Keresztény-hetero Rubik kocka, avagy buzi ellenzék
Vastapssal indult és vastapssal zárult Orbán Viktor 22. évértékelő beszéde, amiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a miniszterelnök – pártelnök – nimbusza, saját, kiválogatott táborán belül nem változott. Mondhat bármit, hagyhatott maga mögött bármilyen esztendőt, a közönség már önmagában hálás azért, hogy ott lehet, testközelből láthatja Vezérét. Ha jól belegondolunk, 2019 nem akármilyen év volt: szavaztunk az Európai Unióra – nagy Fidesz-siker – és voksoltunk az önkormányzatokra – jelentős Fidesz-bukás, ám ezekről az év értékelése nem szólt. Legfeljebb egy önmagához is méltatlan mondatot helyezett el a miniszterelnök, amely talán utalhatott az októberi választásra: minősítette az ellenzéket. Fogalmazhatunk úgy is: lekomcsizta, lenácizta és lebuzizta a politikai ellenfelet. Márpedig, ha ezt megtette, tulajdonképpen itt abba is kellene hagyni az értékelés értékelését. Egy ilyen mondat után, ugyanis Orbán teljesen méltatlanná vált arra, hogy komolyan elemezzük szavait. Mi azonban mégis megtesszük, annak fenntartásával, hogy ő az, aki méltatlanná vált saját pozíciójához.
Amúgy az a szervilis társaság, amely összeverődött a Várkert Bazárban ennek a vasárnapnak a délutánján, nem tudni milyen érzésekkel távozott onnan. Kihúzta-e magát, hogy részese lehet Magyarország elmúlt tíz évének, amely az előadó szerint az utóbbi száz esztendő legsikeresebb időszaka volt, vagy inkább annak örült, hogy ő keresztény, nemzeti, polgári, fehér és hetero. Vagy azt jegyezte meg Orbán szavaiból, hogy a liberális egyenlő diplomás kommunista, vagy azt, hogy Soros György háromszor próbálta meg kifosztani az országot – miután kitaníttatta Orbán Viktort –, de először Antall József (taps), utána Horn Gyula (taps), majd 2015-ben ő maga (saját nevét nem mondta ki, így a taps is elmaradt) mentette meg az országot Sorostól. Összességében is: 2010 óta Magyarország saját útját járja, sikeresen.
Miközben az unió egyre nagyobb válságba került és egyre kevésbé érti a magyar modellt, mi megtanultuk, hogyan kell válságot kezelni, saját lábra állni, és megfordítani a helyzetet: ma már nem Európa a mi reményünk, hanem mi vagyunk Európa reménye. Pedig száz éve, amikor a trianoni békeszerződéssel – tudatosan – kimondták hazánk halálos ítéletét. Mindenféle szempontból szétszaggatták ezt az országot. Senki nem gondolta, hogy száz év múlva lesz egy olyan miniszterelnöke Magyarországnak, amely Európa legsikeresebb nemzete lesz, egy olyan nemzet, amely a legnagyobb növekedést produkálja a kontinensen. És csakis azért, mert itt a néppel együtt folyik a kormányzás, nem a brüsszeli blabla nyelvet követjük, nem vagyunk hajlandóak megszorításokat bevezetni; egy olyan nép, amely feltalálja a Rubik-kockát, az válságot is sikeresen kezel.
Láthatjuk: Orbán immár a kormányzás legitim eszközévé avatta a nemzeti konzultációt. Azt a módszert, amelyet lényegében a népszavazás helyébe léptetett, és amely egyébként maga a leggátlástalanabb manipuláció. Mégis: használjuk mi is ezt a kifejezést – mint sok más orbáni szótár-újítást –, pedig jól tudjuk, a közpénzen kipostázott kérdések kizárólag a miniszterelnök politikai érdekeit szolgálják. Most például a „börtönbiznisz” – megint egy új Orbán-szó – és a cigányság ellen szólnak majd a kérdések, csakis annak érdekében, hogy elfedje a valódi szándékot, mondjuk így: az Orbán-bizniszt, azaz a gyűlöletpolitikát.
Ennek a politikának címzettjei nem csak a cigányok és a bűnözők, hanem az ügyvédek és a civilszervezetek (megint Soros!), ez utóbbiakhoz – ki tudja miért – elküldte a katonákat is, akik ezúttal meghívottjai voltak a rendezvénynek. Vajon mit akarhat Orbán a katonáktól? Miért küldi csatába őket a civilek megmozdulásaihoz? Hogy érezzék: szárazon tartják a puskaport? Vagy azért, mert ugyan aranykorát éli hazánk, de vannak, akik ezt el akarják tőlünk venni, éppen ezért nagyon oda kell figyelnünk az elkövetkezendő évekre is. Jelentős építkezés következik most, kampány nélküli időszak, amikor lebeghetünk ugyan, mint a pillangó, de szúrnunk is tudnunk kell, mint a méheknek.
Vagyis: a konzultáció nem a kampány része lesz, azzal nem a 2022-es választásra készül a miniszterelnök, egyszerűen csak – ismételjük meg – a néppel kormányoz. Mert a nép már nagyon-nagyon várja, hogy a cigányok ne jussanak hozzá a bíróság által megítélt pénzükhöz, és azt is, hogy az elítéltek csak vegyék tudomásul, ha rosszak nálunk a börtönkörülmények. Ne tessenek bűnözni. Ez a két terület lesz, ahol – a miniszterelnök szavai szerint – kicsúcsosodik a közös kormányzás, a többit már megoldja ő maga. Például az egészségügy problémáit – arról szó sem esett –, vagy az oktatási gondjait, amelyek nincsenek is, csak néhány gáncsoskodó próbál hisztériát kelteni. (Ne feledjük: liberális, egyenlő diplomás kommunista.)
Az évértékelőn mellesleg nem került szóba a Fidesz néppárti tagsága, sem az elmúlt évben történtek, sem a jövőbeni tervek. A közönségnek nyilván nem is hiányzott, hogy szóba hozza; ezek a dolgok nem fontosak, illetve nem tartoznak rájuk. Majd, ha Orbán úgy látja, értesíti őket. Addig örüljenek csak a saját fehér-hetero-keresztény-nemzeti-polgár mivoltuknak. És csak forgassák a Rubik-kockát, mert azt is voltaképpen Orbánnak köszönhetik.
