Könnyen pórul járhat, aki a karácsonyi vásárláskor erre nem figyel

HírKlikk 2024. december 18. 03:45 2024. dec. 18. 03:45

A kormányhivatalok munkatársai a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését - mondta Eitmann Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fogyasztóvédelmi szóvivője a fővárosi Vörösmarty téri karácsonyi vásáron újságíróknak.

Emlékeztetett, a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok egész évben vizsgálják a kereskedelmi egységeket, hogy a fogyasztói jogokat érvényesítsék, és a karácsonyi vásárokban is ott vannak.

Elmondta, a szakemberek vizsgálják többek között az árak feltüntetését, a számlaadási kötelezettség teljesítését, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, a mérőeszközök hitelességét és magát a mérést is.

Mint mondta, a leggyakoribb hiba az, hogy nem megfelelően tüntetik fel a kereskedők az árakat.

Felhívta a figyelmet arra, az eladási- és az egységárat is megfelelően fel kell tüntetni, mert a fogyasztónak pontosan tudnia kell, milyen összeget kell fizetnie adott termékért.

Hozzátette, még mindig előfordul, hogy nem adnak számlát a fogyasztónak, ilyenkor a kormányhivatalok munkatársai átteszik az ügyet a hatáskörrel rendelkező Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.

Jelezte, az is előfordul, hogy tiszteségtelen kereskedelmi gyakorlatokkal próbálják megtéveszteni a fogyasztókat, ezekben az esetekben is eljár a fogyasztóvédelmi hatóság.

Eitmann Norbert felhívta a figyelmet a fogyasztói tudatosság fontosságára. Azt javasolta, a vásárlók alaposan gondolják át, mire van szükségük és azt honnan szerzik be, karácsonyi vásárban, aluljáróban, vagy online rendelik meg, mert ez hatással lehet a fogyasztói jogok érvényesítésére, amennyiben például jótállási, vagy elállási joggal kapcsolatos probléma merül fel a termékkel kapcsolatban.

Hozzátette: fontos, hogy a vásárlók tisztában legyenek hibás termék esetén a jótállási, szavatossági jogaikkal, és azzal, hogy az online rendelések esetén indoklás nélkül elállhatnak a szerződéstől 14 napon belül.

Az online vásárlással kapcsolatban azt javasolta, lehetőség szerint ne kétes eredetű távol-keleti, hanem magyar webáruházból vásároljanak az emberek, mert a fogyasztói jogaikat így később egyszerűbben tudják érvényesíteni.

Eitmann Norbert elmondta azt is, vizsgálják a termékek - így a fényfüzérek, karácsonyi díszkivilágítások - biztonságát is a vásárokban, kereskedelmi egységekben; ezzel kapcsolatban azt javasolta, azokat ne aluljárókban, távol-keleti áruházakban, hanem szaküzletekben szerezzék be a vásárlók.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom