Kövér László hazaáruló és nemzettagadó?

Föld S. Péter 2019. december 7. 12:06 2019. dec. 7. 12:06

Feljelentette a Magyar Ateista Társaság Kövér Lászlót, amiért a házelnök a Nemzeti Vértanúk emlékművének avatásán azt mondta, hogy „a szellem erejével biztosítani tudunk egy olyan erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját.”  A Magyar Ateista Társaság szerint „súlyos uszítás az ateistákat egy csoportban említeni a hazaárulókkal és nemzettagadókkal.”

Mi kérünk elnézést, amiért sokadszor is a nagyközönség emlékezetébe idézzük, hogy Kövér László és társai a rendszerváltozás hajnalán még nem csupán ateisták voltak, de egyben vallásgyalázók is. Kéretik nem elfelejteni, hogy amikor a rendszerváltozás utáni első szabad parlament ülésein kereszténydemokrata képviselő emelkedett szólásra, a Fidesz volt az a párt, amelynek padsoraiból rendszeresen felhangzott a „Csuhások, térdre, imához” bekiabálás.

Tényleg nem írnánk erről, ha Kövér és társai méltósággal viselnék megbotránkoztató múltjukat. Az pedig már a mostani kereszténydemokraták szégyene, hogy mindezt azóta sem tárgyalták meg a nagyobb testvérrel, nem tisztázták velük az akkori minősíthetetlen viselkedésüket. Kövér és társai – élükön Orbán Viktorral – ugyanis a kilencvenes évek elején nem egyszerűen ateisták voltak, hanem – nem mellesleg – vallásgyalázók. (A kettőt kéretik nem összekeverni.) Gúnyt űztek a vallásos emberek hitéből, megalázták és kifigurázták őket.

Ehhez képest, Kövérnek és társainak most vissza kellene venniük a nagy arcukból. Önmérsékletet kellene tanúsítaniuk, nem csak azokkal szemben, akik nem hisznek isten létezésében, de azok iránt is, akik hisznek, csak másképpen, mint Orbán, Kövér és a többi fideszes főnök. És a valóban vallásos fideszeseknek is illendő volna elgondolkodni azon, hogy az üldözött keresztényekről papoló Fidesz épp azt a keresztény egyházat üldözi, amelyik gyakorlatilag egyedüliként komolyan veszi Jézus tanításait. A többi között azt, hogy segíteni kell az üldözötteket, a szegényeket, az elesetteket.

Nem szívesen mondunk ilyet, mert meggyőződésünk, hogy minden magyar ember szereti a hazáját, de nem tudunk másra gondolni, mint hogy a kövéri logika alapján Kövér László és társai hazaárulók és nemzettagadók.