Karsai László Tuzson Bencének: óvatosan a történelmi párhuzamokkal
Karsai László a Népszavában megjelent írásában azt bírálta, hogy szerinte a Fidesz politikusai és a NER szereplői történelmi példákkal próbálják alátámasztani aktuális politikai állításaikat. A cikk apropója Tuzson Bence parlamenti megszólalása volt, amelyben Hitlerre, Hindenburgra, Tildy Zoltánra és Rákosi Mátyásra hivatkozott.
Karsai úgy fogalmazott: „jó lenne, ha a NER-esek abbahagynák a történelmi példálózgatásukat”. Szerinte ezek a párhuzamok kevés tárgyi tudással kerülnek elő, miközben a kormánypárti szereplők rendszeresen 1919-es vörösterrorról, ÁVH-ról vagy „liberális rémuralomról” beszélnek.
Az írásban Sulyok Tamás államfő is szerepel. Karsai azt állította, hogy Sulyok korábban valótlanul beszélt saját apjáról, amikor azt mondta, hogy 1945 után a népbíróság halálra ítélte, és évekig illegalitásban élt. Karsai szerint ezzel szemben Sulyok apja a második világháború idején a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megyei vezetője volt, 1945-ben pedig „még vizsgálat is alig folyt ellene”.
A cikk közvetlen előzménye Tuzson Bence parlamenti felszólalása volt. Karsai idézte Tuzson mondatát, amely szerint Sulyok alkotmánymódosítással történő eltávolítása „határátlépés” és „vörös vonal” lenne: „Hitler megvárta, hogy Hindenburg meghaljon, Tildy Zoltánt Rákosi Mátyás lemondatta a mandátumáról. De senki nem ment el odáig, hogy jogszabállyal elvegyék a mandátumot.”
Karsai erre reagálva részletesen ismertette Paul von Hindenburg szerepét. Azt írta, Hindenburgot 1925-ben a nép választotta meg államelnöknek, népszerű első világháborús hadvezér volt, 1916-tól a császári haderő főparancsnokaként működött, és Erich Ludendorff vezérkari főnökkel együtt a háború végéig jelentős befolyással irányította Németországot.
A szerző szerint Sulyok Tamás politikai súlya nem hasonlítható Hindenburgéhoz. Karsai úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor előbb az Alkotmánybíróságba, majd a Sándor-palotába juttatta Sulyokot, akit a Fidesz és a KDNP kétharmados többsége választott meg.
Az írás hosszabban kitér a weimari köztársaság végére is. Karsai felidézte, hogy Hindenburg 1932-ben másodszor is köztársasági elnök lett, 1933-ban pedig Adolf Hitlert nevezte ki kancellárrá. A Reichstag 1933. február 27-i felgyújtása után Hindenburg szükségrendeletet írt alá, amely felfüggesztette a polgári szabadságjogokat, majd a március 5-i választások után a nácik a Német Nemzeti Néppárttal parlamenti többséghez jutottak.
Karsai emlékeztetett arra is, hogy a nácik a katolikus Centrum Párt támogatásával fogadtatták el a felhatalmazási törvényt, amely után a kormány rendeletekkel kormányozhatott. A jelen lévő 94 szociáldemokrata képviselő szavazott ellene. A szerző szerint Németország 1933 júliusára egypárti rendőrállammá vált, az NSDAP-n kívül minden más pártot betiltottak, a szakszervezeteket és más szervezeteket feloszlatták.
A cikk végén Karsai azt tanácsolta Tuzson Bencének, hogy amikor „kitör belőle a NER-nosztalgia”, ne használjon történelmi példákat és párhuzamokat. Zárásként Kovács Kati 1970-es „Most kéne abbahagyni...” című slágerére utalt.
