Közös ünneplésre hívja az ellenzéki pártokat az MSZP március 15-ére

HírKlikk 2024. február 1. 15:30 2024. feb. 1. 15:30

A Magyar Szocialista Párt levélben fordult a demokratikus ellenzéki pártok vezetőihez, hogy közösen, együtt ünnepeljenek március 15-én.

Az MSZP felhívja a mai demokratikus ellenzéki pártokat és azon társadalmi szereplőket, akik a megosztottság helyett az együttműködésben és az összetartásban hisznek, hogy ünnepeljék meg közösen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepét. A szocialisták közleményt adtak ki, amiben azt írják: az 1848-49-es események szervezőereje az együttműködés volt. „Egymástól nagyon messze álló gondolkodók, az állam, az ország jövőjét különbözőképp megítélő emberek elfogadták egymás különbözőségeit, mert összekötötte őket a közös cél: a szabadság, a függetlenség, egy új, önrendelkező magyar nemzet kivívásának akarata” – fogalmaznak a közlemény aláírói, az MSZP társelnökei, Kunhalmi Ágnes, valamint Komjáthi Imre és Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes, az MSZP európai parlamenti listavezetője.

Az MSZP vezetői a közleményükben úgy fogalmaznak, hogy a szabadságot tudatosan elnyomó hatalmat csak az együttműködés, a közös fellépés ereje képes legyőzni. „A nagyra hízott, vakhittel vezérelt elnyomást csak a megosztottak összefogása, a közös cselekvés képes legyőzni” – írják a közleményükben.

Ezért az MSZP hívja a mai demokratikus ellenzéki pártokat és azon társadalmi szereplőket, akik a megosztottság helyett az együttműködésben és az összetartásban hisznek: „ünnepeljék meg közösen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepét! Halljuk meg elődeink üzenetét, lépjünk túl különbözőségeinken közös vágyunk, a szabad magyar nemzet újbóli megteremtése érdekében!” – fogalmaz a két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, illetve Tüttő Kata.