Lefújják Orbán meccsét
Ma senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz a vége. Az ellenzéki és független országgyűlési képviselők jelentős része igen elszántan vágtak neki a tegnapi éjszakának, és a mai napnak is, bár az pontosan nem látszik, hogy mi a tiltakozás végcélja. Most mindenesetre annyit szerettek volna elérni, hogy beolvashassák az ötpontos petíciójukat az állami tévébe; ezt azonban, e sorok írásáig nem tudták elérni.
Papp Dániel vezérigazgató, amúgy professzionális hírhamisító, lévén rendkívül elfoglalt ember, nem tudott időpontot adni, még egy rövid tárgyalásnyi időre sem az országgyűlési képviselőknek, valahonnan távolról irányítja fegyveres csapatait, őt meg ki tudja honnan és ki irányítja.
Azt ugye egy pillanatig sem hisszük el, hogy önálló döntési kompetenciával rendelkezik, mint ahogy azt sem hihetjük, hogy a Vidi-FTC mérkőzésen őszinte volt Orbán Viktor mosolya. Igaz, kedvenc, vagy majdnem kedvenc csapata legyőzte a Fradit, de ne gondoljuk, hogy – mosoly ide, mosoly oda –ne tájékoztatták volna arról, hogy mi történik az MTVA székházon belül és kívül.
És azt se feltételezzük, hogy ne tőle származnának az utasítások. Nyilván pontosan tudja, hogy mit terveznek a biztonsági erők, milyen akciót engedélyeznek az őröknek, az országgyűlési képviselőkkel szemben is. Ne legyen kétségünk: a magyar média túlnyomó többsége nem a Varjú László elleni fellépést, a földre teperését fogja az olvasók elé tárni, hanem azzal lesz majd tele a kormány sajtója, milyen brutálisan léptek fel az ellenzéki képviselők.
Azt fogják hangsúlyozni, hogy a törvény tiltja a közüzemek működésének megzavarását, ezért aztán minden erőszakos fellépés jogos volt a tüntetőkkel szemben.
Egyelőre úgy tűnik: Orbán a történések fölé helyezi magát, nem aggódik a hatalmával szemben fellépők miatt, úgy véli ura a helyzetnek. Tűnődhetünk azon, hogy joggal vélekedik így, főként annak fényében, hogy a petíció beolvasásán túl, valóban nincs meghirdetve egy igazi cél, mondjuk így: végcél a demonstrálok körében. És igazi vezéralak sincs, akit követne a tömeg, akinek a szavára egyszerre mozdulnának, vagyis van alapja annak, hogy Orbán lebecsüli a mostani megmozdulásokat.
Csakhogy: a vezérek ritkán szokták megérezni azt a pillanatot, amikor már nem tudják kontrollálni az eseményeket. A hihetetlen erővel felvonuló rendőrség ma még zokszó nélkül követi a fentről érkező utasításokat, de elérkezhet az a pillanat, amikor ez az engedelmesség megtörik.
A történelem tanított meg bennünket arra, hogy el tud jönni az a mozzanat, az a pillanat, amikor minden átfordul az ellentetjébe, amikor egyszer csak kiválasztódik egy vezéregyéniség, akire odafigyelnek, aki hitelessé válik, és aki meg tudja fogalmazni a végső célt, a hatalom leváltásának módját. Ismétlem: ma nem látszik sem ez a személy, sem ez a cél. De a tüntetés, egyelőre, tovább gördül, mintha újabb és újabb szervező erők bukkannának fel, és noha a Fidesz megpróbálkozik újra a jogi trükkökkel, kísérletet tesz arra, hogy a törvényt húzza rá az ellenállásra, könnyen lehet, hogy elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor az események túlfutnak rajtuk.
És ha túlfutnak, akkor már hiába hivatkoznak a saját intézményeik által elvégzett hamis közvéleménykutatásokra, hiába hangsúlyozzák, hogy a társadalom többsége elutasítja az ellenzék magatartását. Hiába hangsúlyozzák, hogy csak egy szűk kisebbség megy ki nap, mint nap az utcára; ’56-ban is a társadalom tagjainak zöme otthonról figyelte az eseményeket, és 1989-90-ben sem vett részt a rendszerváltás előkészítésében.
Orbánék ma még egyáltalán nem érzik, hogy rendszert kellene váltani, és ez abból is érződik, hogy nem engedték azt a bizonyos öt pontot beolvasni. Váltig hiszik, hogy továbbra is minden a kezükben van, hatalmuk megrendíthetetlen. Ugyanakkor látniuk, érezniük kellene, hogy az eddig az országgyűlés kényelmes melegét élvező ellenzéki képviselők immár maguk mögött hagyták az üléstermet; egyfajta kényszer hajtja már őket, ki az utcára, ki a komfortzónájukból.
Az eddig, mondhatni elkényelmesedett politikusok most nem restek keritést mászni, megmutatni az embereknek: nekik is elegük van az orbáni rendszerből. Nyilván, az Orbán-féle logikát és taktikát követve, a Fidesz megpróbálja megosztani őket, de a jelenlegi hangulatban ez elég kockázatos vállalkozásnak tűnik. Főként akkor, ha netán a szakszervezetek is felébrednek, tagságuk megelégeli vezetésük cselekvés nélküli hangzatos szavait. Igen, elérkezhet Orbán számára is az a pont, amikor lefújják a meccset, szembesülnie kell azzal, hogy vége a mérkőzésnek
Nem csak az őszi idénynek.
