Laczó Adrienn: a Kúria elnökének újévi köszöntője egy nyílt fenyegetés volt

HírKlikk 2025. január 12. 16:00 2025. jan. 12. 16:00

Az idő igazolni fogja, hogy jó döntést hoztam, amikor lemondtam a bírói tisztségéről – mondta Laczó Adrienn, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának tanácselnöke. A november végén lemondott bíró a KlikkTV Mélyvíz című adásában úgy fogalmazott, gyerekkora óta bírónak készült, 24 éve ítélkezik, de a mai szervezet már nyomokban sem emlékeztet arra, ahol kezdett.

Elmondta, hogy már aláírt egy ügyvédi irodához, „az egyik legnagyobb, gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó budapesti ügyvédi irodánál, a Horváth Lóránt Ügyvédi Irodánál” lesz partner. Laczó Adrienn a műsorban arról is beszélt: a Kúria elnökének újévi köszöntője egy nyílt fenyegetés volt.

Megfenyegette azokat a bírókat, akik aggályaikat fejezték ki az Igazságügyi Minisztérium által javasolt és az Országos Bírói Tanács által elfogadott igazságügyi reformcsomaggal kapcsolatban. „Sok minden más mellett az is volt a célja, hogy kifejezetten felhívja a Kúria bíráinak figyelmét: hogy nem tűri el az ellentétes véleményt, a kibeszélést” – tette hozzá Laczó Adrienn.

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom