Korózs Lajos: lefagyott a Karmelita

HírKlikk 2024. május 27. 15:00 2024. máj. 27. 15:00

Nem lehet ennyi fekete pontja egy közjogi méltóságnak, akinek a nemzet egységét kellene megjelenítenie – mondta a most napvilágot látott vádakról Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője a KlikkTV Tíz című műsorában. Hozzátette, nagyon sok olyan történet van Sulyok Tamás múltjában, amelynek – ha nem rapid módon nevezték volna ki köztársasági elnöknek –, akkor a Miniszterelnökség utánanézhetett volna.

Megértem, hogy az idő beszorította a kormányt az államfő-jelöléssel, de gyakorlatilag három köztársasági elnökből kettő megbukott – tette hozzá a politikus. „Sulyok Tamás olyan ügyekbe keveredik minden hónapban, ami külön-külön is felér egy bukással.”

Korózs Lajos elmondta, a 2000-es évek elejétől a parlamentben szinte nem volt olyan hónap, amikor ne tárgyaltak volna az agráriumról, földügyekről. „Pártállástól függetlenül, mindenki amellett kardoskodott, hogy a magyar föld nem eladó. Orbánék ebből politikai marketingeszközt gyártottak, nem is kicsit.” Hozzátette, azt is kétséggel fogadja, ha valaki, aki a 2000-es években önálló praxist működtet, és ilyen horderejű ügyeket visz, abból hogyan lesz később alkotmánybírósági majd köztársasági elnök.

Morális válságban a NER

Annak, amit Orbán Viktor épített, vége van, ők már nem hivatkozhatnak semmilyen keresztényi erkölcsre, arra, hogy ők a gyermekek védelmezői és családbarát kormány, ez mind hazugság – fogalmazott Korózs Lajos. Szerinte az állam működésében is borzasztó nagy problémák vannak, ez mutatkozott meg Sulyok Tamás kinevezésében, a kegyelmi ügyben és más esetekben, mint például Kaleta Gábor kivételezett szerepében.

Az MSZP-s politikus úgy érzi, Balog Zoltánt kezdik elfelejteni az emberek. „Én nem hagyom. Több, mint 100 napja tört ki a botrány, lemondatták Novák Katalint, de Balog, mint egy kontinuitás, megy végig ezen. Attól, hogy kivonult a politika frontvonalából, még ott maradt, mert a református egyház püspöke lett, és kérdés, hogy azok a szereplők, akikért ő lobbizott, hogyan kerültek a református egyház fókuszába, hogyan lett Kónya Endre a bicskei református egyház presbitere.”

Sok minden, ami ezzel párhuzamosan történik, nincs a nyilvánosság előtt

Van egy jól működő, 1997-es, a gyerekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, amelyre minden szakember azt mondja, ez jó – mutatott rá Korózs Lajos, aki elmondta, kódex- szerűen van összerakva, van vagy 170 paragrafusa, és nagyon alapos vita folyt akkoriban erről. 

A kegyelmi-ügynek azért nincs pont a végén, mert az államapparátusban rettegés van, félnek, miután maguk is látják, hogy nagyon magas szintre vezetnek a szálak – mondta arról, hogy miért nem áll elő a közigazgatásban dolgozók közül senki a részletekkel. „Sokan úgy gondolhatják, ha a köztársasági elnök belebukott, akkor akár ők is belebukhatnak.”

Recseg-ropog a NER, egyre több mindenre fogunk rálátni

El kell jutniuk oda a NER-függőknek, az államapparátusban dolgozóknak, hogy ezt már nem veszi be a gyomruk, hogy ez már így nem mehet tovább – mondta a politikus, aki arra biztatja az államigazgatásban dolgozókat, hogy ne falazzanak nekik. „Sok esetben ki kell perelni adatokat, mindent eltitkolnak, ami árt nekik. Például, mit keres a gyermekvédelem ügye a belügyminiszternél?”

Az idei választáson nem jön be a háborúval való riogatás 

Háborús pszichózisnak nevezte Korózs Lajos azt, hogy ilyen eszelősen sulykolja a saját narratíváját a kormány, de ezt a végtelenségig nem lehet csinálni. „Kognitív disszonanciának hívjuk a szociológiában, hogy valaki háborúellenes, közben fegyverkezik, a béke pártján áll, miközben lőszergyárakat és harckocsigyárakat telepít az országba. Nem lehet a végtelenségig csinálni, ahogy a gyerekek barátjának adta ki magát a kormány, és kiderült, hogy nem az.”

A szocialista politikus rámutatott, február óta nem a Fidesz diktálja a közbeszédet, jöttek maguktól az újabb és újabb történetek és nem tudták irányítani ezt az egészet. „Egy kicsit lefagyott a Karmelita.”

Hozzátette, június 9. után, ha az ellenzéknek – mindenkinek, aki Orbán ellen van – az Európai Parlamentben több mandátuma lesz, mint Orbánnak, akkor megvan a remény, hogy 2026-ban meg lehet verni – tette hozzá Korózs Lajos.

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom