Lesz Lex-Portik?

HírKlikk 2024. január 30. 17:00 2024. jan. 30. 17:00

Póta Péter bíró szemébe öntött egy pohár kávét ifjabb Portik Tamás kedden reggel, amikor az megérkezett a Fenyő per tárgyalására. Előtte elfogultsággal vádolta a bírót. Portik fiát rendőrök vezették el a helyi kapitányságra.

A több hónapos szünet után folytatódott per ezek után azzal indult, hogy a vádlott, Portik Tamás bűncselekménnyel vádolta meg a bírót. Azt javasolta, hogy adja le az ügyet, vagy zárják ki őt, hiszen szembekerült a fiával, aminek következtében eljárás indul.

Portik Tamás majdnem három hónapja, a november 7-i tárgyaláson immár hetedszer is ügyvédcserét jelentett be. Akkor a perbeszéde előtt álló, egyébként is általa másodszor felkért Szikinger Istvánt menesztette. Így a november 14-re tervezett ítélet elmaradt. Takács Gergely Tihamér, Szikinger István, Icsu Róbert, Vincze Tamás, Csontos Zsolt, majd újfent Szikinger István után a mai tárgyaláson Danicz Linda személyében újabb kirendelt ügyvéd képviselte volna. Ő kellő felkészülési időt kért és kapott a bíróságtól. Póta Péter bíró azonban a mai naptól kezdődően nyolc egymás utáni munkanapra tárgyalást rendelt el, nyilván annak érdekében, hogy Portik Tamás ne húzhassa tovább az időt. Ám hiába: Portik menesztette Danicz Lindát is. 

Márpedig a bíróság addig nem hallgatja meg az utolsó szó jogán a Fenyő-ügy két vádlottját, Gyárfás Tamást és Portik Tamást, amíg Portik ügyvédje nem mondja el perbeszédét. Ítélet pedig csak ezután születhet, azt mindkettőjükre egyszerre kell meghozni, miután Portik és Gyárfás perét 2019-ben összevonták. Egy másik ügyben született 28 éves büntetését 13 éve megkezdő Portiknak viszont semmi sem sürgős. Ez aligha mondható el Gyárfás Tamásról.

A keddi tárgyaláson megjelent Vincze Tamás ügyvéd is, akit a bíró újra kirendelt Portik védelmére, miután egyszer már nyolc hónapig képviselte őt. Csakhogy a vádlott és újabb ügyvédje is azt közölte, megszűnt közöttük a bizalom, emiatt Vincze az ügyben nem járhat el.

Az ügyész felhívta a figyelmet, ő már tavaly észrevételezte, hogy Portik tudatosan késlelteti az ítéletet. A jogszabályi hiátust kihasználva cserélget ügyvédet, hol leváltja, hol pedig visszahívja őket. Az ügyész szerint nem kizárt, hogy Portik fia is azért támadt a bíróra, hogy Póta Pétert elfogultsággal vádolhassák.

Portik Tamás az elhangzottak ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy új ügyvéd járjon el a képviseletében, s az ismét kellő időt kapjon a felkészülésre. A szavát adta, hogy azt már nem fogja lecserélni. 

Kétségtelen, hogy gazdag az ügyvédi kamara négyjegyzéke, mégis joggal merülhet fel a kérdés, vajon ezt meddig lehet csinálni? Tanulva Portiktól, a jövőben ezt a módszert bárki követheti? Megszületik a Lex-Portik?

Póta Péter bíró a történtek ismeretében részletesen kifejtette, hogy Vincze Tamásnak kirendelt ügyvédként el kell járnia. Portik és Vincze közölte, fellebbeznek a döntés ellen. Vincze még hozzátette, hogy nem is készült fel, a jegyzetei sincsenek nála, ha el is fogadja a bírói végzést, legalább hétfőig haladékot kért. A bíró az érvelést nem fogadta el, közölte, hogy 13 órakor folytatódik a tárgyalás. Az ügyésznő arra kérte az ügyvédet, hogy menjen haza a jegyzeteiért. Ez meg is történt, de az ügyvéd közölte, nem kívánja a védőbeszédét azonnal megtartani. A bíró ezután Gyárfás Tamásnak adta meg az utolsó szó jogát. 

Az egykori újságíró és üzletember kitért arra, hogy a több mint négy éve tartó tárgyalássorozat megváltoztatta életét, annál is inkább, miután ártatlanul vádolták őt meg azzal, hogy köze lehet Fenyő János meggyilkolásához. Felidézte, hogy a gyilkosság idején már vitája sem volt Fenyővel, hiszen azokat korábban rendezték. Mint mondta, évek óta mást sem tesz, mint kutatja ártatlansága bizonyítékait, próbálja dokumentálni, leleplezni az ügyben keletkezett hazugságokat, a koncepciósan összerakott hamis állításokat. Szerinte egyértelmű bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy nem az ő felbujtására ölték meg Fenyőt.  

Gyárfás után a bíró Portik Tamásnak adta meg a szót, ő azonban azt kérte, hogy csak másnap kezdhesse meg mondandóját, amelyet többnaposra tervez. A tárgyalás szerdán folytatódik.