Valahol Európában

Radványi Géza 1948-as klasszikus filmjének kis csavargójával szólva: „könyörgöm, akasszuk fel..." – a széthúzást, a külön indulást, a kivagyiságot, a csak én vagyok az üdvözítőt, a kontraproduktív mini őszödi beszédeket, a buta és amatőr kommunikációt, de ugyanígy a fanyalgást, az egymás kritizálását, hiszen fél év van csak hátra a sürgető rendszerváltásig... Magyar Péter valóban messiásként taposott bele a remélhetőleg vég(hó)napjait élő, rohadó illiberális NER és a sajnos 15 éve széthúzó ellenzék közös pocsolyájába. A nagyképű Fidesz fölényesen megpróbálta lesöpörni (nem ment), lejáratni (nem ment), s a véleménykutatások tartós és szignifikáns Tisza-fölénye miatt pánikba esett és még agresszívebb lett. Azután rájött, hogy hosszú évek hazug sorosozása, gyurcsányozása, brüsszelezése, migráncsozása, a közpénzből fizetett manipulált óriásplakát-cunamik és 'nemzeti inzultációk' után, a tömegek egyre kevésbé, a fiatalok pedig már egyáltalán nem vevők a primitív kommunikációjukra. Elég lassan, de rájött, hogy a közösségi teret nem lehet ugyanúgy elfoglalni, ahogy tette a köztéri plakátokkal, a sajtóval, a hagyományos médiával. Erőlködve igyekszik megtartani csókos, szemellenzős, agymosott, a falvakban megfélemlített törzsszavazóit, és igyekszik a Digitális Polgári Körökbe összefogni a még hadra foghatókat; mindezt tetézve a nagyferókkal, dopemanekkel, győzikékkel és tóthgabikkal is. A reformfideszes Tiszát fenntartásokkal fogadó, rohamosan eljelentéktelenedő ellenzék pedig szép lassan kezdte bedobni a törülközőt, kínos utóvédharcokat folytat vagy szemlesütve feltette a kezét. Esetleg bezárkóznak elefántcsonttornyukba, vagy jobb esetben közlik: áprilisban erős csipeszt tesznek majd az orrukra és végül odahúzzák az X-et a Tiszához.

Pedig nem kéne ennyiben hagyni, hiszen a lejtő pályán is meg lehetne verni a Fideszt. Ugyanis csak a legelfogultabbak és legtájékozatlanabbak előtt nem világos, hogy a Fidesz tizenöt év alatt katasztrófába vitte az országot: a posztszovjet régióban a rendszerváltáskor még éllovas és példakép Magyarország, a 'legvidámabb barakk', a kontinens legszegényebbje és legmegvetettebbje lett. A gazdasági repülőstart pilótája beleállt a földbe, tönkrement az egészségügy, az egykor elismert magyar oktatás a gödör mélyén van; a kultúrában, a művészetekben a mérce a lojalitás és a párthűség. A jogállamiság romokban: az ügyészség, a rendőrség 'tyúktolvajokat' kerget, de nem vizsgálja vagy futni hagyja a maffia sokszázmilliárdos politikai bűnözőit Mészárostól Matolcsyig. A bíróság még úgy-ahogy kitart, de már évek óta látjuk a rá nehezedő nyomást, a Fidesz-katonákból álló Alkotmánybíróságról ne is beszéljünk. A világszerte egyre nevetségesebbé váló, ide-oda, de főleg Moszkvába repkedő fő-külügyér mind dühödtebben próbálja visszautasítani a kormány szinte minden lépését egyértelműen elítélő kritikákat, az Orbán-kormány a kontinens páriájává züllesztette az országot.

Szomorú, hogy a 'csak a Fidesz' és a 'csak a DK' után jött a 'csak a Tisza'. A narcisztikus Orbán és Gyurcsány után (bár nem lehet őket egy szintre tenni!) itt van a tehetséges, a demokratikus oldal hosszú évek óta hangoztatott kritikáját és javaslatait profin hirdető Magyar Péter, aki minden ellenzékit igyekszik maga alá gyűrni, de nem hajlandó összefogni az ellenzék tisztességes, nem kompromittálódott képviselőivel sem. Így hazardírozva kockáztatja az ellenzék sikerét, s előidézhet egy újabb Fidesz győzelmet, ami teljes mértékben romba döntené az országot. Mi a baja Hadházy Ákossal, Juhász Péterrel, Szabó Tímeával, Soproni Tamással, Kovács Gergővel, Dávid Ferenccel és valóban hosszan lehetne sorolni. Hiszen 99 százalékban ugyanazt vallja, mint ők, akik már akkor a demokratikus rendszerváltozásért küzdöttek, amikor Magyar Péter még javában ette a NER 'keserű', de jól megkent zsíros kenyerét, és neje mellett ott tapsikolt Orbán tribünjén. Vajon miért nem meri vállalni az előválasztási megmérettetést a Tisza? Pedig a győzelem, akár a kétharmados eredmény, az egyéni körzetekben dől majd el. Ezért Magyarnak a kivagyiság helyett meg kéne állapodnia az általa lenézett ellenzéki pártok vezetőivel, hogy ne induljanak egymás ellen.

Sokan azt mondják: késő, de ez nem igaz. Legyen valódi együttműködés: egy Nemzeti Kerekasztal, mert most ugyanolyan nagy szükség lenne rá, mint 1989-ben volt a békés rendszerváltáskor. S ebben – a Tiszát is beleértve – minden demokratikus pártnak és mozgalomnak, agytrösztnek részt kellene vennie, mindenkinek, aki valóban le akarja váltani ezt a bűnös, tolvaj, korrupt, hazug kormányzatot. De ha Magyar Péter továbbra sem hajlandó együttműködni, akkor nélküle, pontosabban mellette. S csak ezzel lehetne rákényszeríteni, hogy egyéni ambíciói helyett az ország valódi érdekét szolgálja. Nem véletlen, hogy egyelőre alig tud elismert, kiemelkedő szakembert, közéleti személyiséget maga mellé állítani. Lelkes, de amatőr beosztottjai egyetlen testületben sem mernek állást foglalni a főnök véleménye nélkül. A demokratikusságukra büszke Tisza-szigeteknek ideje lenne meggyőzniük a centralista párt vezérét, hogy Orbánék eltakarításában és egy demokratikus Magyarország újjáépítésében fogjon össze mindenkivel, aki kész erre! Ha ezt megtenné, történelmi érdemeket szerezhetne. Ha nem vállalja, akkor a jobb híján a Tiszát választó tömegek szépen átpártolhatnak egy összefogásra épülő igazi demokratikus választási pártszövetségbe. S egyedül az hozhatna kétharmados győzelmet, ha az egyéni körzetekben megállapodás születne az előválasztásról, és a kényszerűségből listát állító pártok gyengébb képviselői végül is az esélyes jelöltet támogatnák. Az új Országgyűlésben jól megférhetne és együttműködhetne a Tisza és a demokratikus ellenzék, hogy közösen számolják fel a Nemzeti Együttrablás Rendszerét.

Szentirmay László