Jövő héten megtudjuk, mit gondol az ország a Lánchídi csatáról

NVZS 2020. június 27. 11:22 2020. jún. 27. 11:22

A jövő hét elején jön ki a Lánchíd körüli politikai csatározások kapcsán készülő legfrissebb felmérésével a Publicus ­– tudtuk meg Pulai András ügyvezető, stratégiai igazgatótól. Az intézet legutóbb márciusban végzett hasonló felmérést, de csak a budapestiek körében. Akkor a megkérdezettek több mint a fele (53 százalék) elfogadhatatlannak nevezte, hogy politikai szempontok szerint döntenek a budapestiek életét érintő kérdésekről – például a Lánchíd felújítása kapcsán.

Pulai Andrást tíz napja portálunknak azt mondta: „egyelőre még nem mérték a lakosság véleményét a Lánchíd-ügyről, „de ha eszkalálódik a helyzet, meg fogjuk tenni”. Miután a helyzet eszkalálódott, megkérdeztük tőle: mértek, mérnek-e már?

„Még zajlik a felmérés, ami a hét végén lezárul s valamikor a jövő hét elején meg fog jelenni a Népszavában” – közölte Pulai, aki azt is elmondta, hogy ezúttal már országos felmérést készítenek. A maga részéről egyébként azt feltételezi, hogy kormányoldalról van olyan politikai szándék, hogy a Budapest ellen folytatott harccal amortizálják az ellenzéket, az ellenzéki polgármestereket is. Mindenesetre korábban portálunknak azt fejtegette, hogy a Lánchíd-sztori potenciálisan alkalmas arra, hogy sok szavazatot vegyen el a Fidesztől. Már csak azért is, mert az ilyen lépések – az önkormányzatok szívatása, a Lánchíd-felújítás, stb. – idővel  egymásra rakódnak, egymás hatását erősítik.

Erről is tanúskodhat majd a mostani felmérés. Előtte azonban érdemes felidézni a márciusi Lánchíd- (és dugódíj-)-felmérésük eredményeit.

Kiderült, hogy tízből hét válaszadó inkább elvárná azt a kormánytól, hogy miután kiderült, több támogatásra van szüksége a fővárosnak a Lánchíd felújításához, a kormány magasabb összeggel járuljon hozzá a kivitelezéshez.

Azok körében, akik szerint a kormány Budapest vezetését nehéz helyzetbe kívánja hozni, 84 százalék tartja elfogadhatatlannak, hogy a budapestiek életét érintő kérdésekről (mint például a Lánchíd felújítása) politikai szempontok alapján döntenek, nem azt tartva szem előtt, mi a jó Budapestnek, az embereknek.

Emellett a megkérdezett 53 százalék elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy politikai szempontok szerint döntenek a budapestiek életét érintő kérdésekről, köztük a Lánchíd felújítása kapcsán. Összesen csak egy százalék mondta ezt elfogadhatónak.