Kis magyar abszurd: a magyar modellt ajánlják példaként az EU versenyképességének növelésére 

A múlt héten több magyar kormányzati tényező is „hangoskodott” uniós versenyképeségi témában. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a magyar kormány által a soros uniós elnökség programjának kertében tartott kétnapos budapesti informális tanácsülés végén tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Európa versenyképességének növelése érdekében Magyarország a magyar modellt ajánlja. Ennek lényege a stratégia partnerség az egyetemek, a szakképző intézmények és a vállalati szereplők között.  

Szintén az uniós versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt Lázár János újságíróknak, mégpedig az unió közlekedési minisztereinek informális találkozója előtt, amelyen amúgy a tagállamok magasszintű képviselői szintén csak foghíjasan jelentek meg. A magyar EU-elnökség keretében zajló tanácskozáson ő legalább nem ajánlotta kifejezetten a magyar modellt, annyit mondott, hogy „A magyar uniós elnökség célja, hogy egy új versenyképességi megállapodást kössön az európai választópolgárokkal, és ehhez Magyarország egy nagy lökést adjon.” 

Nem arról van-e szó, hogy vak vezetne világtalant? A magyarok jelenthetnék a példát versenyképességi ügyekben az EU többi tagországának? – kérdeztük Inotai Andrást. 

Tény, Magyarország soros elnökként a saját programjában első helyre teszi az EU-versenyképesség erősítését, ami „ha finoman fogalmazok, akkor azt mondom, hogy egy szemenszedett hülyeség, olyan távol áll a valóságtól, hogy csak na!” – mondta. Megjegyezte, netán inkább az lehet a cél, hogy mások együttműködésével – kínaiak, oroszok (?) – oda akarják lesüllyeszteni az EU-t, ahol Magyarország áll, s ezzel próbálják tönkre tenni az uniót.

A közgazdász professzor szerint az persze önmagában még rendben van, hogy növelni kell az európai versenyképességet, mert – rövid- és hosszabb távú okokból – lemaradóban van, például Angela Merkel korábbi német kancellár regnálása jelentősen hozzájárult a mai helyzethez. Az európai intézmények figyelembe vették a „nemzeti szuverenitást”, s nem hoztak olyan intézkedéseket, amelyek az EU-t erősítették volna – ez pedig nem csak Brüsszel, hanem a renitens országok bűne is, azoké, amelyek külső erők érdekében cselekedtek.

Arról már nem is szólva, hogy egy olyan ország – Magyarország – helyezi első helyre a versenyképesség növelését, amely az elmúlt tíz évben minden nemzetközi rangsorban drámai módon veszített a versenyképességéből – hívta fel a figyelmet. Ennek a legjobb mérője a svájci IMD, amelyik több tucat mutató alapján nézi egy ország versenyképességét, mégpedig – hangsúlyozottan – a fenntartható versenyképességét!  Érdemes visszatekintve megnézni, hogyan álltunk és hogyan állunk most: 2010-ben a 42. helyen álltunk, ma, az 54.-en tanyázunk a 67 ország összesített rangsorában. „Ilyenkor inkább csendben vagyok” – szögezte le.

 
Forrás: Portfolio táblázata alapján

Amikor 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, a mainál jobb volt a magyar versenyképesség, most rosszabb, tehát egyáltalán nem tudtuk kihasználni a tagság nyújtotta előnyöket, a temérdek támogatást – szögezte le. „Mire használtuk akkor a pénzeket?" – tette fel a költői kérdést, hozzátéve: „remélem, amikor az EU – nagyon helyesen – a versenyképesség növelésére összpontosít, akkor nem a magyar példát követi majd”.

Inotai azt is kiemelte, hogy a versenyképességnek fenntarthatónak kell lennie. S hogy mit ért ez alatt? A versenyképesség nem abból áll, hogy minimálbéren foglalkoztatok – magyar és külföldi – rabszolga-munkaerőt, amely nem állít elő hozzáadott értéket. Nem a bérrel kell versenyképesnek lenni! – szögezte le, megjegyezve, hogy ez ma már Bangladesben sem megy. 

A fenntartható versenyképességnek ráadásul még további elemei vannak, s maga a versenyképesség sem kizárólag gazdasági kategória. Szerves része az oktatás, az innováció, az egészségügy, a fenntartható környezet, a fejlett infrastruktúra, a kiszámítható és stabil intézmény- és jogrendszer (csak akkor érdemes beruházni) és a nemzetközi bizalmi tőke – ebből pedig Magyarországon az elmúlt tíz évben mindent elpusztítottak. Egy dolog van csak ma nálunk, hatalmi politikai, s ennek egyenes következménye a versenyképesség romlása. De Magyarországon immár 14 éve kizárólag hatalmi politizálás folyik, holott temérdek probléma van számos területen, s bőven lenne helye megfelelő gazdaság-, egészségügy- stb. -politikának is, de egyik sem létezik, minden alá van rendelve a hatalmi politikának. Csak akkor születik meg egy-egy szakpolitikai intézkedés, ha az valamilyen módon a hatalmi politika javát szolgálja – igaz, utóbb ezeket is rendre visszamódosítják.

Nagy különbség Magyarország és az EU nagy része, ezen belül még az új tagállamok között is, hogy ott továbbra is megvannak a versenyképesség alapjai. Igaz, sok a teendőjük nekik is, de náluk pár év alatt helyreállítható a versenyképesség egy uniós együttműködés keretében. Ugyanakkor nálunk nincs meg a fundamentuma ennek, mert elveszett, s helyreállítása évtizedes folyamat. Nem úgy van az, hogy ma meghirdetem, s holnaptól az lesz – ezek tíz éves folyamatok. Vajon van erről bármilyen fogalma is a magyar társadalomnak? – kérdezte Inotai, megjegyezve, hogy a kormányt biztosan nem érdekli.

A tartós versenyképességet versenyképes vállalatokkal és társadalommal lehet előállítani, ott, ahol van jövőkép, ahol tudják, miért áldoznak valamit valamire, s van bizalom abban, hogy majd meglesz az eredmény. De a magyar vállalatok? Egyáltalán, kik ezek a magyar „vállalkozók”, akik feltörtek az elmúlt 14 évben. „Mészáros? Tiborcz? A többi csirkefogó? Ezek nem vállalkozók, ezek rablók!” – szögezte le. Mint fejtegette: ők itthon sem tudnak semmit eladni, csak akkor, ha kiszorítják a külföldit. Külföldön pedig? Mint célként is mondják, a magyar vállalatokat el kell vinni külföldre. De vajon miből? – tette fel a kérdést, rögvest meg is válaszolva azt, „Kínai hitelt veszünk fel, hogy a boszniai szerbeknek, Dodiknak, vagy az észak-macedónoknak adjunk százmilliókat arra, hogy ott támogassák az itthon is versenyképtelen magyar vállalkozókat, akik majd megint ellopják a pénzt”.

Mint rámutatott: természetesen van néhány versenyképes vagy azzá tehető vállalat itthon is, de ezek a bizonytalan jogi, intézményi környezetben vagy elmennek külföldre vagy nem ruháznak be újra, mert jön egy „ellenállhatatlan” ajánlat... Ez ma már általános. „Egészen egyszerűen nemzetrablás folyik.”

Jó lenne, ha a kormány a versenyképesség témájában csendben maradna, és nem akadályozná az EU-t abban, hogy visszaállítsa, növelje a globális versenyképességét – tanácsolta Inotai András. Merthogy a mai magyar kormány csak fék ebben, mondta, emlékeztetve arra, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megmondta: Biskekben vannak a barátok, Brüsszel az ellenség. Legyen akkor a magyar Biskekben versenyképes, és nézzük meg, hogyan mennek ki a globális piacra – mondta. Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy „a versenyképes vállalkozás nem maffiaállamra épül, s jó lenne, ha a 21. század nem maffiaállamokból állna, nem csak nyugaton, hanem keleten sem”.

A magyar versenyképességről az IMD és az MNB jelentései alapján nem olyan régen itt írtunk bővebben.