Jogerősen is felmentették Szekszárd összeférhetetlenséggel vádolt polgármesterét tisztségéből

HírKlikk 2023. október 17. 18:33 2023. okt. 17. 18:33

A fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyva, jogerősen is felmentette polgármesteri tisztségéből Ács Rezsőt, Szekszárd kormánypárti támogatással megválasztott polgármesterét, így a politikus megbízatása megszűnt.

Az ATV beszámolója szerint Ács Rezső összesen kolenc évig vezette a tolnai vármegyeszékhelyet. 2019-ben a kormánypártok támogatásával választották újra, de betegsége miatt csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudta ellátni feladatát. Mandátumáról nem mondott le, tisztségét megtartotta. Közben kiderült, hogy olyan helyen is vállalt munkát, ami összeférhetetlen volt a megbízatásával.

A nyár elején a kormánypárti polgármester lemondását kérte már a Fidesz-frakció is, de hiába. 

„Ács Rezső elbukta a pert. Ez azt jelenti Szekszárd város életében, hogy holnaptól Gyurkovics János az ügyvivő alpolgármester, tehát ettől a naptól kezdve már az ő aláírásával fognak a beadványok kimenni" – mondta Máté Péter, a Fidesz szekszárdi frakcióvezetője.

Ács Rezső a közösségi oldalán reagált az ítélőtábla döntésére. Ebben köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a munkáját, megjegyezve azt is, hogy közülük sokan fordultak szembe vele. Bejegyzése végén egy olyan Szekszárdot kívánt „ahol nem személyes érdekek, szűk, belterjes csoportok remélt haszna határozza meg a döntések irányát".

Forrás: ATV/Hírklikk