Közös felszólalást szerveznek szerdára a parlament elé a lakástörvény módosítása miatt

Harkai Péter 2021. május 24. 07:09 2021. máj. 24. 07:09

Szerdán szavaz az országgyűlés az országos felháborodást kiváltó, önkormányzati lakásállományt érintő törvénymódosításról. A Böröcz László fideszes képviselőre oktrojált kormányzati szándék ellen a szavazás időpontjában civil és önkormányzati felszólalók tiltakoznak a Kossuth téren.

Szakmai szervezetek és önkormányzatok tartanak közös sajtótájékoztatót 2021. május 26-án, szerdán, 10 órakor a Kossuth téren. A Parlament plenáris ülése aznap tárgyalja a Böröcz László képviselő által benyújtott javaslatot, amelynek értelmében kötelezik az önkormányzatokat, hogy a tulajdonukban lévő lakásokat a piaci ár töredékéért adják el az ott lakóknak. A javaslat mélyülő szociális válsággal fenyeget, a megszólalók a tervezet különböző veszélyeire hívják fel a figyelmet az Utcáról Lakásba, valamit az Utcajogász civilszervezetek invitálására.

Mint ismert, Böröcz László fideszes képviselő május 11-én benyújtott egy törvénymódosítási javaslatot, amely a 2011-es közvagyonra vonatkozó és az 1993-as lakásgazdálkodásra vonatkozó törvényeket módosítaná. A javaslat elfogadása azt jelentené, hogy az önkormányzatok kötelesek eladni a bérlőknek a lakást, amelyet eddig béreltek. A lakást a piaci ár maximum 30 százalékáért, de akár 10,5 százalékáért kell az önkormányzatoknak értékesíteni.

Mind a szakmai szervezetek, mind az önkormányzatok tiltakoznak a törvénymódosítás elfogadása ellen, mert az komoly szociális veszélyeket rejt magában. Igazságtalan módon juttat tehetősebb bérlőket vagyonhoz, kiszolgáltatja a szegényebb bérlőket a lakásmaffiának, mindeközben pedig megszünteti a megfizethető, önkormányzatok által fenntartott szociális bérlakásrendszert.

A szervezők egyúttal tiltakoznak az ellen is, hogy immár 180 napja nem vehetjük igénybe a köztereket arra, hogy betöltsék fontos közéleti funkciójukat. Kutyasétáltatás, jövés-menés, bevásárlás, sorban állás, teraszozás, sörözgetés – ezek mostanra mind újra engedélyezett tevékenységek lettek. „De ha kutyás tüntetést, vonulós tiltakozást vagy álló demonstrációt szeretnénk tartani – az teljesen tilos. Továbbra is totálisan megfosztanak bennünket alapjogunktól, a gyülekezéstől” – fogalmazta meg fenntartásait többek között a Magyar Helsinki Bizottság.

Az Utcajogász Egyesület üdvözölte, hogy a kormány meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot. Ennek értelmében a veszélyhelyzeti kilakoltatási moratórium változatlan formában hatályban marad, egészen a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszakot követő 15. napig.

Az egyesület önkénteseinek tapasztalatai szerint viszont mind az adósok, mind pedig a hivatalos szervek számára problémát jelent, hogy a végrehajtásra vonatkozó jogszabályok előre láthatatlanok és bizonytalanok.

Mivel az ellentmondásosság és az előre láthatatlanság nem csak a veszélyhelyzeti, de a végrehajtási jogszabályokat általában jellemzi, az egyesület idén februárban elindította végrehajtási jogi projektjét. Ennek célja, hogy az Országgyűlés megreformálja az elavult és ellentmondásoktól terhelt végrehajtási törvényt – szerdán ennek részleteiről is beszélnek. A további meghívottak és felszólalók listáját az előző napon, kedden véglegesítik.