Kovács Gergely szerint a Kutyapárt drónvideóját tette közzé Magyar Péter
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke azt írta, hogy a Magyar Péter által megosztott, Áder János épülő házáról készült drónfelvétel az MKKP négy évvel ezelőtti videója. A pártelnök a forgatásról és a TEK intézkedéséről is beszámolt Facebook-bejegyzésében.
Kovács Gergely szerint Magyar Péter forrásmegjelölés nélkül tette közzé a felvételt, ráadásul a Kutyapárt eredeti, viccelődő feliratait is levágták róla. A pártelnök úgy fogalmazott: annak örül, hogy így többen láthatták a videót, de azt „zokon veszi”, hogy a szövegek lekerültek róla.

A bejegyzésben Kovács felidézte, hogy a drónnal nagyjából 10 méterre álltak meg Áder János épülő házától. A telefon kameraképén már látták, hogy a TEK munkatársai elindulnak feléjük. Kovács elmondása szerint a TEK-esek „jó arcok voltak”, és elhitték nekik, hogy a drónban nincs SD-kártya, amelyet addigra ki tudtak venni a gépből.
A pártelnök azt is megemlítette, hogy az egyik TEK-es telefonján a Pablo Escobarról szóló Narcos című sorozat főcímzenéje volt a csengőhang. A Kutyapárt passzivistái és a TEK-esek együtt várták meg a rendőröket, akik lefotózták a drónt.
Kovács szerint az ügy után a párt 50 ezer forintos bírságot kapott, majd NAV-vizsgálat indult arról, hogy a drónt irányító fiatal egyéni vállalkozásának melyik tevékenységi köre alapján készíthetett volna drónfelvételeket. Kovács erre a bejegyzésében azt írta: „Semelyik”.
A Kutyapárt elnöke arról is írt, hogy szerinte Magyar Péter túl röviden idézett a filmből. Kovács állítása szerint ahhoz, hogy Áder János nagyobb házba költözhessen, módosították a telek beépíthetőségét, nem a „kiemelt beruházás” módszerével, hanem úgy, hogy a Normafa-törvény hatálya alá vonták a területet.
Kovács hozzátette: sokáig csak pletyka volt, hogy Áder János valóban oda költözik, az ügy akkor kapott sajtófigyelmet, amikor az építésügyi dokumentációk nyilvános online felületére feltöltött egyik fájl neve „rezidencia.pdf” volt.