Lantos Gabriella: Magyarországon politikailag kezelt járvány van

Millei Ilona 2021. november 25. 06:00 2021. nov. 25. 06:00

„A kormánynak csak a választások megnyerésére irányuló stratégiája van, járványügyi stratégiája nincsen” – nyilatkozta a Hírklikknek Lantos Gabriella. Az Új Világ Néppárt egészségpolitikusa úgy vélte, az 5 milliárdért vett, és most kidobott PCR-tesztek használatával és sokkal összehangoltabb intézkedéssorozattal, le lehetett volna laposítani a 4. hullámot. Ám a kormány azt a tévképzetet ápolgatja, hogy az oltás az egyedüli védekezési eszköz. Azt is közölte, hogy Magyarországon szerinte titkos járványkezelés folyik, de ennek a titkosításnak az árát eddig is, és ezután is mi fogjuk sok, sok plusz halottal megfizetni. A kutatók és a statisztikusok azt mondják: az eddig már elvesztett 30 ezer ember mellett, ennek a hullámnak is lesz még 15 ezer áldozata.

Mi a véleménye arról, hogy a legújabb, a Jelenben megjelent hír szerint mintegy 5 milliárdért vett PCR-teszteket most 200 millió forintért semmisítenek meg? Ezt az Országos Kórház Főigazgatóság rendelte meg, a munkát pedig a SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft. végzi.

Ez elképesztő. Erre nem lehet mit mondani. Ez annyira cinikus, hogy az ember tényleg nem talál rá szavakat. Sokkal összehangoltabb intézkedéssorozattal ugyanis meg lehetett volna állítani a negyedik hullámot, ha a kormány nem azt a tévképzetet ápolgatja, hogy az oltás az egyedüli eszköz. Ha nem lett volna ennyire elbizakodott, akkor például a PCR-tesztek használatával le tudta volna laposítani a hullámot. Az, hogy elherdálják ezt a pénzt, világosan mutatja: a kormánynak csak a választások megnyerésére irányuló stratégiája van, járványügyi stratégiája nincs.Teljesen mindegy, hogy milyen a járványhelyzet, csak ne érezzék azt az emberek, hogy zaklatva vannak, a kormány pedig „jó fejnek” tűnjön, olyannak, amelyiket érdemes újraválasztani.

Közben a szimpátia-vesztés szempontjából „veszélyes döntéseket” delegálja a kabinet, és a továbbiakban sem kíván kötelező oltást elrendelni. De lehetőséget adott a munkáltatóknak arra, hogy döntsenek róla.

Az köztudott, hogy csak a fél világgal van folyamatos konfliktusa Orbán Viktornak, olyanokkal, akik nincsenek jelen, vagy nem ellenségek. Mindenkivel ujjat húz, aki nem számít. De az egyedül számító csoporttal, a választókkal sohasem húz ujjat. Ha véletlenül mégis, akkor meghátrál. Most is ez történik. Mindenféle közvélemény-kutatók mérik azt, hogy az embereknek lelkileg már elegük van a járványból, szeretnének rajta túl lenni. Akár azért, mert be vannak oltva, akár azért, mert soha nem lesznek beoltva. A kormány pedig akceptálja ezt. Nincs járványügyi stratégiája, csak politikai stratégiája van. Ez egy politikailag kezelt járvány.

Ferenci Tamás, az Óbudai Egyetem docense, biostatisztikus, a járványügyi adatok közlésével kapcsolatban azt írta: az őszinte kommunikáció, a transzparens adatközlés és döntéshozatal, az emberek partnerként kezelése a sikeres járványügyi védekezés egyik alapja. Szerinte sokkal részletesebb és főleg rendszeresebb adatközlésre lenne szükség a jelenleginél. Az adatokat ismerjük, de csak azért, mert az ECDC-nek köteles a kormány lejelenteni, ugyanezeket az adatokat azonban itthon, magyarul már nem teszik közzé.

Igen. Sehogy sem teszik közzé, az EESZT-ben benne vannak, az ECDC-nek elküldik, amit muszáj. Ez egy titkos járványkezelés, és ennek a titkosításnak az árát mi halottakkal fizettük meg. Eddig is, és ezután is így fogjuk, sok, sok plusz halottal. Hiszen az emberek nem tudnak semmit arról, hogy milyen kiterjedt, mennyire veszélyes a járvány. Ahogy arról sem, hogy milyen sok ember kerül kórházba és lélegeztetőgépre. Arról pedig végképp nem tudnak semmit, hogy a lélegeztetőgépre kerültek közül szinte mindenki meghal, 90 százalékos a halálozás. Ezért félvállról veszik ezt az egész járványt. Az embereknek ez a „könnyelműsége” pedig abból fakad, hogy semmit nem tudnak arról, hogy mi zajlik itt.

Ráadásul Kásler Miklós a szükségesnél jóval kevesebb ápolót és szakorvost írt elő november 8-ától a koronavírus miatt intenzívre került betegek kezelésére.

Ez volt az a rendelete Kásler Miklósnak, amivel megszüntette az intenzív ellátást Magyarországon. Ugyanis eddig egy intenzív osztálynak sokkal komolyabb sztenderdeknek kellett megfelelnie. Innentől kezdve egy intenzíves orvos elég lesz 20 betegre, valamint egy bármilyen orvos, és négy betegenként egy bármilyen asszisztens. Annál keményebb, és komolyabb szaktudást igénylő munka, mint az intenzíves szakápolóé, nincs az egészségügyben. Oda nem mehet egy bőrgyógyászati asszisztens, de még egy sebészeti sem, mert nem tudja, mit kell csinálni. Most 20 betegenként egy ilyen sem lesz, ez gyakorlatilag a halálsor lesz. Ha ezt vállalják az intenzív osztályvezetők, akkor ők is kollaboránsok lesznek.

A szakemberek régóta mondják, amit most Ferenci is szóvá tett, átláthatóság, az őszinte kommunikáció, a transzparens adatközlés, az emberek partnerként kezelése a sikeres védekezés egyik alapja. Ezt mennyire tartotta be a kormány?

Egyáltalán nem tartotta be, de nem csak a járványkezelésben. Végtelen sötétségben és butaságban tartják az embereket, és ez nagyon tudatos. Ezért van igaza Ferenci Tamásnak, hogy ez végtelenül cinikus. Direkt nem mondják meg, hogy milyen rossz a helyzet. Direkt nagyon jó fejnek akarnak látszani. De ez igen sok ember életébe kerül.

A kormány nem rendelt több Pfizer vakcinát. Mi lesz azokkal, akik azt kaptak, és szükségük lesz harmadik, vagy történetesen negyedik oltásra?

El se tudom képzelni, hogy mi a „nagy mesterterv”. Persze, még van Pfizer, szerintem a harmadik oltást még bárki fel fogja tudni venni. De lehet, hogy sok embernek majd negyedik oltás is kell. A következő kormánynak eléggé főhet majd a feje, hogy mi az a korszerű oltás, amit beadnak az embereknek. Merthogy aki Pfizert, Modernát vagy Janssent kapott, az természetesen nem fog Sinopharmot elfogadni. Újabb konfliktusok előtt állunk, de ezek még nem most jönnek, hanem hónapok múlva.

Orbán Viktor a tömegrendezvényekkel ráengedte a negyedik hullámot az országra, és azóta sem szigorít igazából. Mi állhat a háttérben?

Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy meg akarja nyerni a választást. Ezért „kedveskedni” akar az embereknek azzal, hogy nem kell tudomást venniük a járványról. Semmi más magyarázata nincs, hiszen a körülöttünk levő országok, sőt, egész Közép-Európa először az oltatlanokra, de most már az oltottakra is korlátozásokat vezet be. Nekik ugyanis számít az, hogy kibírja-e az egészségügy. Vagyis nem lenne precedens nélküli korlátozásokat bevezetni itt is – legalább az oltatlanoknak. Mert az kétségtelen, hogy nem lehet az oltottakat büntetni, hiszen ők már nem tudnak többet tenni. De az oltatlanok korlátozása minden szempontból hasznos lenne. Egyrészt azért, mert rádöbbennének arra, hogy egy csomó mindentől elzárva rosszabb élni, másrészt pedig megvédenék őket attól, hogy megfertőződjenek. A német egészségügyi miniszter nem véletlenül fakadt ki, hogy tavaszra az emberek vagy be lesznek oltva, vagy átesnek a fertőzésen, vagy meghalnak. Ez nem vicc. Egy valódi kormánynak nem „jófejkednie” kell, nem áttolni a felelősséget a munkáltatókra és mindenki másra, hanem bátran beleállni. Elmondani, hogy igen, azért fogjuk megtenni a korlátozó intézkedéseket, hogy ne haljatok meg, ne fertőzzétek meg azokat az oltottakat, akiknek még az oltás sem elég. Azért fogjuk megtenni, hogy megvédjünk benneteket, és különösen az egészségügyet, mert ott esetleg ártatlan, oltott emberek nem jutnak kezeléshez, és ezért fognak meghalni. Az egész egészségügy már másfél éve csak a járvánnyal foglalkozik, és az oltatlanok ebben nagyon is komoly szerepet játszanak.

A több mint 30 ezer halott többsége idős, krónikus betegségben szenvedő ember volt. Mégis egyedül Magyarországon oltották a 60 éven felülieket Sinopharmmal, és ők még arról sem tudtak, hogy a védettségük nem megfelelő. A szigorítások őket is védenék?

Kétségtelen, hogy Orbánt nem érdekli igazán az a célcsoport, amelyikről olyan kegyes hangon szokott nyilatkozni. A választás megnyerése érdekében, ugyan most helikopterpénzekkel is bombázza őket, de semmit nem tesz azért, hogy megvédje az életüket. Mert az élet nem állhat meg néhány ezer nyugdíjas érdekében. Ez az igazi cinizmus.

Mit gondol, hány élettel fogunk még fizetni az Orbán-kormány járványkezeléséért?

A kutatók és a statisztikusok is azt mondják, hogy ennek a hullámnak is lesz még 15 ezer áldozata. Az eddigi két hullámnak 30 ezer áldozata volt. Mostanra már 33 ezer halottunk van, de sajnos ez még sokszorozódni fog.

Eljött a „J'accuse ...!” („vádolom ...!”) ideje? (Ez Émile Zola „válasza” volt a Dreyfus-ügyre 1898-ban – a szerk.)

Igen. Az emberek, a szakértők, az újságírók és a jól tájékozott polgárok tudják, hogy mit kell tenni. Mindenkiben egyre nő a frusztráció amiatt, hogy chicken game-t (ki rántja el előbb a kormányt) játszik a kormány, és egyre vadabb tévutakat követ a járványkezelésben. Mindenki úgy érzi, hogy ez tűrhetetlen, és mégsincs semmi esélyünk, hogy beavatkozzunk. Ez a tehetetlenség pedig tényleg irtó dühössé teszi az embert.