Kovács Zoltán: a kellő időben, kellő intézkedéseket hozunk

HírKlikk 2020. április 7. 19:50 2020. ápr. 7. 19:50

Továbbra is a kellő időben, a kellő intézkedéseket meg fogja hozni a kormány az emberek egészségének, és a munkahelyek, vállalkozások védelmében – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár keddi videoüzenetében.

 Kovács Zoltán videoüzenetében arról beszélt, a kormány a koronavírus-járvány kezdete, illetve magyarországi megjelenése óta, következetesen tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy kellő időben, kellő intézkedésekkel igyekszik gátat szabni a vírus terjedésének.

Hozzátette: igaz ez az egészségügyi védekezésre, azokra a kijárást korlátozó intézkedésekre, amelyek a mai napig életben vannak és azokra a gazdasági intézkedésekre is, amelyeket rögtön a vírus azonosításakor és magyarországi megjelenésekor hoztak. Megjegyezte: az Orbán Viktor miniszterelnök által a napokban bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések a második fázist jelentik ebben.

Kellő időben, kellő intézkedéseket hozunk, hogy a lehető legkisebb kár érje az egészségügyben a magyar emberek egészségét, a gazdaságban pedig azokat a munkahelyeket, vállalkozásokat, amelyeknek talpon kell maradniuk, helyt kell állniuk a vírus által okozott globális és európai helyzetben is – szögezte le.

Kovács Zoltán hozzátette: ez az elv „töretlenül velünk marad a következő napokban, hetekben is". Jelezte: ezek mentén fogják az intézkedéseket meghozni, és ezek mentén hajtják végre a kormány gazdaságvédelmi akciótervének elemeit is.

Forrás: MTI/Hírklikk