Kampótempó

Föld S. Péter 2020. március 11. 10:49 2020. márc. 11. 10:49

A baj sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Nem egyszerűen arról van szó ugyanis, hogy Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján sötét képet festett a gazdaság kilátásairól. Az is problémás, hogy a turizmus várható hányattatásait külön kiemelte. „A turisztikai szezon idén kampó”, mondta miniszterelnök, miközben szabad szemmel is jól látható volt, hogy gondok barázdálják a homlokát. A turizmus nevű ágazatban működik ugyanis Orbán saját lábon álló lánya, Ráhel, valamint annak férje, a Nemzet Vejeként elhíresült Tiborcz István. Érthető a miniszterelnöki aggodalom.

Ha nekik kampó, akkor nekünk, magyaroknak, sokszorosan az. Kampó a köbön. Mészáros Lőrincről nem is szólva, aki – sok más mellett – a turizmus területén is megvetette a lábát. Szállodái vannak Orbán Viktor gyerekkori, gázszerelőből milliárdossá avanzsált barátjának, és akkor most azt kell hallanunk, hogy hiába a sok hotel, mindez mehet a levesbe. Magyarul: kampó.

Máshonnan kell majd megszerezni a mindennapi betevőre valót. Nem mintha féltenénk Orbán csókosait. Ők bizonyára megtalálják további gazdagodásuk módját. Inkább magunk miatt aggódunk. Ha fent nevezetteknek új vadászmezőket kell keresniük, annak a mi pénztárcánk látja kárát.

Nem véletlenül mondta Orbán miniszterelnök, hogy kampó. A nép egyszerű gyermeke még a legnagyobb pompa közepette sem feledkezik meg arról, hogy honnan, milyen mélyről érkezett. Nem azért költözött több mint 15 milliárdért a Sándor Palotába, nem azért repked magángépen futballmeccsre, mert nem emlékszik arra, hogy ki ő valójában. A nép egyszerű gyermeke, aki ugyan olyanokat is tud mondani, mint hogy „ki kell lépnünk a komfortzónánkból”, de szívesebben használ olyan szavakat, mint amilyen a kampó.

Azt is jól tudja mondani, hogy keccsölni. A gyöngyöspatai ítélet kapcsán említette a keccsölést Orbán, amikor a szegregáció miatt hátrányt szenvedő mintegy 60 roma családnak mindösszesen közel 100 millió forintot ítélt meg a bíróság. Erre mondta a miniszterelnök, hogy ha ő gyöngyöspatai lenne, neki sem tetszene, hogy míg ő keccsöl, mások milliókhoz jutnak.

A nép egyszerű gyermekéből a nép nagyszerű gyermeke lett. Mondjátok meg, mit akartok hallani, és én elmondom nektek, amit hallani szeretnétek.

Az idei turisztikai szezonnak amúgy tényleg kampó. Máshonnan kell majd megszerezni a pénzt, ami az idei kampó miatt kiesik. Mi bízunk a saját lábon állókban, akik idáig is helyettünk gyarapodtak. Nem lehet annyira kampós a helyzet, hogy ne szereznék meg tőlünk azt, ami nekik jár.