Kaczynski azt hitte, az idők végezetéig uralmon marad

HírKlikk 2024. január 29. 17:02 2024. jan. 29. 17:02

Adam Michnik szerint rettenetes, amit Orbán Viktor művel, hiszen a vétójognál fogva sok mindent blokkol, miközben liberálisok kedvencéből eljutott a kriptofasizmusig. A Gazeta Wyborcza főszerkesztője, az egykori Szolidaritás neves tagja ugyanakkor feltűnőnek tartja, hogy a kormányfő nem antiszemita. Nem zavarja, ha valaki zsidó, már ha az illető az ő oldalán áll.

Magyarországon nem folyik antiszemita kampány. Az, hogy rehabilitálják Horthyt, az az idős választóknak szól. A politikus visszahozza a régi hagyományokat, ám azoknak része a zsidóellenesség. Ez azonban traumatikus a közösség tagjainak, akik tudják, mihez vezetett az antiszemitizmus a háború során. De manapság a hadjárat nem ellenük, hanem a liberálisok ellen zajlik – írja a Project Syndicate.

Ugyanakkor az elemző kiemelkedően fontosnak tartja a lengyel választások kimenetelét, mivel az feltartóztatta az ország putyinizálódását, a tekintélyuralmi rendszer lopakodó meghonosítását, a Patyomkin-demokráciát. Az előző kormány majdnem pontosan azt csinálta, amit Orbán, leszámítva Ukrajnát.

De most újra demokratizálni kell a rendszert, csakhogy a PiS nem akarja elismerni vereségét, mivel azt hitte, hogy az idők végezetéig uralmon lesz. Megint csak megnyilvánul Kaczynski arroganciája, megalomániája, illetve az, hogy nincs benne egy szikrányi képzelőerő sem. Hogy maximálisan keresztbe fekszik, az csak a kezdet, mert célja az új koalíció megbuktatása. Úgy lehet fogalmazni, hogy a legrosszabbon már túl vannak a lengyelek, a legkeményebb viszont csak most következik. És az ártó szándékhoz Duda elnök készséges partner.