Látni a kétségbeesést az ellenzék érdekházassága mögött

HírKlikk 2021. május 12. 13:16 2021. máj. 12. 13:16

Orbán Viktornak jó tíz éve most először főhet a feje a választás miatt, és ennek oka részben a járvány elhibázott kezelése, de még inkább, hogy felállt az ellenzéki szövetség. Az ország világrekorder, ha az áldozatok számát a lélekszámmal vetjük egybe. A járvány éles fényben mutatta meg a hatalom által elkövetett melléfogásokat, noha a sajtóra szájkosarat tettek – írja a Neue Zürcher Zeitung előfizetők által olvasható cikkében.

Közönséges újságíró nem mehet be a kórházakba Magyarországon, de a csókosoknak is megmondják, csak hol készíthetnek tudósítást. A kormány ugyanakkor tagadja, hogy nincs elég kapacitás, de háromtagú bizottságok mondják ki, hogy kit kössenek lélegeztetőgépre, vagyis, hogy ki kap esélyt a túlélésre. A kormány azt is  cáfolja, hogy csődöt mondott volna az ellátás, illetve, hogy sok halottat követelne a fertőzés.

A nagy tömegek ugyan nem tudnak róla, ám nem kétséges, hogy Magyarország vezeti a szomorú világstatisztikát. A lakosság összlétszámához viszonyítva, sokkal több ember hal bele a Covid19-be, mint a németeknél, vagy a svájciaknál. Közrejátszik ebben, hogy sokak egészsége leromlott, rengeteg egészségügyi szakember költözött nyugatra, és hogy az ágazat már jó ideje nem kap elegendő pénzt. De mivel a kormány megszépíti az adatokat, és a médiának nem engedi a tényleges helyzet bemutatását, nem lehet csodálkozni azon, hogy az emberek nagy részének fogalma sincs a valós állapotokról.

Ez persze nem is baj Orbán szemszögéből, hiszen már több mint egy évtizede minden megkötés nélkül irányítja az országot, ezért számon lehetne kérni rajta a dolgokat. Tétjét a nagyvonalú tömeges oltásra tette, mert anélkül nem tudja beindítani a gazdaságot még a tavaszi választás előtt.

Az ellenzék összefogását ő maga kényszerítette ki, ám most kihasználhatja a folyamatosan módosított játékszabályokat, ha a tömegek a változásra voksolnak, ami jelenleg inkább csak feltételezés, de nem kizárt. Eközben a hatalom legfelsőbb köreiben egyre több a botrány. Az utóbbi időszak rávilágított, hogy a Fidesz mindent ellenőrzése alatt akar tartani, és ettől csak még nagyobb lett a hatalomkoncentráció. Így azonban hatalmas akadály tornyosul az ellenzék előtt, amely ugyan érdekházasságot kötött, emögött azonban látni a kétségbeesést is – írta a liberális konzervatív svájci lap.

Forrás: Hírklikk