Kizárnák Orbánt a NATO külpolitikai döntéseiből

HírKlikk 2023. december 20. 19:10 2023. dec. 20. 19:10

A kicsiny Magyarország mind inkább Putyin trójai falova lesz az EU-ban, és ezért eljött az idő kirekeszteni a külpolitikai döntésekből – fejtette ki Bill Browder, akinek érdekeltsége egykor a legnagyobb befektető volt Oroszországban, míg csak ki nem tessékelték. Az ő ügyvédjeként dolgozott az a Magnitszkij, aki a börtönben vesztette életét, miután szóvá tette a legfelső szinten uralkodó korrupciót. 

Browder most azt tekinti feladatának, hogy meggyőzze a fejlett államok kormányait: ne engedjenek be olyan politikusokat, tisztségviselőket, akiknek közük van a módszeres visszaélésekhez. (A már csak digitálisan megjelenő Independent egyébként egy orosz oligarcha tulajdonában van – a szerk.)

Cikkében felidézte, hogy Orbán Viktor kisiklatta a létfontosságú határozatot Ukrajna megsegítésére, most meg azzal fenyeget, hogy az uniós tagság elnyerését is lehetetlenné teszi. Közben az orosz elnök alighanem kénytelen lesz megválni a hatalomtól, hiszen már több mint 300 ezer embert, rengeteg hadfelszerelést vesztett, és nincs pénze határozatlan ideig folytatni a háborút.

Putyin azonban talált egy megmentőt: a magyar vezetőt. Ha sikerül, amit Orbán akar, akkor alighanem bejön Moszkva terve, Ukrajna megszállása. Nem túlzás állítani, hogy utána Lengyelország vagy Észtország következik. Vagyis a magyar vétó eredménye az lehet, hogy a NATO háborúra kényszerül az oroszokkal, vagy el lehet dobni az egész Észak-Atlanti Szerződést.
De ki gondolta, hogy a kis Magyarország olyan helyzetet képes előidézni, amely elvezethet egy harmadik világháborúhoz?

Ezért vagy fel kell függeszteni jogát, hogy beleszóljon a védelmi szervezet külpolitikai döntéseibe, vagy meg kell változtatni a szavazás rendjét, nehogy a világ békéjét elrabolhassa egy Putyin-szimpatizáns – figyelmeztetett Browder.

(Az Independent cikke csak előfizetők számára olvasható.)



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom