Kína titkos háborúja Amerika ellen
A kínai titkosszolgálatok széleskörű és részben már sikeres erőfeszítéseket tesznek, hogy megbénítsák az Egyesült Államok hírközlését, víz- és energiaellátását, ha Tajvan miatt háború törne ki a két ország között. Erre figyelmeztettek az illetékes amerikai kormányszervek egy szenátusi meghallgatáson.
Amint a Washington Post beszámolójából kiderült: leleplezték, hogy a kínaiak országszerte routerek százaiba hatoltak be és ily módon elértek országos hálózatokat. A cél az volt, hogy hozzáférést szerezve azok irányító központjaihoz, a hálózatok megbénításával háború esetén pánikot és káoszt keltsenek az országban.
A külső behatolásokat megkönnyítette, hogy többnyire korábbi, elavult router modellekről volt szó, amelyek szoftverjét a gyártó már nem újította, elmaradtak a biztonsági frissítések. A behatoláshoz különböző útvonalakat használtak fel, beleértve műholdrendszereket, internetszolgáltatókat, amelyekbe normális használóként tudtak bekapcsolódni. Az így kialakított, úgynevezett „alvó cellákat” azután válság esetén kívülről tudták volna aktiválni a kínaiak. Időközben ezeket a fertőzött rendszereket sikerült semlegesíteni és biztonságossá tenni.
Az amerikai kormány közléseit alátámasztották polgári cégek, köztük a Microsoft, amely már tavaly jelentette: állami hátterű kínai hekkerek hatoltak be hálózataikba. Ezeket akkor az amerikai elhárításnak még sikerült kivédenie. A hekker-támadások megakadályozását nehezíti, hogy helyi kormányzatok, kisebb vállalatok nem tájékoztatják az FBI-t, a szövetségi nyomozó irodát, amikor hálózataikon gyanús tevékenységet tapasztalnak, ezért a behatolási kísérletek akadály nélkül folytatódhatnak. A kormány most figyelmeztette az üzleti világot, a helyi kormányzatokat csakúgy, mint az ország külföldi szövetségeseit: a kínaiak meg akarják bénítani az Egyesült Államok infrastruktúrájának kritikus szektorait és feltehetően hasonló technikákkal léphetnek fel más országokkal szemben. „Képzeljék el, hogy nem egyetlen elektromos távvezeték, hanem sok bénul meg. Leáll a hírközlés, az emberek nem tudják a telefonjukat használni és kezdenek megbetegedni a szennyezett víztől, a vonatok pedig kisiklanak”, vázolta az ijesztő távlatokat az illetékes kormánytisztviselő.
Az FBI egyúttal közölte, négy kínai állampolgár ellen emeltek vádat. A ma már hazájukban élő ügynököket azzal vádolják, hogy éveken át csempésztek elektronikai alkatrészeket az Egyesült Államokból Iránba, megsértve a régóta fennálló nemzetközi korlátozásokat és tilalmakat, amelyek tiltják katonai technológia szállítását az iszlám köztársaságba. Drónok és ballisztikus rakéták építéséhez szükséges felszereléseket juttattak oda éveken át, a vád szerint a kínai akció révén „óriási mennyiségű” korszerű amerikai technológiához jutott Irán.
Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium ennek kapcsán figyelmeztetett, hogy Kína mellett Irán és Oroszország titkosszolgálatainak tevékenysége is növekedett az Egyesült Államokban. Tapasztaltak kísérleteket bérgyilkosok alkalmazására disszidensek ellen, beavatkozásra választásokba, szellemi tulajdon ellopására, és hekker-kísérleteket az igazságügyi intézmények internetes rendszerének felderítésére.
Amint az amerikaiak megállapították, az utóbbi években jelentősen tovább fejlesztett kínai hírszerzés, az MSS egyre nagyobb létszámmal és költségvetéssel végezheti munkáját. A pekingi kémszolgálat megbízást adott országa mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalatainak, hogy olyan szoftvert állítsanak elő, amellyel a külföldön dolgozó kínai kémek fel tudják deríteni és képesek követni a kiszemelt személyeket, felderíteni hálózatokat és vállalatokat. Az MSS, amely eddig csak kínai ügynökeire támaszkodott, újabban próbál amerikai állampolgárokat is beszervezni, ilyeneket már lelepleztek.
Tisztjei általában elkerülik, hogy diplomáciai fedésben dolgozzanak az Egyesült Államokban. Inkább azt a módot választják, hogy külföldről, harmadik országból irányítsák ügynökeiket, illetve toborozzák azokat. Így például kedvelt módszerük, hogy álláshirdetéseket adnak fel, amelyeknek látszólag semmi közük Kínához. Az MSS így gyakran alkalmaz embereket külföldi egyetemekről, főként olyan híradástechnikai szakembereket, akiket a hekkelésnél be lehet vetni.
Válaszul az Egyesült Államok is növeli erőfeszítéseit mind a külföldi kémkedés elhárítására, mind saját hírszerzésének fejlesztésére. A Biden-kormány megalakulása óta a CIA költségvetését megduplázták és külön központot állítottak fel, amelyik csak Kínával foglalkozik. Ez többek között különös figyelemmel kíséri, milyen eredményeket érnek el a kínaiak a legfejlettebb technológiákban – ezt legalább olyan fontosnak tartják, mint a katonai erő felmérését, vagy hogy milyen hatalmi harcok folynak a pekingi politikusok között. „Amíg eddig harckocsikat és a rakéták kapacitását, teljesítőképességét vizsgáltuk, most inkább arra összpontosítunk, hogy milyen képességei vannak a Kínában gyártott félvezetőknek, hol tartanak a mesterséges intelligencia algoritmusainak fejlesztésében vagy a biotechnológiában” – közölte egy illetékes vezető.