Kövérnek a baloldal még Trianonnál is jobban fáj
Kövér László Trianon kapcsán megint megmutatta, nem véletlenül gondolják róla egyre többen, hogy elgurult a gyógyszere. Persze, lehet, hogy csak froclizni akarta az ellenzéket azzal, amikor azt mondta, hogy más döntés született volna Trianonban, ha a baloldal nem árulja el a nemzetet. Miután ezt nem találta elég nagy marhaságnak, a biztonság kedvéért még hozzátette: az elmúlt száz évben a baloldal, amikor csak tehette, rárontott a saját nemzetére. Milyen ország az olyan, ahol a harmadik közjogi méltóság így képzeli el a nemzeti összefogást?
Azt a szerencsétlen szlogent amúgy nem ő, hanem Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke dobta be a köztudatba, miszerint „magyar az, akinek fáj Trianon”. (Minden ostobaságot és aljasságot mégsem lehet Kövér nyakába varrni.) Patrubány emlékezete szerint, 2000. május 25-én, a Magyarok V. Világkongresszusán, „a pillanat ihlete alatt futott ki” a szájából ez a magyarság-meghatározás.
Innen üzennénk a Patrubány nevű politikai bajkeverőnek, hogy azok is magyarok, akiknek nem Trianon fáj a legjobban, hanem az éhező gyerekek, a kilakoltatott családok, a megállíthatatlanul terjedő gyűlölködés, a szomorú, leszakadó Magyarország. És akkor most ne akadjunk fel azon, hogy az a miniszterelnök, aki mostanság attól magyar, hogy fáj neki Trianon, pályája kezdetén, még liberális korszakában, társaival együtt kivonult a parlamenti ülésteremből, amikor az Antall-kormány meghirdette a Trianon emléknapot. Ne rágódjunk ilyen részleteken, mert a múlt folyamatos fölemlegetése, a hátrafelé nyilazás nem visz előre.
Inkább rögzítsük a tényt, hogy az Alkotmány utca Kossuth térhez közeli végére tervezett emlékhely szép, veretes nevet kapott: úgy fogják hívni hivatalosan, hogy a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye.
Egy 100 méter hosszú, négy méter széles és négy méter mély árkot kéretik elképzelni, mely árok falán feltüntetik majd Magyarország 1913-as összeírás szerinti helységneveit is, a végén pedig egy gránittömb áll, közepén örökmécsessel, ami a nemzeti összetartozás gondolatát jelképezi.
Vagy nem. Nem kell jósnak lenni hozzá ugyanis, hogy az említett árok (verem?) nem a nemzeti összetartozás, hanem a Nemzeti Széttartozás Emlékhelye lesz. Rövidítve: NESZE. Amiről józanul, acsarkodás és magyarkodás nélkül annyit érdemes elmondani, hogy igazságtalan és ostoba döntés született az ottani kastélyban. Igazságtalan és ostoba, mert a győztesek – tisztelet a kevés kivételnek – igazságtalanul és ostobán szoktak dönteni a legyőzöttek kárára.
Példa erre, hogy mihez kezdett a Fidesz a háromszor is elnyert kétharmaddal Magyarországon. Felvirágoztathatta volna az országot, semmilyen erő nem állt útjába ennek.
A NESZE egy árok. Árok az összetartozást csak akkor szokta jelképezni, amikor betemetik. Amikor kiássák, vagy mélyítik, az nem az összetartozást, hanem a széthúzást jelképezi, vagyis, nem azt, ami összeköt, hanem azt, ami elválaszt egymástól.
A trianoni döntés – mint minden olyan „közös megállapodás”, amelyet nem egyenrangú felek írnak alá – igazságtalan volt, ugyanakkor történelmileg – mivelhogy a történelmet a győztesek írják – logikus is egyben.
A Trianonban történtekre nem egy árok a legjobb megoldás. Hacsak nem az a cél, hogy az összetartozás helyett, a széttartozás érzetét keltse a Kövér Lászlóhoz hasonló házmesterek által egymásnak uszított magyarokban.
