Kósa Lajostól is elvették a MotoGP pálya projektet

Zutyu 2021. augusztus 8. 07:12 2021. aug. 8. 07:12

Kevéssé kapott hangsúlyt, hogy a néhány hónapja éppen a projektre létrejött cégtől hirtelen elvettek mindent és előírták az elszámolásukat. A DK Kósa Lajos politikai pályájának végét látja az ügyben.

Tavaly 21 milliárd forintot kapott a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft., az a cég, amelyik eddig a hajdúnánási Moto GP pálya felépüléséért és üzemeltetésért felelt és amelyet nincs egy éve, hogy létrehoztak. A cég feladatául szabták, hogy készítse elő a nagyszabású beruházást, amelynek eredményeképpen 2023-ban már versenyt is rendeznének a pályán.

A Fidesz országgyűlési képviselőjének, Kósa Lajosnak a bizalmi embere lett az ügyvezetője a társaságnak: Pacza József még Kósa Lajos debreceni polgármestersége idején volt vezető pozícióban a város beruházási részlegein, azóta pedig magánvállalkozásaival nyer el műszaki ellenőri feladatokat a közbeszerzéseken. Ilyen például a leendő budapesti Nemzeti Korcsolyázó Központ építése. A fejlesztő itt a Kósa elnökletével működő korcsolyaszövetség, írta meg még korábban a HVG.

A frissen alakult cég elég jól fizetett a munkatársainak és már a tervpályázatot is lebonyolították, amire összesen 20 millió forintnyi közpénzt fordítottak. Itt a bíráló bizottságot Kósa Lajos elnökölte és a Fidesz alelnöke jelen volt eddig minden fontos eseményen, ahol a MotoGP pálya ügyében történt valami. Például ott volt az innovációs minisztériumban, amikor aláírták a 2023-2032 közti időre a magyarországi FIM gyorsaságimotoros-világbajnokság megrendezéséhez szükséges licenceket.

A tervek szerint az első hazai verseny 2023-ban lesz, akkor a licencdíja 900 ezer euró (mintegy 324 millió forint), amely évente 3 százalékkal emelkedhet. Magára a rendezés költségére a kormány 10 évre 123,5 millió eurót (mintegy 44 milliárd forintot) hagyott jóvá. Az első évre jutó támogatás 9,9 millió euró (3,5 milliárd forint), amely fokozatosan emelkedik, míg 2032-re eléri a 15,1 millió eurót (5,4 milliárd forintot).

A kormány hét eleji döntése nyomán a projektet ezentúl nem Palkovics László felügyeli, hanem a nemzeti vagyonért felelős miniszter, Máger Andrea, az építés kivitelezőjéről se Kósa bizalmasa dönt már, hanem a szintén állami tulajdonú  BMSK Zrt., amely sok kiemelet kormányzati beruházást menedzselt már. A MotoGP pálya menedzselésére létrejött cég sorsa még ismeretlen, de jó eséllyel megszüntetik majd, hiszen a beruházásért már nem ők felelnek, egyelőre az sem teljesen világos mi lesz a cég 12 munkatársával, akik a Napi.hu egy korábbi cikke szerint átlagban havi 1,3 millió forintért dolgoztak a projekten.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció debreceni illetőségű parlamenti képviselője mindenesetre a hétvégén tartott sajtótájékoztatóján Kósa Lajosnak küldött selyemzsinórként értékelte, hogy a bizalmasa által vezetett cégtől elvették a MotoGP projektet. A Hírklikk nyomon fogja követni a társaság elszámolását.