Jól kereső kormánytagok, éhbérért dolgozó köztisztviselők

HírKlikk 2024. augusztus 7. 18:35 2024. aug. 7. 18:35

2018 óta évről-évre látványosan emelkedik az államtitkárok, a miniszterek és nem utolsósorban a miniszterelnök fizetése. Miközben július 1-jével mintegy 14 százalékkal, havi bruttó 2,65 millió forintra növelték az államtitkári fizetéseket, s ugyanilyen arányban, 3,53 millióra a legtöbb miniszter illetményét, a ranglétra alján lévő kormány- és köztisztviselők illetményét mindössze egyszer emelték. E körben általánosnak számítanak a havi bruttó 320 ezer forint körüli illetmények, és gyakran két-három diplomával rendelkezők keresnek ennyit.

A kormánytagok fizetéséről egy ideje már nem jogszabály rendelkezik, hanem azokról a kormányfő dönt – emlékeztet a 24.hu. Az ötmilliós fizetési kategóriában lévő tárcavezetők 27 százalékos emelésnek örülhettek, így Nagy Márton nemzetgazdasági és Lantos Csaba energiaügyi miniszter így már bruttó 6 millió 362 ezres fizetést kap. Orbán Viktor havi illetménye ezzel párhuzamosan bruttó 6 millió 539 ezer forintra nőtt (a képviselői tiszteletdíjával együtt), az EU-s kormányfők közül az ő fizetése a legmagasabb az átlagbérhez képest.

A trend hasonló volt a korábbi években is: 2023-ban a legtöbb miniszter járandóságát 17,5 százalékkal növelték. Mindez azt követően történt, hogy 2022-ben rászakadt a bőségszaru a kormánytagokra, az ötödik Orbán-kabinet megalakulása után jellemzően 33 százalékos volt a miniszterek illetményemelése, míg az államtitkároké a 10 százalékot közelítette. Az államigazgatást működtető kormánytisztviselők és a köztisztviselők ezzel szemben az elmúlt években folyamatosan reálkereset-csökkenést szenvedtek el – 2018 óta csak egy ízben, a 2022-es parlamenti választást megelőzően történt egy átlagosan 10 százalékos illetményemelés. 

A területi közigazgatásban körülbelül 29 ezer munkavállaló dolgozik, egyebek közt a kormányhivatalok, a kormányablakok és a földhivatalok, valamint a munkaügyi hivatalok, a nyugdíj-, és közegészségügyi hatóságok munkatársai tartoznak ide. További, mintegy 27 ezer közszolga az önkormányzati közigazgatásban dolgozik.

Jelenleg ebben a csaknem 60 ezres munkavállalói csoportban a túlnyomó többség havi fizetését továbbra is a garantált bérminimum szintjén (jelenleg bruttó 326 ezer forint) tartják, a munkatársak oroszlánrésze nettó 210–220 ezer forint körüli fizetésen tengődik.

Forrás: 24.hu