A több mint száz ország költségvetését rendre górcső alá vevő Költségvetési Felelősségi Intézet szerint a magyar költségvetések évek óta nem ütik meg az átláthatóság minimumát sem. Az unióban e tekintetben is az utolsók közé kerültünk, ha nem a legutolsó helyre. A döntések zárt ajtók mögött születnek, amikor korlátozás nélkül érvényesíthetők a kormány pillanatnyilag fontos politikai szempontjai, s ezek többnyire túlköltéshez vezetnek. 40 évig az előző rendszerben is lényegében így működött a költségvetési politika, azaz a társadalom teljes kizárása mellett, és a szakma kontrollja nélkül. Csakhogy nem azért váltottunk rendszert 1990-től, hogy visszakerüljünk az egyszer már magunk mögöttinek tudotthoz. 

A fiskális alkoholizmus kitörése

A fiskális alkoholizmus kifejezése Kopits Györgytől, a Költségvetési Tanács egykori elnökétől származik, aki ezen a kormányok költségvetési túlköltekezésének szenvedélyét értette. Hangsúlyozta: a rövid távú költségvetési kiigazításokon túl, „szükség van egy kiszámítható döntéshozatali keretre, amely költségvetési fegyelemre ösztönzi a mindenkori kormányzatot”.

Ha úgy vesszük, ezt a keretrendszert szolgálta az az uniós (maastrichti) előírás, amely szerint az éves költségvetési hiány nem lépheti túl a bruttó hazai termék három százalékát. Orbánék ezt csak akkor fogadták el, amikor az Európai Bizottság a túlzott deficiteljárás keretében kilátásba helyezte számukra az uniós pénzek elvonását. Ennek elkerülése érdekében 2012-től ügyeltek is a szabálytartásra. 2020-ra egy százalékos hiányt irányoztak elő, de a Covid kitörése miatt Brüsszel ideiglenesen felfüggesztette a három százalékos küszöböt azért, hogy nagyobb költségvetési lehetőség legyen a járvány okozta problémák megoldására. A mérték meghatározását a kormányok józan megfontolására bízta. 

Orbán eleinte ódzkodott a deficit elszaladásától, mondván, nem akarja újra adósságcsapdába vinni az országot, de aztán mégis kedvezőbbnek látta a túlköltekezés elengedését. 2020-ban a hiány a GDP 7,5 százalékára, az államadósság rátája pedig 65-ről 80 százalék közelébe ugrott. Ebben az esztendőben az államadósság több mint 7000 milliárd forinttal emelkedett (ellentétben a korábbi évek 1-2 ezer milliárdos növekményével). A költségvetésnek ezt a kiszakadását és az adósság elfutását a válság enyhítésével magyarázták, amiben volt „némi” igazság. „Némi” azért, mert a Covid elleni védekezés céljára összegereblyézett csomagnak (a GDP 30 százalékára tették) jó, ha egyharmada szolgálta a károk enyhítését. 

A fiskális alkoholizmus folytatódása

A következő táblázatból számszerűen is nyomon követhető, hogy az Orbán-kormány miként kapott rá a továbbiakban is a túlköltekezésre.

Forrás: aktuális éves költségvetések és zárszámadások, KSH

2021-ben, amikor nagyon dinamikusan növekedett a gazdaság, a hiányráta alig csökkent. A 2022-es választásokra készülve, ugyanis a kabinet nagyon erősen megnyomta év végén a kiadási oldalt: novemberben és decemberben több mint 2000 milliárd forintos deficit termelődött. 

2022-ben a választások megnyeréséért kiszakított költségvetés hiánya már az első félévben megközelítette az egész évre előirányzottat. Ezt Nagy Márton költségvetési beavatkozásai (adóemelések, beruházási befagyasztások, kiadásvágások előírása) után sikerült valamelyest korrigálni, de ismét jött a szokásos év végi pénzkiszórás…

A 2023-ra meghatározott deficitcélt háromszor írta át a kormány, és még így is alálőtt a ténylegesnek: a hiány majdnem a duplája lett a tervezettnek. 

Az idei költségvetés már február végére elbukott, amikorra a hiány elérte az egész évre tervezett több mint kétharmadát. Varga Mihály be is jelentette – a Nagy Mártonnal folytatott vita után –, hogy a hiánycélt 4,5 százalékra emelik. Ám a túlszaladás most is biztosra vehető. S hogy a második félévben lesz-e korrekció (elég durvának kellene lennie a 4,5 százalékos hiánycél eléréséhez is!), azt most még nem tudni. Isten és Orbán politikai útjai kifürkészhetetlenek.

Az elfogadott költségvetési tervekkel szemben, az utóbbi években az államháztartás hiánya jelentős mértékben elszaladt (az időnként bevetett korrekciók ellenére is). Ez csak akkor lett volna elfogadható, ha a deficittöbbletek az ország versenyképességének javulását, a munkavégző képesség erősödését (jobb oktatással, egészségügyi ellátással) szolgálták volna. De nem ez történt. Magyarország a nemzetközi versenyképességi rangsorokban egyre lejjebb csúszik. És még a 2010 előtti globális válságban is több forrás jutott – GDP arányosan – oktatásra és egészségügyre, mint 2022-ben. Mindennek a pandant-jaként ugyanakkor a szabadidő (sport), kulturális és vallási tevékenység finanszírozási arányában az unióban messze az első helyre kerültünk, minthogy ennek a rátája 2009-hez képest majdnem megduplázódott. De az unió első helyét foglaljuk el a gazdasági célú állami kiadások tekintetében is, ez 2022-re a GDP 10,5 százalékára ugrott a 2009. évi 5,8 százalékról, amelyen belül jelentős szerepet kapott a NER-barátok finanszírozása. (A bekezdésben szereplő adatok Pitti Zoltán számításai.)

Következmények

Az elszaladt költségvetési költekezések folyománya az államadósság növekedése (rátája a 2019. évi 65,3 százalékkal szemben 2023-ban kb. 73,5 százalékon állt), és a kamatterhek megszaporodása (a GDP arányában 2023-ra 2019-hez képest a kétszeresére nőtt, forintban számolva a háromszorosára).

A bemutatott és elfogadott tervekhez képest elfutott államháztartási mutatók rombolják a költségvetési és a kormányzati politika kiszámíthatóságát, hitelességét, ami pedig dráguló finanszírozásra vezet. Ez történt a közelmúlt éveiben és folytatódik ebben az esztendőben is. Márpedig a kifizetett kamat csökkenti az országban megtermelt, felhasználható jóléti forrásokat. 

Orbánéknak sikerült ismét eladósodási pályára lökni az országot. Ám a helyzet – mint ahogy a Tanú című filmben hallhattuk – fokozódik. A költségvetési gyeplőt pénzügyminiszterünk eddig sem tudta szigorúan tartani, noha kommunikációjában évek óta ígérgeti. Varga Mihály szigorú fiskális politikai szándékát más érdekek rendre felülírták. 

Varga Mihály a 2023-ra szóló új költségvetés bemutatása előtt, 2022 decemberében még azt nyilatkozta, hogy a kormány tartja az eredetileg meghatározott 3,5 százalékos deficitcélt. Majd a karácsony előtti kormányülés után szó nélkül tudomásul vette, hogy az 3,9 százalék lesz. 2023 őszén, amikor már egyértelműen látszott, hogy a 3,9 százalékos hiányon is túlmentek már a folyamatok, a Közgazdasági Vándorgyűlésen azt fejtegette, hogy hiánycsökkentő döntéseket fognak hozni, kiadásfaragásokat és adóemeléseket. Ám ezt Kocsis Máté – szinte órákon belül – cáfolta, ezért a pénzügyminiszter a továbbiakban azt kommunikálta, hogy a kormány dolgozik a költségvetés konszolidációján a kitűzött hiány mértékének betartása érdekében. De ebből nem lett semmi, a pénzügyminiszternek október elején be kellett mondania a GDP 5,2 százalékára nőtt hiányszámot, majd december végén az 5,9 százalékra felfutottat.

S nem volt semmi az a csata sem, ami az idén januárban Nagy Mártonnal lezajlott. Varga Mihály az elfogadott költségvetés szerinti, 2,9 százalékos deficitráta mellett kardoskodott, mondván, hogy vissza kell most már térni a szigorú fiskális politikához. A nemzetgazdasági miniszternek viszont – beígért növekedési tervei teljesítéséhez – nagyobb hiányra volt szüksége. Február végére Varga beadta a derekát, így most 4,5 százaléknál tartunk. Ám egész biztos, hogy a hiány lesz még nagyobb is, Nagy Márton növekedési terveihez ugyanis ez még kevés. Továbbá, mert 2023-ban a vártnál jóval kisebb GDP termelődött és az idei dinamika is alacsonyabb lesz a tervezettnél. Csak e két tényezőből 5500 milliárd forinttal kisebb GDP várható 2024-ben annál, mint aminek az elosztásáról a 2024. évi költségvetésben rendelkeztek; a nevező csökkenése növeli a hányadost. Másfelől a számlálót, a hiány összegét, a választásokra készülő kormány extra osztogatásai is meg fogják nyomni.

A pénzügyminiszter, a gazdasági kabinetből való kipaterolása után és az új kormányzati struktúrában, a korábbiaknál is súlytalanabb szerepet fog betölteni. Nagy Márton dömpere pedig megy előre, tekintet nélkül az inflációra (ezt már legyőzöttnek vallja) és a költségvetési egyensúlyromlásra (a kettő össze is függ), a dráguló eladósodásra, a forint árfolyamromlásának veszélyére. Mindez kimeríti a hazardírozó kormányzati politika fogalmát. 

Közben az Európai Bizottság ebben az évben már beélesíti a maastrichti GDP-arányos hiányt túllépő országokkal szemben a túlzott deficiteljárás fegyverét. Mindezt figyelmen kívül hagyva, a Pénzügyminisztériumban már készítik a 2025-ös költségvetést, amivel az egész, eddig bemutatott rumli folytatódik, rövid távon a kiváltságosok javára, ám hosszabb távon mindannyiunk kárára….