Kósa Lajos is ott volt a Mesterséges intelligencia stratégiájának bemutatóján

HírKlikk 2020. szeptember 8. 14:21 2020. szept. 8. 14:21

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges intelligencia (MI) stratégiáját.

Palkovics László azt mondta, a stratégia, amelynek kidolgozásában a Mesterséges intelligencia koalíció (MIK) több mint 250 tagszervezete, ezernél több szakértővel vett részt, alapvetések, technológiai fókuszterületek, projektek kijelölésével fogalmazza meg, milyen tevékenység szükséges a megvalósításhoz.

A stratégia alapján, fel kell készíteni a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot arra, hogy ez a technológia jön, ez a technológia már itt van, próbáljuk meg alkalmazni – hangoztatta a miniszter.

A stratégia elemei közül kiemelte a részvételt az automata, önvezető járművek fejlesztésében. Szavai szerint, Magyarország ezen a területen már sokat tett, tesztpálya épült, oktatási-kutatási programok indultak el, és kutató központot is létrehoztak.

Palkovics László „a mindennapi életünket könnyebbé tevő" területek közül kiemelte az ügyintézést, amikor a bejelentés helyszínén is közreműködő robothoz hasonló, mesterséges intelligenciával működő gépekkel kerülünk elsődlegesen kapcsolatba például a posta, a kormányhivatal, vagy a bankok ügyfélszolgálatainál, de mesterséges intelligenciával szabályozzák például az öntözést az agrárium területén.

„Gyorsan közel kell hozni azt a technológiát az emberekhez" – mondta a miniszter, megjegyezve, hogy a mesterséges intelligencia adatokra épül, meglévő adatokból hoz döntéseket, ezért az embereknek a jövőben nem csak pénztárcájuk, hanem „adattárcájuk" lesz, ami megkönnyíti az ügyintézést.

Palkovics László, aki Jakab Rolanddal, az MIK elnökével közös prezentáció keretében mutatta be a stratégia fontosabb elemeit, azt mondta, a mesterséges intelligencia 2030-ra 11-14 százalékot adhat hozzá a nemzeti össztermékhez Magyarországon.

A Mesterséges intelligencia stratégia szervezeti hátteréről elmondta: Budapesten felállítják a kormányzati struktúrába illeszkedő Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget (Navü), Debrecenben pedig az adatok elemzésével foglalkoznak, amihez újabb szuperszámítógépet telepítenek a Debreceni Egyetemre.

A kutatás-fejlesztés területéről kiemelte: már megalakult az MI nemzeti laboratóriuma, amelyen keresztül szeretnének a jövőben minél több világhírű kutatásba bekapcsolódni.

Palkovics László hozzátette: Magyarország elkötelezett a stratégia megvalósításában, csatlakozott a finnországi kezdeményezéshez és célul tűzte ki, hogy az ország lakosságának tíz százalékának, mintegy egymillió embernek legyen valamilyen szintű ismerete a mesterséges intelligenciáról, a lakosság egy százaléka, százezer ember pedig képzésben vegyen részt, tanfolyamok keretében szerezzen ismereteket az új technológiákról.

Jakab Roland a stratégia részleteit ismertetve, jelezte: a debreceni bejelentéssel egy időben a világhálóra is felkerült Magyarország Mesterséges intelligencia (MI) stratégiája, ami elérhető az ai.hungary.com weboldalon.

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: az, hogy a kormány úgy döntött, hogy a magyar mesterséges intelligencia központ két városban, Budapesten és Debrecenben lesz, a cívisváros fellépett „a 21.század jövőbe vezető országútjára".

„Az oktatás-kutatás megfelelő házigazdái leszünk" – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Forrás: MTI