Karácsony Gergely: a főváros nem a szolidaritási hozzájárulásról, hanem annak mértékéről folytat vitát évek óta
A főváros nem magáról a szolidaritási hozzájárulásról, hanem annak mértékéről folytat vitát évek óta – írta a főpolgármester az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Karácsony Gergely a nemzetgazdasági miniszter Facebook-bejegyzésére reagált, amelyben Nagy Márton azt írta, hogy a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, a szolidaritási hozzájárulást a fővárosnak is meg kell fizetnie.
A főpolgármester felidézte, hogy Tarlós István korábbi főpolgármester utolsó évében még ötmilliárd forint szolidaritási hozzájárulást kellett fizetnie Budapestnek, idén pedig már 89 milliárd forintot, ami 18-szoros emelést jelent.
Emiatt állapította meg az Állami Számvevőszék, hogy Budapest az állami költségvetés nettó befizetője, emiatt mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy ez a helyzet ellentétes az alaptörvényben rögzített önkormányzati pénzügyi autonómiával, emiatt állapította meg a Fővárosi Törvényszék, hogy "ez a sarc konfiskáló jellegű", a Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerős végzésben állapította meg, hogy "jogellenesen van az állam zsebében Budapest pénze", a 2023-as "sarcból" 28 milliárd visszajár – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
Nagy Márton azon kijelentésére, miszerint a gazdagabb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulás nagy segítséget jelent a szegényebb önkormányzatok számára, a főpolgármester úgy válaszolt, hogy a kormány a kisebb településeket is "sarcolja", mivel a szolidaritási hozzájárulás a bevezetésekor 2017-ben 27 milliárd forint volt, idén pedig már 360 milliárd forint lenne.
Karácsony Gergely idézte az Európai Tanács szakpolitikai jelentését is, miszerint "a szolidaritási hozzájárulás jelenlegi formájában nem kapcsolódik közvetlenül azokhoz az újraelosztási/kiegyenlítési intézkedésekhez, amelyekre a pénzügyileg gyengébb önkormányzatok jogosultak."
A főpolgármester szerint a kormány megint "a magyar politika egyik legnagyobb hazugságával, a Budapest-vidék szembeállítással" próbálkozik.
Pedig "nincs olyan, hogy Budapest vagy vidék. Csak olyan van, hogy Budapest és vidék. Ebből pedig világosan következik, hogy a Budapest-ellenes politika országrontó politika" – közölte Karácsony Gergely.
Kiemelte, hogy Budapest az ország gazdaságának motorja, kulturális és szellemi életének szíve, de "ha a motor leáll, akkor a haladás is leáll".
MTI
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. május 28.-i adása itt nézhető meg: