Kanada megvédi magát testvére és legjobb szövetségese ellen, ígéri Trudeau várható utóda
Mint az többször is megírtuk, Donald Trump egyre komolyabb formában veti fel az USA és Kanada egyesítésének gondolatát. Északi szomszédja viszont hevesen ellenzi az ötletet, és nem is nagyon érti, hogy miért kell ezt ennyire erőltetni.
Alig pár óra leforgása alatt a megválasztott elnök két fantáziarajzzal is megörvendeztette azokat, akik valóban szeretnék a két állam egyesülését, egyben fel is bőszítette a gondolat heves ellenzőit. Különös ellenszenvvel fogadták, hogy Trump a kanadai himnusz első két szavát használta mottónak: 'Oh Canada' – írja az Euronews.
Az ügy kezd eldurvulni
Az elnök körül legyeskedő tech-milliárdos Elon Musk egyik bejegyzése szerint Trump elhúzza Justin Trudeau nótáját.
Majd miután a kanadai közli, hogy az egyesítésnek szemernyi esélye sincs, azt írja a lemondott ottawai kormányfőnek, hogy „Kislány, többé már nem vagy Kanada kormányzója, tehát tökmindegy, hogy miket beszélsz”.
Musk kijelentése pimasz és lekicsinylő, de annyiban igaz, hogy az amerikai fenyegetésekkel szemben már egy új kanadai vezető fog fellépni.
Az ügy kezd eldurvulni, de ez még csak a szavak háborúja
At USA és Kanada már vívott véres háborút, de csak a filmvásznon. A népszerű South Park sorozat Oscarra jelölt moziváltozatában amerikai és kanadai magánszemélyek pitiáner konfliktusa fajul el egy olyan háborúba, amit csak a Sátán tud lezárni.
A kanadai kommentelők szerint a jobboldali Fox News vitaműsorában a szereplők már olyan hangot ütöttek meg Kanadával szemben, mint az orosz tévék kommentátorai Ukrajna ellen, és ez lassan már a South Parkra emlékeztet, ahogy az indulatok gerjednek.
Az élesedő hangulatban igen fontos a várhatóan hatalomra kerülő új kanadai miniszterelnök nyilatkozata. A 45 éves Pierre Poilievre, a Kanadai Konzervatív Párt vezetője egyértelműen visszautasította Trump megválasztott elnök ötletét, hogy országát Amerika 51. államává tegye.
Az X közösségi oldalon kedden Poilievre azt írta, hogy „mi vagyunk az Egyesült Államok legjobb barátja. Dollár milliárdokat költöttünk és több száz életet áldoztunk fel azért, hogy segítsünk az amerikaiaknak megtorolni az Al-Kaida szeptember 11-i támadásait. Több milliárd dollár értékű kiváló minőségű és teljesen megbízható energiával látjuk el az Egyesült Államokat, jóval a piaci árak alatt. Több száz milliárd dollár értékben vásárolunk amerikai árut”.
Poilievre kijelentése azután történt, hogy Trump hetek óta nyilvánosan azon töprengett, hogy az északi szomszéd az Egyesült Államok részévé válik.
Trump kedden kijelentette, hogy nem fontolgatja katonai erő alkalmazását annak érdekében, hogy Kanada az Egyesült Államok részévé váljon, hanem „gazdasági erőt” kíván alkalmazni az Egyesült Államok közeli szövetségese ellen.
Poilievre, aki a következő miniszterelnöki posztra pályázik, kijelentését egyben alkalomként is használta elképzeléseinek bemutatására. A Trudeau lemondása után készített gyorsmérések mindegyike 45-48 százalékos konzervatív fölényt jelez az előre hozott választásokra, így nagy eséllyel Poilievre fogja vezetni a következő ottawai kormányt. A liberálisok süllyedő tendenciája már 2024-ben megfigyelhető volt, de Trudeau lemondásával gyakorlatilag az összeomlásukkal lehet számolni.
„Gyenge és szánalmas NDP-liberális kormányunknak nem sikerült ezeket a nyilvánvaló pontokat megfogalmaznia. Harcolni fogok Kanadáért” – írta a kormányfői várományos, akinek majd szembe kell szállnia a Fehér Ház nyomulásával.
„Amikor miniszterelnök leszek, újjáépítjük a hadseregünket, és visszavesszük a határellenőrzést, hogy biztosítsuk Kanadát és az Egyesült Államokat is. Visszavesszük az irányítást Északi-sarkvidékünkön, hogy távol tartsuk Oroszországot és Kínát. Csökkentjük az adókat és a bürokráciát. Zöld utat nyitunk a hatalmas erőforrás-projekteknek, hazahozzuk a termelést és a fizetési csekkeket a munkavállalóknak, és a termelési jövedelmeket az országunkba” – ismertette elképzeléseit Poilievre.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. nov. 11.-i adása itt nézhető meg: