Kuncze: Orbán folyamatosan hülyeségeket beszél

HírKlikk 2025. július 12. 15:00 2025. júl. 12. 15:00

Lengyel László szerint a Pride egy óriási bukása az Orbán-rendszernek és ha a rendőrség korábban gondolt is a betiltásra, akkor azt valószínűleg politikai nyomásra tette – mondta a közgazdász-politológus a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában.

Lengyel László szerint nem volt reális a rendőrség érvelése, hiszen egy pillanatig sem merülhetett fel senkiben sem, hogy az ott megjelentek „meg fogják rontani Orbán Viktor unokáit”. A dolog egy képtelenségnek tűnt. Lengyel László a műsorban „beismerő vallomást” tett, elárulva, hogy ő is részt vett a demonstráción, és egy baráti, minden gyűlölködéstől mentes rendezvény volt.

Kuncze Gábor volt belügyminiszter szerint már rég nem a Pride-ról szólt az egész, az emberek azért mentek el, hogy megmutassák, tudnak élni a jogaikkal, kiállnak a szabadságukért. „Orbán Viktor lement a gödörbe és most ott szaladgál táblával a kezében, amire percenként más van írva. Egyszerűen – nem szívesen dicsérem – hülyeségeket beszél folyamatosan” – mondta. Kuncze Gábor emlékeztetett: a rendezvény után Orbán azt mondta, Brüsszelből utasították a szervezőket, hogy rendezzék meg a Pride-ot, előtte meg óva intett mindenkit, hogy odamenjen. Szerinte a miniszterelnök olyan mértékben veszítette el a fonalat és olyan kétségbeesetten próbál kommunikációval visszakapaszkodni oda, ahol a dolgok történnek, hogy az már tényleg kellemetlen és kínos. És ha ez marad, akkor ezt lesz szerencsénk nézni a választásokig tartó időszakban – vélekedett.