Kökény Mihály: Orbán, vagy a kormány számára az egészségügy nem fontos

Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára november 30-i hatállyal felmentette tisztségéből Jenei Zoltán addigi országos kórház-főigazgatót, nem sokkal később pedig a kórházi főigazgatóság éléről az intézmény két másik vezetőjét, Tóbiás Tamás gazdasági főigazgató-helyettest és Miklovicz Zoltán informatikai főigazgató-helyettest is menesztették. Jobb lesz az egészségügy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) lefejezése után?

Önmagában a kórházi főigazgatóság létrehozása, és az, hogy az állami kézben levő szinte teljes ellátórendszert ez alá rendelték ugyan nem friss történet, de önmagában nem javította az ellátás hatékonyságát. Annak, hogy a vezetőknek ilyen „statáriális” menesztése történt, nem adták okát, csak a felmentés tényét tették közzé, valamint a megbízott főigazgató nevét közölték a Magyar Közlönyben. Szakmai körökben azt gondolják, a menesztéseknek alapvetően az az oka, hogy a kórházi adósságok mértéke minden rekordot megdöntött. Ahogy a Kormányinfón a kancelláriaminiszter is pedzegette, a kormány felelősöket kell, hogy találjon. Közben megjelent egy rendelet arról, hogy részlegesen, de egy nagyon bonyolult folyamatban a kórházi adósságokat átvállalja a kormány, legalábbis ennek a kifizetésére elkülönítettek egy meghatározott összeget.  

Hogyan fogja a kormány a kórházi adósságokat kifizetni?

A módot nem a korábbi gyakorlatnak megfelelően határozták meg. A mostani gyakorlat az lesz, hogy a különböző kórházakét különböző mértékek szerint egyenlítik majd ki. Az nehezen követhető, hogy mi alapján döntötték el azt, hogy az egyik kórház adósságának egynegyedét vagy egyharmadát fizetik ki, a másik kórházénak pedig több mint a 90 százalékát.  Egy jelentős rész azonban így is kifizetetlen marad. Szerintem lehet itt felelősöket keresni, meg találni is, de az alapvető probléma mégis csak az, hogy a kórházak rendkívüli mértékben alulfinanszírozottak. Elég csak megnézni, hogy a jövő évi költségvetésben hogyan néz ki az Egészségbiztosítási Alap úgynevezett összevont szakellátási kasszája. Ebből már látszik, hogy alig van benne – az inflációt messze sem követő – változás. A kórházak eddig sem kapták meg a dologi kiadásokra a pénzt, akkor hát nem csoda, hogy adósságok keletkeznek. Ez így nem fog működni. Lehet a kórház-főigazgatóságot felelőssé tenni, lehet a kórházigazgatókat megregulázni, csak ettől nem fog változni semmi. Mert a lényeg az, hogy nincs elég pénz a kórházak működési kiadására. Hiába fizetik meg az orvosokat, hiába ígérnek az ápolóknak több, ha nem is elégséges bért, attól még a kórházak teljesítménye nem fog jelentősen növekedni, ha egyszer a szükséges anyagokat gyakorlatilag nem lehet beszerezni. A kórház gyakorlatilag csak úgy tud spórolni, ha  nem végez el elég műtétet, nem használja ki a kapacitását. Ebből jönnek a kivárhatatlan várólisták, a nagyon hosszú előjegyzési idők. Lehet persze ezt úgy kommunikálni, hogy lesz majd egy új vezető, aki rendet csinál, de szerintem ettől az ég egy adta világon semmi nem fog változni. Általában az autokratikus vezetők stílusa az, hogy azonnal megkeresni a személyi felelőst, azt leváltani, és akkor nyernek még legalább egy-két hónapot. Vagyis az OKFŐ lefejezése után sem lesz jobb a helyzet. 

Magát az Országos Kórházi Főigazgatóságot 2020 novemberében hozták létre, és fő feladatául az volt kitűzve, hogy a kormányt segítse egészségügyi kérdésekben. A célja pedig a „stratégiai kormányzati döntések megalapozása volt, melynek keretében közreműködik az egységes és átlátható új nemzeti egészségügyi irányítási rendszer kialakításában”. Meg tudott felelni ennek a feladatnak?

Ha a nagyon tetszetősen megfogalmazott feladatrendszert elemeire is bontjuk, akkor sem tudjuk, hogy az OKFŐ milyen stratégia tanácsokat adott az egészségügyi államtitkárságnak, vagy a belügyminiszternek. Ez egyáltalán nem látszik, ahogy az sem, hogy mi felé haladunk. Azt egyes intézkedésekből, államtitkári megnyilatkozásokból lehet tudni, hogy éppen mit akarnak központosítani, vagy milyen szervezeti intézkedések történnek majd az alapellátásban az ügyelettől kezdve a legkülönbözőbb feladatokig, de nincs egy áttekinthető, nyilvános egészségügyi koncepció. Ha van is, az nem megismerhető, azt döntéselőkészítő, nem nyilvános, vagy titkos anyagként kezelik. Vagyis, azt nem lehet tudni, hogy az OKFŐ ezen a területen mit tett. Azt viszont igen, hogy ez a kórházi főigazgatóság előbb a kórházakat, aztán bizonyos tekintetben az ellátás még olyan területeit is maga alá gyűrte, ahol közvetlen fenntartási feladatokat nem is lát el. Sőt, újabban az alapellátásban a háziorvosi körzethatárokkal, újabban a védőnői rendszerrel is megtette. De, hogy végül is mi felé haladunk, nagyon nehéz megítélni. Az már egy másik kérdés, hogy megjelennek arról szép mondatok, hogy milyen célt kellene követni, vagy milyen feladata van az OKFŐ-nek, de ezen túlmenően nem lehet tudni, hogy mikor mit tesz, ahogy azt sem, hogyan teljesített. Annyit lehet tudni, hogy hiába vannak határidők, azok gyakran nem teljesülnek, vagy időnként elfelejtik azokat. Magyarul nagyon nehezen lehet követni az egészségpolitika mozgását. Azt miniszteri, vagy államtitkári bejelentések, kormányrendeletek ugyan jelzik, de nagyon ritkán fordul elő, hogy bizonyos elképzelések már döntés előtt megjelenjenek. Esetleg kiszivárognak. 

A tárca közleménye szerint a kormányfő Szondi Zita általános főigazgató-helyettest bízta meg a főigazgatói feladatok ellátásával, azután, hogy az országos kórház-főigazgatót, Jenei Zoltánt azonnali hatállyal felmentette. Ő tud majd hatékonyabban működni?

Abban a rendszerben és abban a szervezetben, amiben most dolgoznak, és úgy, hogy a költségvetés gyakorlatilag nem nagyon ad mozgásteret az országos kórházi főigazgatónak, nem. Persze sok mindent lehetne csinálni, de az önkormányzati választások előtt fél évvel nyilván nem fognak kórházátszervezéseket felvállalni. Pedig ebben egyes területeken lenne ráció, például a kisebb kórházak átalakításában ápolási otthonná, vagy rehabilitációs feladatokat végző intézménnyé. De nem hiszem, hogy egy változatlan struktúrában, ennyi forrás mellett érdemlegesen is meg tudna változtatni bármit az új kórházi főigazgató. Ráadásul olyan szempontból sincs önállósága, hogy minden érzékenyebb kérdést csak az államtitkárság, vagy maga a miniszter tud eldönteni, vagy még ő sem. Mivel a feltételek változatlanok, hiába van Szondi Zitának konkrét kórházvezetői tapasztalata, – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója volt –, nem fog tudni helytállni. Ha nincsenek a kezében eszközök, nincsenek meg a feltételei annak, hogy a rendszert működőképesen tartsa, nem lesz képes arra, hogy csodákat tegyen. Egyébként egyelőre ő csak megbízott főigazgató, nyilván kiírnak majd egy pályázatot az állásra, de még ezt sem lehet pontosan tudni. Azt gondolom, hogy mindaz, ami történik, nem fog változást hozni.  Annak pedig egyelőre nyoma sincs, hogy az egészségügynek maga a kormányfő, a kormány egésze nagyobb figyelmet szentelne, és ez igen nagy baj. Hiába látják az emberek, hiába mutatja minden közvélemény-kutatás azt, hogy Magyarországon az első három nagy probléma között van az egészségügy, és sok helyen az első helyen említik, gyakorlatilag a miniszterelnöki prioritási listán egyáltalán nem szerepel. Úgy tűnik, hogy a kormány, vagy a miniszterelnök számára ez nem egy fontos kérdés.