Kuncze: Le lehet győzni Orbán Viktort

Kardos Ernő 2019. október 11. 16:22 2019. okt. 11. 16:22

Újabb brutális leleplezésnek szánta a Fidesz hadvezetése azt a hírt, hogy Baján állítólag az egykori liberális párt első embere, Kuncze Gábor, illetve a Momentum elnöke, Fekete-Győr András mozgatja a helyi hatalom szálait. A Fidesz agytrösztje szerint a két politikus dróton rángatja Nyirati Klárát, az ellenzék közös jelöltjét. A Hírklikknek nyilatkozó Kuncze Gábor elmondja, hogy az ellenzéki együttműködés következő fokozata a közös jelöltek állítása után a közös lista, azzal talán legyőzhető Orbán Viktor kormánya, amely debil országot csinál Magyarországból.

Mondja, ismeri egyáltalán az ellenzék közös jelöltjét, Nyirati Klárát, akit Fekete-Győr Andrással együtt dróton rángat?

Nem ismerem, soha nem találkoztunk! Ráadásul Baján tíz-tizenkét évvel ezelőtt járhattam utoljára. Úgyhogy ez a hír is egy lufi, talán ennyit érdemes tudni a Fidesz nagy leleplezéséről.

Ha már nem ismeri, így utólag azt megnézte, hogy mik az ellenzéki jelöltnek az esélyei?

Remélem jók, drukkolok neki, hogy megválasszák, mert ismeretlenül is nagyon szimpatikusnak találom.

Miután ön jó ideje nem aktív politikus, ezért alig érthető, hogy önt most miért rángatta elő a Fidesz. Ön sejti?

Tudja az a helyzet, hogy vasszorgalommal liberálisoznak 9 éve, s azt gondolják, hogy sikerült a liberális jelzőt szitokszóvá alakítani. Ezzel akarják elriasztani a bajai választókat. Vagyis én ezúttal, mint emumus szerepelek a kampányban, mintha én rángatnám a jelöltjüket!  Következésképp Nyirati Klára is egy liberális, aki a Fidesz szórólapja szerint majd betelepíti Bajára a migránsokat. Ilyen együgyű, debil kampányfogást én még nem is láttam, de szerintem a terjesztőinek szellemi színvonalára vall. Azt hiszik ugyanis, hogy ilyen hülyeséggel meg lehet győzni a bajai választókat, akik erre már rég nem vevők. Sokkal inkább pormentes utakat, járdát, egészségügyet és oktatást, vagyis normális várost szeretnének.

Arról nem is beszélve, hogy a belügyminiszter, Pintér Sándor maga árulta el nyilvánosan, hogy betelepíteni csak a kormány tud, az önkormányzatnak erre nincs joga!

Igen, de ezután jön a miniszterelnök – aki figyelmen kívül hagyja a jogi helyzetet – és azt mondja, hogy az ellenzéki önkormányzatok migránsokat akarnak betelepíteni. Vagyis Orbán Viktort egyáltalán nem zavarják sem a tények, sem a belügyminiszter jogi álláspontja. De ez nem ma kezdődött, valójában a Fidesz mélységesen lenézni a választókat, még a saját szavazóikat is, nem beszélve az ellenzék támogatóiról.

Amikor a miniszterelnök elkezdi a kampánykörútját, s a csatlósaival együtt azt igyekeznek elhitetni a választókkal, hogy ha „rosszul szavaznak” akkor az a város nem kap pénzt a költségvetésből. Orbán ezt úgy szokta mondani, hogy „nem adok pénzt”! Miközben neki egy fityingje sincs, ebben az országban csak nekünk, adófizetőknek van pénzünk.

Ráadásul elfelejti a miniszterelnök, hogy az általa „bűnösnek” tartott városokban vannak Fidesz szavazók is, akiket épp úgy büntet, mint az ellenzéki választókat. Orbán tehát csak az ország egyik felének akar miniszterelnöke lenni, természetesen annak, aki rá szavaz. Az ország másik fele őt nem érdekli! Ez egészen felháborító, ami egyedül a Fidesz kormányzásra jellemző. Ahogyan a kiszivárogtatott videók, a titkosszolgálati eszközökkel készített hanganyagok, beugratott politikusok esete is elképesztő.

Ahogy korábban önt sem vádolták meg azzal, hogy bárkit dróton rángatna.  A legnagyobb vihart azért a Borkai ügy kavarta, de állítólag azért nincs nyomozás korrupció miatt a polgármester ellen, mert nincs feljelentés. Gondolja, hogy ha lesz feljelentő, akkor lesz vizsgálat?

Úgy tudom, hogy a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet megteszi a feljelentést, de a fideszes szokás az, hogy húzzák az időt. Ilyenkor feljelentés-kiegészítést kérnek, aztán azon pár hétig elüldögélnek. Végül hagyják az ügyet elaludni.

Bezzeg amikor a Tocsik ügy kirobbant 1996-ban, akkor a rendőrség és az adóhivatal néhány hét alatt végére járt a dolognak. Akkor én belügyminiszter voltam, s a kormány engedte, hogy az igazságszolgáltatás tegye a dolgát. Eszem ágában sem volt a rendőrséget eltántorítani a nyomozástól.

Persze, a rendőrség ma is tud gyorsan is intézkedni, pl. Pikó András kampányában egy napilapos fotó, vagy egy betelefonáló kezdeményezésére nagy erőkkel szállt ki a rendőrség.

A kampányban felhasználtak már titkosszolgálati eszközökkel készített videót, és hanganyagot is, lehet, hogy ezt tényleg a Cég csinálta, vagy inkább egy Fideszes titkosszolgálat, esetleg az UD Zrt?

A Borkai ügy, a Fidesz eddigi legnagyobb bukása. Ez feltehetően nem titkosszolgálati módszerekkel előkészített akció. De abban bízom, hogy a titkosszolgálatokat még nem tudták annyira „bedarálni”, hogy ilyen ügyekben is felhasználhatóak legyenek.

Ugyanakkor az a helyzet, hogy a technika hihetetlenül fejlődik. Az asztalomon van például egy toll, amelyben egy kis kamera, és mikrofon is van, s ezzel tökéletes felvétel készíthető egy találkozóról. Ilyen tollat már az üzletekben is lehet kapni! Ugyanakkor persze az ilyen eszközökkel készített felvétel bűncselekmény is, de ezzel együtt bizonyára sokan használják. Még beugratásra is alkalmas, ahogy a kispesti, vagy Wittinghoff Tamás eseténél. Amiből persze a politikusoknak is le kell vonni a tanulságot.

Az önkormányzati választás legnagyobb tétje a főváros, ahol a közvéleménykutatók szerint Karácsony javított ugyan az esélyein, de ha a választók nem mennek el szavazni, akkor aligha lehet sikeres. Ön szerint sikerülhet?

Szerintem a Borkai ügy az egész országban elbizonytalaníthatja a Fidesz szavazókat! Azokra gondolok, akik nem elkötelezett kormánypártiak, de úgy gondolták, hogy „érdemes” a kormánypártokra szavazni, mert akkor lesz csak pénz. Viszont a botrány hatására lehet, hogy sokan azt mondják, hogy „legyen inkább harc, álljunk bele”, mert az tűrhetetlen, ami az országban folyik. Világos ugyanis, hogy Győr nem egyedi eset, ilyen sztorikat naponta hallani Debrecenről, Miskolcról, illetve majdnem minden Fidesz által vezetett településről. Értelmetlen lenne olyan emberek kezére adni a magyar városokat, akik ilyen korrupt módon vezetik az országot.

Nagy a tét, hisz csak az önkormányzati választásokon való jó ellenzéki szereplés alapozhatja meg a 2022-es kormánybuktatást. Ehhez képest, hogy látja az esélyeket?

Az ellenzék a korábbiakhoz képest előbbre lépett az összefogásban, vagyis jobbak az esélyek. Azt ugyan nem gondolom, hogy „söprésre” lehet számítani, de az eddigieknél több nagyváros, vagy kerület kerülhet ellenzéki kézbe.

Egyetért azzal, hogy ha az ellenzék most nem győz, amikor egy kormánypárti jelölttel szemben egy ellenzéki indul, akkor választás útján már nem is lehet legyőzni Orbán Viktort?

Szerintem le kell, és le is lehet győzni Orbán Viktort, ez az egész ország érdeke! Ezért az együttműködés további erősítésére is szükség van. Mégpedig úgy kéne megkönnyíteni a választók dolgát, hogy nemcsak egyéni közös jelölt indítására van szükség, hanem közös listára is. Ha aztán hatalomra kerül az ellenzék, akkor majd a „rendrakás után”, tehát a demokrácia helyreállítását követően elképzelhetőnek tartok egy újabb választást, amikor az ellenzéki pártok már egymás ellen külön-külön is elindulhatnak.

A ma érvényes választási törvény, a ma működő kormányzati média, tehát ilyen szembeszél mellett, mint a mai, nagyon komolyan kell felvetni a teljes ellenzéki összefogást! Ezen kívül meg kéne szüntetni a „zavarórepüléseket”, - lásd Berki, Hunvald - és más szereplők indulására alaposan fel kell készülni.