Lengyelország: vereséggel felérő győzelem és győzelemmel felérő vereség

A vasárnapi lengyel választások végeredménye szerint a 460 tagú szejmben – azaz a parlament alsóházában – többségbe került, a 100 tagú szenátusban – azaz a felsőházban – ennél nagyobb arányban, csaknem kétharmados többségre tett szert az ellenzék, amelynek jó esélye van ezután arra, hogy Donald Tusk irányításával többpárti koalícióra lépve, átvegye a kormányzást a hosszú évek óta az országot irányító Jarosław Kaczyński által fémjelzett, a pártja, a PiS által vezetett – „illiberális” – kormánytól. A választás nem csak emiatt bizonyult fájdalmasnak az eddig hatalmon lévők számára: nem váltotta be a hozzá fűzött reményüket az általuk kezdeményezett négy (ál)kérdésből álló népszavazás sem, az ugyanis érvénytelen lett. 

Érdekes módon a választások kapcsán szinte kizárólag csak a szejmről, az ott született eredményekről esett szó a hazai, de még a nemzetközi médiában is. Pedig a szenátusban átütőbb ellenzéki győzelem született – ahogy a Portfolio a Wyborcza összesítése alapján írta: ott teljes vereséget szenvedett a PiS, amely mindössze 34 helyet nyert meg, miközben az ellenzéki pártok összesen 65-öt. A Szejmben ugyanakkor a PiS és lehetséges koalíciós partnere közösen összesen 212 képviselői helyhez jutott, miközben az ellenzék három pártja 248 mandátumot nyert el. Ezt hogyan kell és érdemes értékelni? Egyáltalán, mi a szerepe a szenátusnak? – kérdeztük Gordon Istvánt.

A Lengyelország-szakértő elmondta, hogy igen nagy jelentősége van a felsőháznak, amely ellenőrző szerepet játszik. A majdnem kétharmados ellenzéki győzelem ott annak fényében kevésbé meglepő, hogy eddig is az ellenzéknek volt többsége, igaz, jóval kisebb arányú, mint lesz az új felállásban. A vezetője is ellenzéki volt.  

Ugyan csak kevés szó esik a népszavazásról, ami nem csak, hogy eredménytelennek, hanem egyenesen nevetségesnek is bizonyult, hiszen 94 és 97 százalék közötti arányban ikszeltek a Kaczyńskiék által elvárt „nemre”. A kérdések az idehaza a nemzeti konzultáción megszokott populista, demagóg, színvonaltalan álkérdések voltak, mint például, hogy akarja-e a nyugdíjkorhatár emelését, vagy, hogy akarja-e a lengyel-belorusz határ akadályainak lebontását. Az minek köszönhető, hogy miközben a választáson a részvétel meghaladta a 74 százalékot, a népszavazási kérdőíveket csak a választásra jogosultak 40,9 százaléka dobta be az urnákba. Vajon Tuskék nagyon ügyes taktikázásának az eredménye? – kérdeztük.

Gordon úgy látja, hogy az értelmes embereket felbosszantották a kérdések, amelyek annak felelnek meg, mint hogy kér-e valaki ingyen sört. Az sem segített, hogy négy „nem”  választ várt a kormány. Ráadásul menet közben kicserélték a kérdéseket, még át is kellett fogalmazni, mert eredetileg annyira kacifántosak voltak, hogy ember nem értette meg, mit is kérdeznek. Az egyik oldal – az ellenzék – lebeszélni, a másik oldal – a kormányoldal – rábeszélni akarta a népszavazásra az embereket, akik annak ellenére tömegesen utasították ezt el, hogy ha valaki nem akart népszavazni, akkor nem kellett elkérnie azt az ívet, s ezt névvel, aláírással kellett igazolni. Az emberek többsége azonban még így is inkább vállalta ezt, mint, hogy hülyeségekbe menjen bele – állapította meg.

„Semmi nem jött igazán össze a PiS-nek, úgy is lehet fogalmazni, hogy a PiS győzelme egy vereséggel felérő győzelem, miközben az ellenzék veresége az győzelemmel felérő vereség” – fogalmazott Gordon. Mindenesetre az elnöknek, Andrzej Duda államfőnek harminc napja van arra, hogy kormányalakítási megbízást adjon, akár személyre, akár pártra szólóan.

Kaczyńskiék persze a választás estéjén nagyon ünnepelték magukat, de már ott és akkor is lehetett látni, hogy a legszívesebben inkább sírnának – állapította meg a szakértő, aki azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy azért még ne vegyük teljesen készpénznek a Tusk-kormány megalakulását. A lengyel törvények értelmében, ugyanis egy hétig bárki, bármilyen beadvánnyal fordulhat a Legfelsőbb Bírósághoz, aminek minden panaszt egyesével ki kell vizsgálnia. Ráadásul – hívta fel a figyelmet Gordon – Kaczinskynak volt egy igen érdekes mondata a választás éjszakáján, ugyanis sejtelmesen azt mondta, hogy itt még nagyon érdekes dolgok következnek. Azt persze nem tudni, hogy mit értett ez alatt. Volt olyan politikai elemző, aki ezt összehozta a honvédségi vezérkar és további tíz magas rangú lengyel tiszt lemondásával, s egyenesen azt mondta, hogy a polgárháború előestéjén vagyunk. Igaz, Kaczinsky már hétfőn szűk körű titkos tanácskozást tartott az embereivel a párt jövőjéről, arról, hogyan tudnak visszatérni majd a hatalomba.

Ezzel azonban jól megijesztették a népet, de szerencsére nyoma sincs ilyennek, nem érződik olyan elkeseredés a szavazók részéről, ami azt eredményezné, hogy kimennének az utcára tüntetni – húzta alá a szakértő. Aki szerint ugyanis ebből a kormányból még a PiS-re szavazóknak is elegük volt már, például a hihetetlen mennyiségű ígéretükből, amelyekről mindenki tudta, hogy – főleg az uniós pénzek hiányában – nem lehet megvalósítani.

Most viszont – és ez döntő lehet – Tusk hazaviheti a pénzeket. Ő egy européer, kívülről- belülről ismeri az uniót, illetve az unió őt, s ha valóban megkapja a kormányalakításra a megbízást, akkor a lengyeleknek nagyon szép karácsonyi ajándékuk lehet – hívta fel a figyelmet Gordon egy érdekes tényre. 

Mekkora pofon elé néz Orbán, akár az Európai Unióban, akár a V4-együttműködésben, akár a kétoldalú kapcsolatokban Tusk győzelme miatt? – kérdeztük. Gordon szerint ezt múlt időbe kell tenni, ugyanis a pofon már elcsattant. Hogy mi lesz később, azt persze nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Tusk van annyira reálpolitikus, van annyi nemzetközi tapasztalata, s olyan politikusi vénája, hogy nem a rossz viszony kialakítására fog törekedni a magyar kormánnyal, nem fog ellenségesen fellépni Orbánnal szemben, bár a magánkapcsolatban persze szívélyes sem lesz, de hát ők ketten nem kedvelik egymást. „Az adjon Isten, az meglesz, de azt nem lehet megjósolni, hogy milyen lesz a magyar kormány részéről a fogadj Isten” – fogalmazott Gordon. Azt biztosra veszi, hogy az Európai Unión belül megszűnik a két ország egymásra támaszkodása, „mindketten járják majd a maguk útját”. A visegrádi együttműködés sem biztos, hogy helyreáll, de – mint mondta – szerinte nem biztos, hogy helyre kellene állnia.