Leállítanák Orbánék az orosz és a kínai vakcinák beszerzését?

NVZS 2021. február 18. 11:14 2021. feb. 18. 11:14

„Nyilván a magyar kormány már látja, hogy az Európai Unió folyamatosan növeli a vakcinabeszerzéseket, s az EU közös beszerzéséből ránk jutó, jó áron kapott oltóanyag a már lekötött többmilliós orosz és kínai tétellel együtt azt fogja eredményezni, hogy végül már háromszor be lehet oltani az egész országot” – mondta Kökény Mihály kérdésünkre, mi állhat amögött az odavetett a szijjártói félmondat mögött, miszerint keleti oltóanyagokra „egyelőre más szerződés megkötését nem tervezzük”. A kormány már látja, hogy nincs szüksége az országnak az uniós közös beszerzésből ránk jutó mennyiségen felüli vakcinákra. Ugyanakkor „a megnyilatkozás megtévesztő, mert nem a már lekötött oltóanyagot érinti”. Ami pedig a kínai Sinopharm dokumentációját illeti – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyilatkozása sem oszlatja el a kétségeket.

„Azt rögzíthetjük, hogy a szerződésben vállaltnál korábban és többet szállítanak elsőre, február végéig vállaltak félmilliót, ehhez képest itt vagyunk február közepén és 550 ezer darab, ugye?...Kezdjünk el dolgozni a következő szállítási terminuson” – vont mérleget és adta ki az ukázt egy órával a kínai vakcina-szállítmány útnak indulása előtt Szijjártó Péter, amikor hazánk pekingi nagykövetével beszélt telefonon, egy repülőgép fedélzetéről hívva fel Pesti Mátét. Ezt bárki megnézheti, aki rákattint Szijjártó február 16-i (nevetségesen, vagy inkább félelmetesen átlátszó, a legrosszabb időket idéző PR-es) Facebook posztjára.

Ehhez képest, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az ATV kérdésére (miszerint tervezi-e a kormány, hogy a 2 millión felül még több orosz vakcinát rendel, vagy más keleti oltóanyagot) azt válaszolta, hogy „Egyelőre más szerződés megkötését nem tervezzük. Egyelőre mindez a nyugati irányú szállításokkal úgy tűnik, hogy a Pintér miniszter úr által meghatározott oltási terv teljesítéséhez elégséges lesz. Az Európai Unióból érkező szállítások menetrendjéről nem tudok nyilatkozni".

Pálfordulás? Vagy csak a szokásos sumák?

A két megnyilvánulás között alig pár nap telt el. Vajon mi történt? Mi lehet a pálfordulás oka? Egyáltalán, pálfordulásról van-e szó? – merül fel jogosan a kérdés. Egy, az egészségügyben, a járványkezelésben, a kormányzásban és a politikában egyaránt jártas szakembert, Kökény Mihályt kértük arra, hogy bogozza ki a dolgot.

„Megtévesztő a megnyilatkozás, ugyanis nem az eddig kötött szerződéseket érinti” – szögezte le a korábbi egészségügyi miniszter, megjegyezve, hogy ez utóbbiakról nem tudni, hogyan, milyen formában fognak majd teljesülni”.

Ezzel együtt – folytatta – „a kormány nyilván látja, hogy az unió mégis növeli a vakcinabeszerzéseket”, hiszen most érkezett a hír: az Európai Bizottság további 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről kötött megállapodást az amerikai Moderna biotechnológiai vállalattal. És az is látszik, hogy gyorsulnak a szállítások. Akárhogyan is nézzük: az eddigi 5 millióra kötött kínai, valamint kétmillió adag orosz vakcina az uniós beszerzésből ránk eső mellett, rengeteg, olyannyira, hogy „végül már háromszor az egész országot be lehet majd oltani”.

Rengeteg oltóanyag van kilátásban

Mint emlékezetes, az Európai Bizottság a közös oltási stratégiája eredményeként – a tegnap bejelentett új megállapodás keretében kitárgyalt plusz adagokkal együtt – mintegy 2,6 milliárd dózis vakcinára szerződött. Ezt a kedvező áron beszerzett (részben az EU által előfinanszírozott és ezáltal is olcsóbb) oltóanyagot lakosságarányosan osztják el. A durván 450 millió lakosú Európa Unión belül a magyarországi magyarok mintegy két százalékot képviselnekA szerződő felek: AstraZeneca (400 millió dózis), Sanofi-GSK (300 milliió), Johnson and Johnson (400 millió ), BioNTech-Pfizer (600 millió), CureVac (405 millió) és a Moderna (460 millió dózis). A Bizottság ezen felül puhatolózó tárgyalásokat folytat a Novavax céggel (200 millió adag beszerzéséről), valamint a Valneva-val ( 60 millió dózisról).

Az Európai Bizottság – mint a fenti felsorolásból is látszik, nem tárgyalt az orosz Szputnyik V gyártójával az esetleges beszerzésről, nem szólva az Orbán Viktor által preferált kínai Sinopharm vakcináról. Az előbbi kapcsán ellentmondó hírek érkeztek: miközben az oroszok állítják, már benyújtották azt engedélyezésre az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA), az EU illetékesei szerint ez nem igaz. Ami pedig a kínai vakcinát illeti – az EU tagállamai közül az is csak a magyaroknak, pontosabban a magyar kormánynak kell, Európában rajtunk kívül egyedül az uniós tagjelölt Szerbia használja.

Hiányosak a dokumentumok

Mi még nem kezdtük el a használatát, mivel szemmel láthatóan – és a kormányzati állításokkal ellentétben – nemigen áll rendelkezésre a rendes dokumentációja.  A szakértőket pedig nem nyugtatja meg, hogy Szijjártó Péter (aki a vonatkozó rendeletben meghatározó szerepet kapott az oltóanyag itthoni engedélyeztetésében) a Facebook-on naponta megjelenő PR-kisfilmjeinek egyikében, a napokban azt állította, hogy „a vészhelyzeti engedélyezéshez szükséges dokumentumok Kínából már decemberben megérkeztek, ezt követte az OGYÉI szakembereinek helyszíni vizsgálata januárban, ahol minden szükséges dokumentum megtekintésére lehetőségük nyílt”. De még az sem oszlatja el a komoly kétségeket, hogy Müller Cecília közölte, „a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei tanulmányozzák a kedden Magyarországra érkezett 550 ezer adag kínai Sinopharm-oltóanyag dokumentációját”. Ez már csak annak fényében is „érdekes”, mert az országos tiszti főorvos aznap beszélt erről az operatív törzs napi tájékoztatóján, hogy a Népszava arról cikkezett, hogy Kínából még nem érkezett meg az oltóanyag dokumentációja, illetve, hogy a készítménynek ma sincs nyilvánosan elérhető alkalmazási előirata. Kökény szerint már csak azért is megfontolandó a Népszava értesülése, mivel „nem feltételezem, hogy ellenőrizetlen információt közöl a napilap, az nem jellemző rá”. S hogy ő mit gondol erről? Hát ezt: „lehet, hogy érkezett dokumentáció, de nem elegendő”.

A kínaiak nagyon megszűrik, hogy mit adnak ki

„Vajon milyen dokumentumok jöttek decemberben?” – tette fel ezzel kapcsolatban a kérdést Kökény, megválaszolva saját magát, mondván: ezt nem lehet tudni. Mint kifejtette, csakis az akkori (decemberi) helyzetnek megfelelő dokumentumok lehettek azok, amelyeket eljuttattak Magyarországra. Ami pedig a január eleji OGYÉI helyszíni vizsgálódást illeti: ott is minden bizonnyal csak az első és a második fázis eredményeit tartalmazó iratokba, adatokba tudtak belenézni a magyar küldöttség tagjai. Hiszen a tömeges tesztelés, a 3. fázis eredményeit még sehol sem ismertették.

„Azt azért sejtjük, hogy a helyszíni kínai vizsgálatok során meglehetősen gondosan szűrt információk jutnak csak el a megfigyelőkhöz, vizsgálókhoz – láttuk ezt a WHO vuhani szakértői látogatásán” – szögezte le Kökény, aki maga is szakértője az Egészségügyi Világszervezetnek. Mint rámutatott: az eredeti kutatási adatokhoz nem, csak azok interpretált változatához jutottak hozzá a nemzetközi szakértők. „A kínaiak meglehetősen burokban kezelik az ilyen látogatásokat, ami erős kétségeket támaszt az iránt, vajon az ottani helyszíni vizsgálódások tényleg a valóságot, vagy csak a kínai fél által láttatni akart színteret mutatják”.

Kökény ezzel együtt is azt mondja, lehet, hogy idővel a kínai vakcina is beváltja a hozzá fűzött reményeket, „de ilyen előzmények után, és így nem lehet bizalmat szerezni a termék iránt”. A maga részéről pedig éppen ezért minden korábbi fenntartását tartja.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom