Közmédia-horror: a tehetségtelenség 160 milliárdos birodalma
A magyar közszolgálati média mentális, morális és szakmai értelemben romokban van, de éppen ezért történelmi lehetőség előtt állhat – erről beszélt a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Szabó Stein Imre, a Magyar Televízió korábbi alelnöke és főigazgatója. A médiaszakember szerint a jelenlegi rendszer a politikai lojalitásra, kontraszelekcióra és szakmai leépülésre épült, miközben százmilliárdos közpénzek mellett sikerült a köztelevíziót minimális nézettségűvé tenni. Úgy látja: ha politikai változás következik, nem pusztán jogi korrekcióra, hanem egy teljesen új, európai színvonalú közszolgálati modell felépítésére lenne szükség.
Romokban az intézmény, de ebből lehet újrakezdeni
Szabó Stein Imre szerint a magyar közszolgálati televízióhoz ugyan még nem nyúlt hozzá a politika, de „igen nagy igény van rá”. A korábbi televíziós vezető nem titkolta: lenne elképzelése arról, mit kellene kezdeni az MTVA rendszerével, ugyanakkor hangsúlyozta, nem személyes ambíció vezeti.
Mint fogalmazott, ha valaki nyilvánosan megszólal egy ilyen kérdésben, az azért történik, mert fontosnak tartja az ügyet, nem pedig azért, hogy saját pozícióját készítse elő. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy adott körülmények között vállalna szerepet a közmédia átalakításában.
A jelenlegi helyzetet azonban súlyosnak látja. Szerinte miközben fizikailag állnak az épületek, „mentálisan, morálisan, programming szempontból totálisan romokban van a tévé”. A problémát nem pusztán politikai értelemben írta le, hanem szakmai kudarcként is. Úgy véli, a közszolgálati televízió az elmúlt másfél évtizedben egyszerre vált propagandaeszközzé és szakmailag sikertelen médiummá.
A korábbi vezető szerint nehéz megmagyarázni, hogyan lehetett 160 milliárd forintos éves költségvetés mellett olyan alacsony nézettséget produkálni, mint amilyen a közmédiát jellemzi. Úgy fogalmazott: számára rejtély, hogy miközben „nem az volt a propaganda célja, hogy nézetlen legyen a tévé”, mégis sikerült a magyar televízió közönségarányát 15 százalékról 5 százalék környékére visszaszorítani.
A jelenség mögött szerinte a hozzá nem értés, a tehetségtelenség és a politikai megfelelési kényszer áll. Azt mondta, aki kizárólag a hatalom elvárásait próbálja teljesíteni, az hosszú távon nem lesz képes minőségi médiát létrehozni. Példaként említette a Fidesz-korszak általános működését is, amely szerinte tudatosan szorította perifériára azokat a szakembereket, akik nem tartoztak a politikai körön belülre.
Kontraszelekció és százmilliárdok: mitől lett ilyen a közmédia?
Szabó Stein a közmédia leépülésének egyik legfontosabb okát a kontraszelekcióban látja. Állítása szerint az elmúlt években a lojalitás többet számított a szakértelemnél, miközben a hozzáértő emberek fokozatosan kiszorultak a rendszerből.
A médiaszakember szerint nincs becsülete a tudásnak egy olyan politikai környezetben, ahol „inkább behoznak egy rokont vagy valamilyen módon lojálisnak tűnő embert”. Ezzel kapcsolatban azt mondta, óriási tévedési potenciál rejlik abban, amikor nem teljesítmény, hanem közelség alapján osztanak pozíciókat.
A közmédia struktúráját is súlyosan problémásnak nevezte. A 2010 után létrehozott médiatörvény szerinte olyan monolitikus rendszert épített fel, amelyben a tartalom és a pénz feletti döntések centralizálódtak, miközben a valódi ellenőrzési mechanizmusok hiányoznak. A jelenlegi médiatanácsi és MTVA-s konstrukciót egyértelműen rossz modellnek tartja, amellyel – meglátása szerint – tudatosan visszaélt a Fidesz.
Úgy véli, egy esetleges politikai fordulat után az első feladat egy „EU-konform médiaszabályozás” megalkotása lenne, amely képes garantálni a függetlenebb működést. Hangsúlyozta ugyanakkor: nincs olyan tökéletes törvény, amely önmagában megakadályozná a politikai beavatkozást, ezért legalább ilyen fontos a politikai szándék kérdése.
Az elmúlt 15 év működésének következményeit sem tartaná elkerülhetőnek. Szerinte szakmai és pénzügyi átvilágításra lenne szükség, beleértve a beszállítói szerződések vizsgálatát is. Elmondása szerint az eddig nyilvánosságra került adatok alapján „horrorisztikus gyártási költségeket” látott olyan műsoroknál, amelyek szerinte jóval olcsóbban előállíthatók lettek volna.
A túláraztatás lehetőségét sem zárta ki. Úgy fogalmazott: vérmérséklet és szakértelem kérdése, ki mennyire akarja majd szétszedni ezt a rendszert, de bizonyos produkcióknál szerinte „masszív túlszámlázás” gyanúja is felmerülhet.
Mindeközben hangsúlyozta, hogy a felelősségre vonás önmagában kevés lenne. Miközben zajlik a jogi és szervezeti visszabontás, párhuzamosan el kell kezdeni az építkezést is, mert szerinte a közszolgálatiság hiánya az egész médiarendszert megbetegíti.
Erős köztelevízió, digitális jelenlét és valódi közszolgálatiság
Szabó Stein szerint hiba lenne abból kiindulni, hogy a közmédia jövője ugyanolyan kell legyen, mint amilyen az elmúlt másfél évtizede volt. Éppen ellenkezőleg: szerinte most szinte nulláról lehetne újragondolni a rendszert.
A jelenlegi, sok kisebb csatornára tagolt struktúrát „ügyetlen” modellnek nevezte. Úgy látja, az M4 sportcsatornának van létjogosultsága, de egyébként inkább egy erős, nagy közszolgálati főcsatornát kellene építeni, amely képes újra tömegeket megszólítani.
Ennek azonban nemcsak lineáris televíziózásban kellene működnie. A korábbi televíziós vezető szerint a közmédia jövője az online térben is eldől, ezért „ki kell menni az internet terébe”, ahol ma a közönség jelentős része tartalmat fogyaszt. Emellett kisebb, szegmentált csatornák létrehozását is támogatná, különösen olyan tartalmak esetében, amelyek a nemzeti kulturális örökségre építenek.
Példaként a nemzeti archívumot említette, amely szerinte „kincsesbánya”, és megfelelő szerkesztői munkával rendkívül erős tartalomforrássá válhatna.
A közszolgálatiság fogalmát is tágabban értelmezte annál, mint hogy politikai semlegességet jelent. Szerinte a közmédia feladata egyszerre a tájékoztatás, az oktatás, a kulturális szolgálat és a nemzeti emlékezet ápolása. Ennél is fontosabbnak nevezte azonban azt, hogy a közszolgálati média legyen „az egész audiovizuális médiarendszer immunrendszere”.
Példaként a BBC-t, valamint a német közszolgálati televíziókat hozta fel, ahol a néző biztos lehet abban, hogy amit hall, hiteles, és ahol valódi, színvonalas viták zajlanak eltérő nézőpontok között. A jó köztelevízió szerinte nemcsak korrekt, hanem izgalmas is: képes minőségi szórakoztató műsorokat készíteni, amelyekre ráépíthető a hírszolgáltatás hitelessége.
A közmédia újjáépítését ezért nagy küldetésnek tartja. Szerinte nemcsak híradókról vagy politikai műsorokról van szó, hanem arról is, hogy ki hozza vissza a tévéjátékokat, a kulturális produkciókat és azokat a nagyszabású tartalmakat, amelyekre a kereskedelmi televíziók üzleti logikája már nem alkalmas. Ahogy fogalmazott: „innen könnyebb nyerni”, mert a jelenlegi állapotnál csak jobb közszolgálati médiát lehet építeni.
