Kásler ezt az ígéretét sem tartotta be

HírKlikk 2020. január 16. 06:42 2020. jan. 16. 06:42

Nem kapták meg az alap- és szakellátást végző fogorvosok azt, a havi fix összegű juttatást, amelyet tavaly október végén ígért meg a praxisoknak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – mondta a Világgazdaságnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.

Hozzátette: az egyszeri 1,5 millió forint kiegészítő juttatás minden rendelőbe időben megérkezett tavaly decemberig, de a miniszter január 1-jétől havi 130 ezer forint helyett 380 ezer forint rezsitámogatást ígért a közfinanszírozott fogászatoknak. Ezzel szemben, továbbra is 130 ezer forintot kaptak januárban a praxisok.

Tavaly szeptember első két hetében sztrájknak tűnő egyidejű szabadságolással tiltakoztak az alapellátó fogorvosok a finanszírozásuk miatt. Az érintettek szerint, ugyanis már rég nem elegendő a közfinanszírozás az állam által biztosított térítésmentes kezelésekre.

Mint a Népszava megírta, az akció előtt néhány nappal, Horváth Ildikó államtitkár személyesen ment el a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata megyei elnökségi ülésére, hogy a fogorvosok követelésénél csekélyebb ajánlattal okafogyottá tegye a tervezett megmozdulást.

Ez ugyan nem sikerült, de a jelenlévő küldöttek 19:3 arányban elfogadták a kormányzati javaslatot. Ennek teljesítését jelentette be tavaly október végén Kásler Miklós, és ez az, amihez a kamara alelnöke szerint nem tartotta magát az Emmi.

Forrás: Hírklikk