Kiderült: K. Endre azért fordult a Kúriához, mert nem lehetett ott az egyik bicskei áldozat kihallgatásán

HírKlikk 2024. március 10. 18:45 2024. márc. 10. 18:45

Február elején derült ki, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnöki kegyelemben részesítette a kényszerítés miatt elítélt K. Endrét, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét. A kegyelmi ügy azért derülhetett ki, mert a jogerős ítélet után K. Endre és a jogi képviselői felülvizsgálatért a Kúriához fordultak, így kerülhetett bele az ügy a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat januári számába, ahonnan a sajtóhoz is eljutott. A HVG szombati írása szerint azért fordultak K. Endréék a Kúriához, mert állításuk szerint az elsőfokú bíróság súlyosan megsértette az igazgatóhelyettes védelemhez való jogát, aki nem lehetett ott, amikor egy áldozatot kihallgattak.

A 2019. május 22. napján tartott tárgyaláson a 4. számú tanú kérésére a II. rendű és az I. rendű terhelttel szemben a bíróság elrendelte, hogy a tanú meghallgatására az ő távollétükben kerüljön sor. Az elsőfokú bíróság ezzel a rendelkezésével megfosztotta K. Endrét attól a lehetőségtől, hogy a tanúhoz közvetlenül kérdéseket tegyen fel, állításaival szembesítse őt – írja a 24.hu.

Később azonban sem a Legfőbb Ügyészség, sem a Kúria nem ítélte megalapozottnak a kérelmet, a hatályos jogszabály szerint ugyanis van arra  lehetőség, hogy eltávolítsák a tárgyalóteremből „azt a vádlottat, vagy a hallgatóság közül azt  személyt, akinek jelenléte a különleges bánásmódot igénylő tanút a kihallgatása során zavarná”. A Kúria egyértelműnek minősítette, hogy ebben az esetben a terheltek hatalmukkal, tekintélyükkel, befolyásukkal visszaéltek, ezért volt indokolt a bíróságnak az a döntése, hogy K. Endre nem lehetett jelen a tanú meghallgatásakor.

Újabb fejlemény, hogy K. Endre nem adja fel. A kegyelmi ügy főszereplője hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, ez derül ki a Házon kívül exkluzív riportjából. 

Azt a fiút, akinek a vallomása néhány évvel ezelőtt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekotthon volt igazgatóhelyettese börtönbe kerüljön. Először két hete kereste fel, hatezer forintot és egy doboz cigit adott neki és édesanyjának, be is vásárolt nekik. A fiú akkor belement, hogy videóra mondja, amit K. Endre kért tőle.

Három felvétel is készült, amelyek a volt igazgatóhelyettes ártatlanságáról szóltak. Aztán néhány nappal később ismét találkoztak, akkor K. Endre az ügyvédjére hivatkozva arról beszélt, lehet, hogy szükség lenne egy új videóra is. Ezt a találkozót a stáb rejtett kamerával rögzítette.