Kármentésbe kezdett Orbán Viktor
Nyilvánvaló kármentés Orbán Viktor bejelentése az alkotmánymódosító-javaslatról – értékelte a Népszavának Novák Zoltán politikai elemző, a Méltányosság Politikaelemző Intézet projektigazgatója a kormányfő rendkívüli bejelentését a kegyelmi botrányban.
A miniszterelnök Facebook-oldalán már jóval a csütörtök délutáni megszólalása előtt jelezték, hogy Orbán Viktor „bejelentést tesz a kegyelmi jogról szóló vitával kapcsolatban.” A beharangozó némileg pontatlan volt, hiszen valójában nem a kegyelmi jogról bontakozott ki vita, hanem Novák Katalin köztársasági elnök döntéséről. Az államfő kegyelmet adott K. Endrének, aki évekkel ezelőtt a bicskei gyermekotthon igazgató-helyetteseként megpróbálta eltussolni a pedofil intézményvezető bűntetteit.
– Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem! – jelentette ki Orbán Viktor a videóüzenetében, s jelezte, a kormány nevében alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.
A Népszavának nyilatkozó politikai elemző szerint nem véletlen, hogy míg korábban a különböző törvényjavaslatok esetében nem exponálta magát a miniszterelnök, addig most ő maga tett bejelentést, ezzel is érzékeltetve a téma súlyát.
– A kormány az elmúlt években egyértelmű narratívát alakított ki a gyermekvédelemmel kapcsolatban, amelynek létezik egy pedofíliával kapcsolatos rétege is, s ezzel ment szembe Novák Katalin köztársasági elnök döntése. Ezt a hibát – de legalábbis ellentmondást – próbálja kiköszörülni a javaslat bejelentésével a kormányfő – fogalmazott az elemző, s úgy folytatta: – Orbán Viktor problémamegoldóként lépett fel, s személyesen próbálja rövidre zárni az esetleges vitákat. Egyben egyértelműen kiállt az eddigi családpolitikai narratíva mellett.
Az elemző szerint azért vártak eddig, mert ennyi idő kellett a politikai kommunikációs központnak a helyzet elemzéséhez, a válságkezelés beindításához – magyarázta. – Az elmúlt napokban minden bizonnyal jó néhány gyors felmérést végeztek, megvizsgálva az esetleges lépések következményeit, s ez alapján született a döntés, maga a kormányfő áll a nyilvánosság elé a módosító-javaslattal. Mellyel kapcsolatban azonban még elég homályos több minden, például, mi számít majd kiskorú gyerekekkel kapcsolatos bűncselekménynek, hiszen törvényileg ebben a nagy visszhangot kiváltott esetben sem emiatt ítélték el az utóbb kegyelemben részesülő férfit.