Kocsis Máté nem tör magasra

HírKlikk 2019. október 17. 18:21 2019. okt. 17. 18:21

Kocsis Máté a Fidesz-KDNP frakcióülése után tartott sajtótájékoztatót, amelynek egyik legérdekesebb pillanata az volt, amikor elmondta, hogy esze ágában sincs öt év múlva a főpolgármesteri székért indulni, ahogy a korábbi sajtóhírekkel szemben belügyminiszter sem akart lenni soha.

A másik érdekfeszítő témaként Kocsis a Szíriai helyzetről beszélt. Mint mondta, Orbán Viktor a frakcióülésen értékelte a helyzetet, amiből kiderült, hogy kis ország vagyunk, nem tudjuk befolyásolni a szíriai eseményeket, csak szurkolhatunk, az érdekünk pedig az, hogy a jelenleg Törökországban élő négymillió menekültet a törökök ne Európába, hanem Szíriába irányítsák.

Ezzel a kijelentéssel vitatkozni nem lehet, ám amellett a tény mellett sem mehetünk el szótlanul, hogy a magyar kormány támogathat-e bármilyen érdekből egy etnikai tisztogatást, ha úgy tetszik, népirtást. Persze kis ország vagyunk, nem akkora a felelősségünk a dologban, mint az oroszoknak vagy az Egyesült Államoknak, de bizony befolyásolni egy ekkora ország is befolyásolhatja az eseményeket, mert a szónak is nagy a hatalma, nem csak a fegyveres erőknek.

A szónak, amelyet Kocsis is kimondott, egyetértve főnökével a miniszterelnökkel: szurkolunk, hogy a törököknek sikerüljön kiirtani a szíriai kurdokat. Sőt, a korábban Orbán Viktortól elhangzottak alapján akár nemzeti identitásunkat feladva gyorsan türkök leszünk, pusztán szurkolásból.

Nos, ha Kocsis ezzel csak egy picit is egyetért, akkor mindenképpen jó, hogy nincsenek olyan ambíciói, amik a belügyminiszteri vagy a budapesti főpolgármesteri székbe vezetnék. „A cél szentesíti az eszközt”-alapon ugyanis ezeket a feladatköröket nem lehet ellátni.