Kis hazugság, nagy hazugság,…

Próbáljuk értelmezni!

– Azt a KSH is elismeri, hogy az öt fő alatti vállalkozásoknál dolgozók keresete (munkabére) nincs benn a mérésben. A hosszú évtizedes tapasztalatok és az adóbevallások azt igazolják, hogy ebben a körben (a mikro vállalkozások világában) van a legtöbb minimálbéres munkavállaló és azt is tudjuk, hogy itt „bevett” gyakorlat a színlelt szerződések alkalmazása. Mit ér az a statisztika (kimutatás), amelyben a legalacsonyabb bérből élők százezrei nem szerepelnek? Ebből következően, sem a növekedés üteme (15,6 százalék), sem pedig a tényleges mérték (bruttó 421.700 forint) nem mutat valós folyamatot, nem mutat reális képet.

– Ismerik az átlagról szóló viccet? Egy egészséges 45 éves férfi képes a gyermeknemzésre. Egy 2 éves kisfiú és egy 88 éves aggastyán pedig nem, holott átlagéletkoruk pontosan 45 év. Na, így van ez a bérekkel is: az „átlag magyar” nem keres bruttó négyszázezret havonta.  Az átlagszám eltakarja a differenciákat, elfedi a jelentős szóródást, azt, hogy rengetegen keresnek átlag alatt, viszont az átlag feletti kevesebbek – a kiemelkedően sokat kereső jómódúak – felfelé húzzák az értéket. A valóságot jobban mutatja a medián érték (helyzeti középérték). Ez az érték az, amelyiknél az emberek fele kevesebbet és az emberek fele többet keres. Ezt hívják a fizetések mediánjának, amit viszont a KSH nem tesz közzé. Mértékadó szakmai becslések szerint, a kereseti adatok medián értéke mintegy 15-20 százalékkal alacsonyabb az átlagos értéknél, ezért esetünkben a bruttó 421.700 forint helyett, érdemesebb 340-360 ezer forinttal számolni. Persze csak akkor, ha a tényleges helyzetre vagyunk kíváncsiak!

– Emelkedtek a bérek (15,6 százalékkal), mivel a válság következtében felszaporodott részmunkaidős foglalkoztatás adatai nem szerepelnek a mérésekben. Az „átminősített” és redukált bérűek tehát nem rontják az átlagot, ebből következően a teljes munkaidős állomány átlagkeresete csaknem automatikusan emelkedett. Vélhetően az alacsonyabb bérű (és a munkaerőpiacon védtelenebb) dolgozók átkerültek a „Kurzarbeit” állományába, míg a pótolhatatlannak minősített, magasabb jövedelmű munkavállalók jövedelemcsökkenés nélkül maradhattak teljes munkaidőben.

Ennyit a munka világáról, a keresetek méréséről és annak ellentmondásairól.  Azt írja a KSH, hogy „a reálkereset 6,3 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,4 százalékos növekedése mellett”. A közzétett adatok szerint, tehát a magyar munkavállalók megélhetési körülményei jelentősen javultak, hiszen fizetésük valós értéke egy év alatt több mint hat százalékkal nőtt. Nem irigylem tőlük. A bérek kapcsán, szót kell ejtenem azonban a nyugdíjasokról, a nyugdíjakról is. Csak megemlítem, hogy a 2,7 milliós nyugdíjas társadalom tagjai több évtizedes munkával szolgálták meg jogos anyagi járandóságukat, azaz a nyugdíjukat. Míg az aktív korosztály keresetének reálértéke a KSH szerint /!/ érzékelhetően nőtt, addig az időskorúak jövedelmének (nyugdíjának) valós értéke az elmúlt időszakban jelentősen csökkent. Az elmúlt nyolc hónap alatt, egyetlen intézkedés sem történt annak érdekében, hogy a munkából visszavonult emberek életkörülményei legalább szinten maradhassanak. Nyugdíjasként nem mondhatok mást: csak „kifutó szériaként” tekintenek ránk, amelyre már nem érdemes költeni. A most közzétett kereseti adatok is azt igazolják, hogy lemaradásunk üteme egyre gyorsabb, mértéke egyre nagyobb.  A hála, a gondoskodás és a megszolgált járandóság tisztelete (és kifizetése) továbbra sem NER-kategória.