Józsefváros beperelte a kormányt

HírKlikk 2023. december 27. 19:30 2023. dec. 27. 19:30

Közigazgatási pert kezdeményezett és Alkotmánybírósághoz is fordul Józsefváros önkormányzata, mert a Magyar Közlönyben december 22-én olyan rendelet jelent meg, amely Pikó András polgármester szerint lehetővé teszi az örökségvédelmet élvező Magyar Rádió épületeinek lebontását. A helyére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) új campusát akarják felépíteni mindenféle hatástanulmány nélkül.

A kormány 625/2023. (XII. 22.) Korm. rendelete alapján „kiemelten közérdekű beruházássá vagy közcélú kiemelt beruházássá nyilvánított nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben” az érintett ingatlanokra nem rendlehető el változtatási tilalom. A polgármester által Lex Pázmánynak hívott rendelet lehetővé teszi azt, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások esetén ne kelljen figyelembe venni az önkormányzat által meghatározott örökségvédelmi követelményeket, helyi védelmet, az önkormányzat által kihirdetett változtatási tilalmat. Még a közútkezelői engedélyeket sem az önkormányzat, hanem a közlekedési hatóság adja ki mostantól – írta Facebook-oldalán a polgármester.

Pikó András a Telex kérdésére elmondta, ezért közigazgatási pert kezdeményezett szerdán a Fővárosi Törvényszéken a józsefvárosi önkormányzat, emellett Alkotmánybírósághoz is fordulnak.

A VII. kerület polgármestere közösségi oldalán kifejtette a Lex Pázmány véglegessé tette az önkormányzatok és a magyar lakosság kiszolgáltatottságát és jogfosztottságát a területükön, a szomszédságukban építeni akaró állammal, vagy kormányzati kegyben lévő beruházóval szemben. Ez a jogfosztás egyenes következménye annak, hogy egy partnerségért és társadalmi egyeztetésért küzdő önkormányzat minden törvényes eszközzel élt annak érdekében, hogy az életüket meghatározó döntések ne az általa képviselt lakosok nélkül, a fejük felett szülessenek. A jogfosztás oka tehát egy helyi ügy, de a kormány által választott „megoldás” nem csak a józsefvárosi lakosok és önkormányzat jogait vette el rendeleti úton, hanem minden magyarországi állampolgárét és önkormányzatét.

Pikó szerint a Pázmány ügye azt bizonyítja, hogy nem számít a pénz, több ezer ember életének és otthonának biztonsága. Egyetlen hatástanulmány nélkül bontanak és majd építenek, nem tudjuk milyen hatása lesz ennek a közelben lévő épületekre, és a bennük élőkre. Ez így nem beruházás, hanem kockázatos emberkísérlet.

Forrás: Telex


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom