Kövér László: már gondolkodunk a házszabály szigorításán

HírKlikk 2019. április 13. 16:45 2019. ápr. 13. 16:45

Az Országgyűlés elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában arról beszélt, hogy a házszabály szigorításán gondolkoznak annak érdekében, hogy a Parlament be tudja tölteni törvényalkotó szerepét. Hangsúlyozta: kormányoktól függetlenül húsz éven keresztül a mostaninál egy szűkszavúbb házszabály is elegendő volt ahhoz, hogy rendet lehessen tartani az Országgyűlésben, mára azonban a helyzet megváltozott.

"Húsz éven keresztül egy sokkal szűkszavúbb házszabály is elegendő volt ahhoz, hogy rendet lehessen tartani az Országgyűlésben, még akkor is, amikor Gyurcsányék voltak az ország élén. A Parlamenteben akkor sem volt rendbontás, pedig ok lett volna rá"

- mondta Kövér László, majd hozzátette:

"Ha a parlamenti szereplők civilizációs színvonala megüti egy jobb kocsma színvonalát, akkor szabályokat sem kell elfogadni. Ha nem, akkor pedig kell valamilyen rendszabályokat foganatosítani, annak érdekében, hogy a Parlament az alapvető funkcióját gyakorolhassa".

A házelnök hangsúlyozta:

"aki a törvényalkotást fizikai erővel megakadályozza, az valójában fellép a népképviselet ellen, továbbá büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedetet is elkövet. Ennek a kezelésére nem feltétlenül a házszabály alkalmas, de gondolkodunk, hogy lehet-e csiszolni a szankciórendszerén, hogy nagyobb visszatartó erővel bírjon".

Forrás: Hírklikk