Jogerős: ki kell adni Mészáros cégeinek turisztikai pályázatait

Zutyu 2022. május 27. 15:25 2022. máj. 27. 15:25

Sikertelen adatkérésünk után a Transparency International Magyarország indított pert az állami százmilliárdokat elosztogató Kisfaludy 2030 Zrt. ellen, amit másodfokon, jogerősen is megnyertünk. Így ki kell adni azt, hogy mire és miért kapott 17 milliárdot Mészáros Lőrinc több cége.

Még a koronavírus-járvány első hulláma idején hullott pénzeső többek között a Hunguest Hotels Zrt.-re, illetve egy másik Mészáros-érdekeltségre. A Hunguest 2020 tavaszán felújításra hivatkozva, bezárta a szállodái nagy részét és elbocsátotta munkatársainak felét. Ezután derült ki, hogy 17 milliárdnál is több közpénz landolt a Mészáros-cégnél.

A szálláshely-felújításra kiszórt közpénz elköltését a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a Kisfaludy 2030 Zrt. menedzselte. A területet Rogán Antal propagandaminiszter felügyeli. Szerettük volna kideríteni, kik döntöttek a támogatásról, milyen feltételekkel adták a pénzt és próbáltuk volna megismerni a cég pályázatát, illetve a támogatási szerződést magát is.

Megkereséseinkre mind a turisztikai ügynökség, mind pedig a Kisfaludy 2030 Zrt. azzal válaszolt, nem adatkezelője a kért információknak. Hosszú hónapok felesleges levelezése után sietett a Hírklikk segítségére a Transparency International Magyarország, ám a civil szervezet sem kapott választ a kérdéseire, ezért végül pert indított a kért adatokért.

Az állami társaság nagyon szerette volna megőrizni Mészáros Lőrinc titkait, így mindent elkövetett azért, hogy ne kelljen kiadniuk a kért adatokat. Konkrétan le is írták egy előkészítő iratban, hogy hátrány érné Mészáros szállodaláncát, ha a kért adatokat közölnék. Hogy ezt miből gondolják, az nem derült ki.

„Alperes előadja, hogy a felperesi adatigénylésében szereplő jogi személyek gazdasági társaságok, amelyek szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos üzletszerű gazdasági tevékenységet folytatnak. A támogatás érdekében benyújtott dokumentáció tehát értelemszerűen ezen üzleti tevékenység megvalósításához szükséges beruházási, projektterveket, megoldásokat tartalmazza és üzleti titkot képez.”

Kifejtik még: a megvalósítás formája, a megoldási konstrukciók megismerése egyértelmű és aránytalan sérelmet okozna ezen üzleti tevékenység végzése kapcsán, mert illetéktelenek ismerhetnék meg Mészárosék titkait, ami akár el is lehetetleníthetné a hotel-felújításokat a konkurencia által. Hogy mégis, hogyan? Arra nincs válasz, de nem is lehet, hiszen az, hogy például a galyatetői szállodájukban milyen felújításokra van szükség, nem lehetetlenülne el azért, mert nyilvánosságot kap. Hiszen mégis, hogyan akadályozná meg a konkurencia, hogy kicseréljék például a szobákban a járólapokat, vagy épp a fürdőkádat?

Azzal is érveltek az adatok kiadása ellen, hogy a támogatási összeget már nyilvánosságra hozták a honlapjukon és az ömlesztve közzétett információkkal teljesítették törvényi kötelezettségüket. A bíróság azonban lesöpörte próbálkozásaikat és első-, majd másodfokon is teljes mértékben a Transparency International Magyarország pernyertességét állapította meg.

Például az állami cégnél sérelmezték, hogy – szerintük – idő előtt indult a per, mert a Transparency meg sem várta a határidőket. Csakhogy éppen a Kisfaludy Zrt. próbált a határidőkkel trükközni. A döntnökök nevét a személyiségi jogok védelmében próbálták eltitkolni, de a bíróság úgy látta, hogy közérdekből nyilvános adat ez az információ is. A másodfokú, így jogerős ítélet szerint tehát ki kell adniuk, milyen pályázati anyag vagy kérelem alapján, ki nyilvánította nyertessé a Mészáros-cégeket. A társaságok milyen kötelezettségeket vállaltak és milyen ütemezésben zajlik a pénzek kifizetése. A támogatási szerződést is kell adnia a cégnek és a perköltséget szintén nekik kell állniuk.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy az állami céget képviselő ügyvéd, Tóth M. Gábor óránként 50 ezer forintért dolgozott azon az utóbbi időben, hogy ne kerülhessenek nyilvánosságra Mészáros cégeinek anyagai. Ebből valószínűsíthető, hogy csak Mészáros Lőrinc érdekében, már minimum 1-1,5 millió forint közpénzt elköltött a turisztikai ügynökség leányvállalata. Esélyes, hogy az ügy a Kúrián köt ki, mert hiába a jogerős ítélet, egyelőre a kért dokumentumokat nem küldték el a korrupció ellen küzdő civil szervezetnek.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom