Kukorelly Endre Demeter Szilárdról: „csinált két rossz lépést és már nem tud kikeveredni belőle”

Ön magyar író...?

Az.

Ön szerint ki a magyar író?

Csak végtelenül unalmas dolgokat tudok mondani erről. Magyar író, aki magyarul ír. Nem kell deklarálnia sem, nyugodtan mondhatja magáról, hogy hottentotta, hogy gyűlöli a magyarokat, utálja a magyar nyelvet, a magyar irodalmat, hányingere van tőle, mindent mondhat; ha magyarul ír, akarja vagy nem, magyar író. Függetlenül világ- és önszemléletétől. Más kérdés, hogy – emiatt vagy más miatt – szeretik-e, olvassák-e őt.

Tulajdonképpen kicsoda Demeter Szilárd?

Amikor megismertem, vagy száz éve, filozófiával foglalkozó, barátságos, élénk erdélyi fiatalember volt, egy Kellék című filozófiai lapot szerkesztett. Többször találkoztunk Pesten is, Erdélyben is. Mondta, hogy én vagyok a kedvenc írója, írt, mutatta nekem a novelláit is. Aztán áttelepült, satöbbi, pontosan nem vagyok képben, egyszer csak fontos, valószínűleg aránytalanul fontos szerepbe került. És valami siralmasan rossz kommunikációs csatornába sodorta bele magát, elefántként a porcelánboltban, minden kellő – lásd Kellék – finomságot mellőzve, érzéketlenül, agresszíven lépve fel. Ez a legjobb védekezés – a támadás a filozófiája; az nyer, aki előbb üt, és azért üt előbb, mert mindenképp nyerni akar. Pedig a kultúra nem zéró összegű játék, inkább win–win játszmák összessége. Sok győztes van, és többféle nyerés, és az a jó játék, ha végső soron mindenki nyer, és mindenki így is érzi. De hát nem ez megy. Sosem így ment, ám a helyzet most tényleg katasztrofális, ebben pedig a mai kultúrpolitika eminensen bűnös.

Viszont a nácizással nem értek egyet. Megy a kölcsönös címkézgetést, a komcsizás–nácizás, beállt a front, és ez sokak érdeke. Nekem nem. Kétségtelen, Demeter olyanokat mond, amik joggal vermek ki minden biztosítékot. Nehogy már bárki eldöntse, ki a magyar író! Nem beszélve arról, hogy ez egyszerűen összeférhetetlen Demeter pozíciójával: ő a végrehajtó hatalom részeként, a köz alkalmazottja. Dolga a magyar irodalmi diskurzus terét előkészíteni, hogy az aktorok ott minél megfelelőbb körülmények közt játsszanak. Ebben a játékban nem ő a zenész. Ő a cuccot beállító stáb egyik vezetője, véleménye magánügy, nehogy már megmondja, ki hogyan muzsikáljon, tipikusan a „hát téged meg ki kérdezett”-kategória. A diskurzus amúgy mindig is rendkívül kiélezett, nem kell mindenkinek mindenkit szeretnie, de a mindenkori végrehajtó hatalom ezt nem is gerjesztheti. Ha gerjeszti, diszfunkcionális. Ami diszfunkcionális, az lecserélendő.

Említette, hogy régi az ismeretségük. Talán meg tudja válaszolni, hogy mi motiválhatja Demeter Szilárd részéről ezt az agresszív mentalitást, amivel gyakorlatilag botránykő lett az irodalmi életben?

Másfajta szocializáció. Az erdélyi tradicionálisan harciasabb közeg, amit tökéletesen megértek. Aki nem érti ezt, semmit sem ért. Átplántálni viszont komoly veszélyeket rejt magában. Ami ott megszokott, kvázi alap, az itt pusztító lehet, és vice versa. Ha átmész a határon – sajnos van határ, és az én összes dédszülőm a trianoni határokon kívül született –, ott másképp kell figyelned. Tetszik vagy nem. Nekem sem tetszik.

Hogyan lehet – ha lehet – ebből a ráégett szerepből kikeveredni?

Az ember hülyeségeket csinál, és ha észreveszi, a legjobb belátnia. A saját porta előtti söprögetést szoktam ajánlani, de hát ebben az országban eddig egyik oldal sem kért semmiért bocsánatot. Egyetlen III/III-as besúgó sem. Demeter Szilárd az elején rosszul nyitott, és –  mint a sakkban – csinált néhány rossz lépést. Innen nehéz lesz kikeveredni. Nem kérte a tanácsom,. Úgy általában mondom csak, sosem késő elnézést kérni. Ha van európai, fehér, keresztény férfiasság, akkor elnézést kérni az. Felborítani a sakktáblát nem az.

Ön szerint ez a Demeter Szilárdon keresztül szivárogtatott kormányszándék, ami a magyar irodalom alkotóit próbálja átértékeltetni, befolyásolhatja-e hosszú távon az eddig elfogadott írói értékrendszert? Mint a migránskérdésben – ha sokat mondják, egy idő után elhiszik, hogy Wass Albert íróbb, mint Ottlik vagy Eszterházy.

Nem szoktam vegykonyhákban kutakodni. Mindegy, van-e ukáz és ha van, honnan jön, mert ezek az ügyek, döntések és alakulások maga a „kormányzás”, függetlenül attól, mi a „szándék”. Cinikusan mondhatnánk, hogy most sokkal több szó esik a kultúráról, mint ennek előtte tíz évig, vagy akár a szocik alatt, akik békén hagyták ugyan, de tojtak a magaskultúrára. Sajnos azonban nagyobb a kár, mert hülyeség az, hogy mindegy mit, csak beszéljenek róla. A most bedöntött csomó pénz úgy viselkedik, mint a görög mitológiában Erisznek, a viszály istennőjének az istennők közé dobott aranyalmája, amiből a trójai háború kataklizmája lett.

Mennyire érzi tudatos árokásásnak a Térey-díj körül kialakult döntési kényszert, ami egy rettenetes magyar történetté vált, hogy aki elfogadja, az behódol a rendszernek, aki visszautasítja, forradalmár? A Demeter Szilárd vezette PIM által több évre is biztosított havi 300 000 forinttal járó ösztöndíjat idén osztották ki először, ami azonnal kettévágta az írók közösségét is.

Én jóhiszemű és pozitív csávó vagyok, nem hiszek a direkt ördögi tervekben, írók szándékos egymásnak ugrasztásában. Tény, hogy egymásnak ugrottak. A díjazás konstrukciója hibás: 19 vagy mennyi zsüror csak arra „jó”, hogy akik ugyanazon a platformon állnak, kartellezzenek, mutyiba’ megbeszéljék egymás közt a leosztást. Akik ebben nem vesznek részt, nettó vesztenek, a gátlástalan rövid távon mindig elsöpri azt, aki korrektül játszik – hosszú távon pedig halottak vagyunk. Három-négy konszenzusos, elfogulatlan, jó ízlésű, a pályát átlátó szakember megnyugtató döntést hozhatna, de hogy nem díjazná a saját gyerekét vagy a KMTG egész stábját, az tutifix.

Az Ön által felélesztett és civil közadakozásból összegyűjtött összegű Baumgarten-díjjal megkereste, megkeresné a PIM-et? A cél ebben az esetben szentesítené az eszközt?

Nagyon vigyázok arra, hogy sem kormányzati, sem önkormányzati pénz ne kerüljön oda. A Groupamának sem engedném átnevezni az Albert Stadiont. A citoyentől várom, a legszegényebbtől a leggazdagabbig, hogy tartsa fönn saját, adózott pénzén a kultúra azon szegmensét, amely természeténél fogva, nem lehet eléggé piacképes.

Jelentős botrányt kavart az új NAT s annak az irodalmi értékeket célzó jövőképe. Miként értékeli mindezt? S mint írót kérdezem – Wass Albert tulajdonképpen milyen író?

1982-ben voltam először a párizsi Magyar Műhely találkozóján, ahol megjelent szinte a teljes nyugati irodalmi emigráció, Határ Győzőtől András Sándorig, Perneczky Gézától Szentjóby Tamásig, Sipos Gyulától Czigány Lórántig. Irodalomról beszélgettünk, és Wass Albertnek a neve sem merült fel. A '90-es években lett kultusza, akkor olvastam tőle. Fiatalkori regényei jók, nemhiába kapott amúgy Babitstól Baumgarten-díjat. Többnyire romantikus, hazafias lektűrt írt. Túl van tolva, ahogy mondják, dolgait tananyagként használni barokkos túlzás. A giccsnek van helyi értéke, de kötelezni nem kell. A NAT-tal elsősorban nem az a baj, hogy Kertészt és Ottlikot kihagyták. Ez teljes félreértés, ám a lényeg, hogy ez is, mint az eddigi, történeti alapú. Irodalom helyett irodalomtörténet. Tizenéveseket tilos régi bácsik általuk csak nehezen érthető szövegeivel tömni! Olyan – zömében kortárs – irodalommal kellene szembesíteni a gyerekeket óvodás kortól, amely leveszi őket a lábukról, szíven találja őket. Hogy aztán olvasásfüggő felnőttként legyen kedvük a klasszikusokhoz.

Két és fél évig az LMP képviselője volt az országgyűlésben, hamar kilépett ebből a világból. Végképp eltávolodott a politikától?

Amit most csinálok, színtiszta politika. Öt éve elindítottam a hajléktalanoknak segítő Nyugodt Szív A Lakhatásért alapítványt, bárhol elmondom a véleményem, ha kérdezik – mi más volna a politizálás?