Koncz Zsuzsa: nem újdonság a rendőrautó a ház előtt

– Mikor másztál át utoljára az állami televízió kerítésén...?

– Hát… érdekes kérdés…valamikor 2010-ben…

– Csak azért tettem fel így a kérdést, mert Tóth Bertalan, az MSZP elnöke válaszolt így egy interjúban. Vagyis, hogy ő akkor járt az állami televízió, illetve rádió épületében, amikor képviselőtársaival együtt átmásztak a kerítésen. És, amikor ezt mondta, illetve készültem a veled való beszélgetésre, eszembe jutott, hogy a legutóbbi interjúnkban te is említetted, hogy te nem vagy látható a közszolgálati tévékben…

– Valóban így van, de ez a fajta kizárás nem bánt különösebben. Szívesen megyek bárhova, szívesen beszélgetek riporterekkel, a közönséggel, de azért amennyire erre lehetőség nyílik, megválogatom a közeget, amelyhez a hangomat, vagy az arcomat adom.

– Ez egy politikai állásfoglalás a részedről?

– Nem, nem. Nincs ennek semmilyen politikai összefüggése, sokkal inkább van köze – ha már valamit konkrétan meg kell nevezni –, az általam megítélt színvonalhoz.Szeretem becsülni azt, akivel beszélgetek.

– Mi alapján tudod mérni a színvonalat?

– Nekem már a pályám elején is problémát okozott, amikor – még inkább külföldön – megláttam magam, egy félig-meddig bulvár lapban, ahol egy meztelen nő fényképe bevillant mellettem. Ez tehát inkább ízlésbeli dolog.

– De az állami tv-ben nem villannak be meztelen csajok képei…

– Feltehetően igazad van, de mivel nemcsak a bulvár zavar,hanem sok minden más is, rég nem nézek királyi tv-ket, így első kézből nem tudnék neked beszámolni.

– Amikor először szóba került ez a mostani interjú, még a koronavírus nem jelent meg Magyarországon, és arról beszéltél, hogy sok-sok fellépés előtt állsz. Hát ezekből nem lett semmi. Hány fellépésed maradt el?

– Az első kettőt leszámítva, az összes többi, beleértve a MÜPA-beli fellépést is… Nyolc-kilenc koncertem lett volna, nagyobb vidéki városokban, de lehet, hogy több is. Saját, jól felfogott érdekemben nem számoltam meg.

– Egyáltalán: hogy viseled ezt a karantén állapotot?

– Miután egy világhelyzet része vagyunk, belátom, hogy erre szükség van. Nem mondhatom, hogy nagyon vígan szemlélem azt, ami körülöttem kavarog, de amennyire tehetem, megpróbálom leválasztani magamról. A napjaim – fogalmazzunk így – közepesen telnek, illetve talán ez sem igaz, mivel közben azért dolgozgatunk, és ez lelkesít. Egyelőre csak interneten és telefonon, de készülnek új dalok, és még valami más is – egyelőre ez még az előkészületek ideje. Vagyis nem tudok még arról beszámolni neked, hogy mikorra várható és micsoda. Most, ahogy elnézem, hogy mi a helyzet Európában, hogy Hollandiában 2022-es nagy rendezvények lebonyolítása is kétségessé vált, vagy a németeknél, október végégig minden nagy rendezvényt megtiltottak, ami vonatkozhat az egyébként számukra nagyon fontos focibajnokságra, de biztosan vonatkozik a müncheni Oktoberfestre, ahol milliók fordulnak meg…akkor persze elgondolkodik az ember azon, hogy ez nálunk vajon hogy lesz? E pillanatban minden tilos, még egy tizenöt fős klubban sem lehet beszélgetni a rajongókkal, vagy a közönséggel… Maszkban amúgy elég nehéz is lenne… Tudod, ami leginkább zavar, az a bizonytalanság, és ez, ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor a vakcina megtalálásáig nem is fog változni. Éppen a minap, beszélgetve zenész- és alkotótársammal, Závody Gáborral, jutottunk el közösen odáig, hogy még az ellenszer megtalálása után is meglehetősen bizonytalan lesz az életünk.

– Úgy is fogalmazhatok, hogy a jelenlegi helyzetbe bele lehet törődni, az igazi nagy baj az, hogy a jövőt nem látjuk? Hogy lesz-e vajon majd nagy, tízezres koncertre lehetőség?

– Igen, ez kérdéses. Kiszolgáltatottak vagyunk, nem lehet pontosan tudni, mi lesz. A világon mindenütt – de Magyarországon is – más-más számokat hallunk, és a szakértők is más-más következtetésekre jutnak. Ez pedig még tovább növeli a bizonytalanságot. Mint ahogy az, hogy Budapest főpolgármestere hosszú napokon keresztül nem kap választ arra, hogy melyek is a pontos fővárosi fertőzöttségi adatok. Az ilyenek nagy kérdőjeleket vetnek fel, mindennel kapcsolatban. Az ember szorong, ha nem bízhat abban, amit hall. És bizony ha a szavahihetőség meginog, akkor azt borzasztó nehéz rendbe hozni. Saját tapasztalatomból is mondom. Ha egyszer elvesztettem valakiben a hitemet, akkor azt nagyon nehezen tudja az az illető visszaszerezni – ha egyáltalán...

– Ebben a mondatban van egy kis politikai hitvallás is. Tehát vagy bízol egy rendszerben, vagy nem…

– Hát sok rendszer van ma már, amelyikben nem bíznék…

– Lehetséges, hogy újra olyan korban élünk, amikor a jelbeszédnek kell dominálnia? És itt most utalok azokra az emberekre, akiket a héten elvitt a rendőrség, rémhírterjesztés miatt…

– Már elég régóta ilyen korban élünk, csak épp a hajnali letartóztatások hiányoztak... szóval nem volt ennyire nyílt, csak eddig nem volt róla – úgymond – papírunk. A jelbeszéd-szindróma régóta újra érvényes, csak törvény nem volt róla. Vagy, hogy aktuálisak legyünk, rendelet nem született arról,hogy jobb, ha befogjuk... Itt azonban megjegyezném – és természetesen nem a letartóztatott férfira gondolok –, az internet egyik, nagyon árnyékos oldala, hogy lelkiismeretlen, sötét emberek terjesztenek féligazságokat, vagy éppen nyilvánvaló hazugságokat, amelyek a félelmet táplálják, és amelyeknek sokan bedőlnek. Nálunk jóval bölcsebb fejek fáradoznak a probléma megoldásán – és hogy az nem rendelet lesz, az biztos. Én csak a barátaimon keresztül vagyok fenn a Facebookon, mert nekem pontosan elég az a hírmennyiség, amelyet a különböző lapokból leszűrhetek. Inkább a világsajtóból tájékozódom. A közösségi oldal pedig arra alkalmas, hogy kapcsolatot tartsak a közönségemmel, és ők nem is várnak tőlem többet, mint amit ott megosztok velük.

– Említetted Závody Gábor nevét, de gondolom, Bródy Jánossal is kapcsolatban vagytok; nagyon meglepne, ha a mostani időkben nem készülne egy új Jelbeszéd…

– Nem akarok elébe menni semminek, mert még nagyon a kezdetén vagyunk. Annyit elárulhatok, hogy születőben vannak új dalok, mint ahogy Bródy is elkészítette már legújabb albumát. Én sem tudok nyugton maradni. Egy darabig eléggé lefoglalt a végül meghiúsult koncertjeim előkészítése, ezért aztán nem is gondolkodtam új dalokon. Ráadásul, a legutolsó lemezemet, a Vadvilágot, totálisan érvényesnek tartom, mint ahogy a több évtizede megjelent lemezeim közül is nagyon sokakat. Emiatt nem dolgozott bennem az, hogy legyenek új dalok. De: az október 24-i dátum, az Arénában tartandó koncertem, amelyik ugye a nemzeti ünnep másnapja, „felpiszkált”: legyen a koncerten egy vadonatúj dal. Különben meg nem jelent dalokat nem szoktam koncerten énekelni, de az alkalom azt diktálta, hogy ez most másként legyen. És ahogy ez lenni szokott: ha már van egy új dal, az húzza maga után a következőt, és az újabb dalokat. Tehát nem feltétlenül megtervezetten, hanem bizonyos alkalomhoz kötődően is készülnek néha lemezek.

– Nem akarok minden áron politikát beemelni a beszélgetésünkbe – pedig igen –, ha már október 23-át említetted, ebből én arra következtetek, hogy hiába érvényes a Vadvilág, vagy sok korábbi számod, most mégis van valami új mondandótok, nem?

– Ezt nem tudom… Nem tudom, mert a helyzet, amiben élünk, túl a világjárványon, nagyon deja vu érzetet kelt bennem… Hogy ezt már láttam egyszer… Említetted az előbb a rémhírterjesztésért lefogott vidéki férfi esetét, amit különben az illető a Facebookon írt, ezért aztán jogilag sem értelmezhető simán a dolog, de hogy elég félelemkeltő – az biztos. Volt már ilyen. Mint nő, arra gondolok,hogy nincs új a nap alatt és hogy jé magas platformos cipőt is hordtam már tinédzser koromban... Így aztán ez a rendőrautó a ház előtt sem újdonság, ezeket láttuk már, és ezek mind pontosan ugyanolyanok, amilyeneket annak idején távolról figyeltünk, és némelyikükről megjegyzések is születtek dalokban. A Jelbeszéd egy 1973-as lemez, ami ugye elég régen volt, mégis érvényesnek tartod ma is...sajnos. A helyzet persze ma egy kicsit más; vannak még kiskapuk. Kisebb körökben, egyes újságokban, internetes sajtóban – ez a pozitív oldala az internetnek például – ma még lehetséges egyenesen fogalmazni. Hogy meddig, azt nem lehet tudni. A Jelbeszéd azért nem a legjobb példa, mert azt később kivonták a forgalomból. Ugyan a művészi szabadság nyomaiban megvolt akkoriban – ha kommunikációs szabadság nem is. Jancsó filmet forgatott, Illyés verseket írt, Déry Tibor könyvet írt; talán akkor fogalmazok pontosan, ha azt mondom: a kifestő könyv ugyanaz, csak a színek változtak. Ez pedig olykor segít abban, hogy felismerjük azt, amit egyszer már láttunk, és megvonjuk a vállunkat, akár kinevessük, vagy megszülessen egy új dal. Ez az előnye, meg a hátránya annak, ha az ember sok mindent látott már…

– Rossz poénnal azt is mondhatom, hogy annyiban hasonlít a helyzet, hogy most sem tudunk utazni…

– Igen, csak most nem az oroszok, hanem az osztrákok zárták le a határt… Igen, egy kicsit abszurd lett a világ. És abszurd módon vannak jelen a régi reflexek is. Amit viszont nagyon rosszul viselek, és, amit az „átkosban” is utáltam, az a hazugság, a félrevezetés, az uszítás, és gyűlöletkeltés. Ezeket látom ma virágozni, és ez borzasztóan zavar. Méltatlannak gondolom.

– Erre nem tudok mit mondani, csak hallgatni.

– Nem tudod megerősíteni, de cáfolni sem…

– Inkább, ha az ember így találkozik egy igaz mondattal, elsőre elakad benne a szó…

– Az az elszomorító, hogy mindez nem csak itthoni tapasztalat, romlik a világ tőlünk távol is. …Ezek tovább fokozzák a rossz érzést, a feszültséget. Ilyenkor azon tűnődsz, hogy lehet-e az ember még ember. Amikor az amerikai elnök kihívóan nem visel maszkot, csak hogy megossza a társadalmat, szítja az ellenségeskedést az eszement rajongói és a szakvéleményben bízó, karantént tisztelő többség között. Mint egy elszabadult hajóágyú, viszi a földrészt ki tudja hová. Pedig az isten adta amerikai igazán büszke lehetne arra, hogy a semmiből kétszáz év alatt hozott létre egy demokratikus államot. Szomorú szívvel látom, hogy ez van

– Mi innen, az ezeréves országunkból….

– Óh, mi trenírozva vagyunk, csak a régi reflexeinket kell felébreszteni...de vajon mi lesz a következő generációkkal...?