Elindult a tiltakozó kamionosok menete Budapestre
Hétfőn tiltakoznak a jelentősen megemelt útdíj ellen a fuvarozók: az M3-as felől érkeznek a fővárosba, majd délben az Árpád hídon átmennek Budára, és a tiltakozás a Hősök terén ér véget.
A Telex tudósítása szerint egy sávon beállt a forgalom az M3-as autópályán, a Városkapu utcai felüljárónál nem lehet látni a konvoj végét. A többi sávban egyelőre haladhat a forgalom. A rengeteg magyar zászlóval díszített konvoj dél előtt pár perccel ért Budapest határához, a Városkapu utcai felüljáróhoz, az útdíjemelések ellen tiltakozó kamionosok dudálnak.
Délután egy előtt nem sokkal lassan, de elindult a konvoj Budapest felé. Az eredetileg tervezett útvonal végére, a Hősök terére viszont csak 50 kamiont engednek be a rendőrök, a maradék csaknem több száz kamion körbe fog menni a városon, és a Róbert Károly körút, az Árpád híd és a Szentendrei út érintésével később vissza fog hajtani az M0-s autóútra.
Az M3-as és az M0-s kereszteződésénél lévő Shell kútnál várokozó egyik kamionos a portálnak azt mondta, addig marad a tüntetésen, amíg nem teljesül a fuvarozók tizenkét követelése. Többek között követelik a jelenlegi formában történő útdíjemelések visszavonását, hogy vezessék vissza az inflációkövető díjemelés gyakorlatát és a kormány hagyja abba a lakosság hergelését, a gyűlöletkampányt a fuvarozók ellen.
Az Útinform tájékoztatása alapján három kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között. Ez az M0-s autóút forgalmára is kihatással van, az M3-as autópályára való lehajtás előtt mindkét irányban feltorlódtak a járművek.
A Népszava emlékeztet: az Építési és Közlekedési Minisztérium a múlt héten számolt be arról, hogy „megnyugtató megállapodás született” a tárca, valamint a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között. Ez alapján a tájékoztatás szerint többek között a fuvardíjak méltányos emelése valósul meg 2026-ban, a díj két részletben emelkedik, január 1-től 4,3 százalékos mértékben, majd március 1-jétől a 2025-ös díjhoz képest összesen 35 százalékra kiegészítve.
Orosz Tibor, a fuvarozók érdekvédője ezzel kapcsolatban azt mondta, az érdekképviselet nem ilyen egyezségre kapott felhatalmazást a fuvarozóktól, és ekkora emelést sem tudnak kitermelni. – Jelenleg a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének az elnöke, Barna Zsolt a Waberer's vezérigazgatója. A Waberer's pedig Tiborczé. Innentől kezdve mindenki rakja össze a képet, hogy ki minek az érdekeit képviseli. Nem a miénket – fogalmazott.
Az RTL Híradó megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte, értetlenül áll a „megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben”, amelyek szerinte próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján arra hívta fel a figyelmet, hogy hétfőn 14 óra és 20 óra között az M3-as bevezető-Róbert Károly körút-Árpád híd-Szentendrei út-Batthyány utca-M0-s autóút-Megyeri híd-M3-as bevezető-Kós Károly sétány-Állatkerti körút-Hősök tere útvonalon – az ünnepek miatt megnövekedett járműforgalmon túl – fokozott torlódásra és forgalmi akadályokra lehet számítani.