Kiderült, tavaly ennyi titkos megfigyelést engedélyeztek Magyarországon

HírKlikk 2024. február 6. 07:30 2024. feb. 6. 07:30

Százharminchárom alkalommal engedélyezett tavaly a Fővárosi Törvényszék nemzetbiztonsági feladatok ellátása során titkos információgyűjtést – tudta meg a hvg.hu. Ennél jóval több embert figyelhettek meg titkosszolgálati eszközökkel, egy engedély ugyanis jellemzően több emberre vonatkozik.

Tavaly összesen 133 alkalommal engedélyezett bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtést a Fővárosi Törvényszék – derült ki a hvg.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszból.

Ez nem jelenti azt, hogy összesen 133 embert figyeltek meg titokban az érintettek tudta nélkül, mivel egy-egy kiadott engedély több célszemélyt is takarhat. 2022-ben például a 149 engedély összesen 251 célszemélyre vonatkozott. Most erről az utóbbi számról nem adtak tájékoztatást.  

A lap megjegyzi, az előbbieken túl, jóval több alkalommal kerülhetett sor például telefonlehallgatásokra, miután titkos információgyűjtésre az igazságügyi miniszter is adhat engedélyt. A tárca azonban már tavaly sem árulta el, hány ilyen ügyben járt el. 

A Facebook anyacége, a Meta tájékoztatása szerint a magyar állam 2022-ben 1224 darab megkeresést küldött, de a szám a 2023 januártól júniusig tartó időszakra már megugrott: ebben az időben 1033 darab adatkérést küldtek a Metának 1413 felhasználói fiókkal kapcsolatban. 13 esetben kaptak sürgős, vészhelyzeti kérvényt Magyarországtól.

Forrás: hvg.hu