Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke

HírKlikk 2024. december 4. 08:30 2024. dec. 4. 08:30

Lemondott elnöki tisztségéről Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke a keddi rendkívüli ülésen, de az OBT-tagsága megmarad.

Szabóról azután tartottak kedden bizalmi szavazást, hogy a kormány új igazságügyi reformja miatt a bírók egy része a függetlenségét félti, zsarolást, politikai nyomásgyakorlást emleget, egy kiszivárgott belső beszélgetés szerint viszont Szabó Péter azt mondta: nem volt lehetőségük beleszólni a kormánnyal létrejött megállapodásba, és ha nem engedtek volna a minisztériumnak, nem lett volna fizetésemelés. A bírói függetlenségről pedig úgy fogalmazott: lehet ugyan miatta kényeskedni, de a megállapodást el kellett fogadni.

A bizalmi szavazást öt bíró – Félegyházi Megyesy Fatime Mária, Hild Ágnes, Kardos Dóra, Kozlovszky Ágnes, Nagy István András – kezdeményezte az elnökük ellen – írja a Telex.

Szabó lemondása után az OBT egy közleményt adott ki, amiben ezt írták: „Az OBT feladatait és hatáskörét a jogszabályok határozzák meg, melyeken a tanács nem terjeszkedhet túl, tevékenységét kizárólag ezen szabályok mentén végzi. Az OBT a jogszabály-véleményezési joga gyakorlása során a bírák, az igazságügyi alkalmazottak és a bírósági szervezet érdekében jár el, szem előtt tartva a bírói függetlenséget, a bírói önigazgatást és a szakmaiságot. Az OBT a küldetését testületi működéssel tölti be”.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom