Leváltották a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatóját
Új célok és új stratégia mentén folytatja a GKI Gazdaságkutató Zrt. A hétfői igazgatósági ülésen új célkitűzésekről és stratégiáról egyeztettek a igazgatóság tagjai. A következő időszak elsődleges feladata, hogy megtörténjen a GKI digitális átállása, és elkezdjék használni a mindennapi tevékenységük során a digitális kulcstechnológiákat – elsősorban a mesterséges intelligenciát.
A menedzsment számára fontos a megújulás, a digitális adatanalitikai és AI-megoldások bevezetése, ugyanakkor meggyőződésük, hogy ehhez új csapatra van szükség – írták a kutatócég közleményében.
Ennek megfelelően, az igazgatóság a hétfő reggeli döntésével visszavonta Molnár László vezérigazgatói megbízatását. Az igazgatóság elnöke kifejezte köszönetét Molnár eddigi munkájáért és vezetői szerepvállalásáért: az elmúlt években elkötelezett szakmai irányítása mellett a GKI jelentős fejlődésen ment keresztül, erősítve piaci pozícióját és szakmai elismertségét.
Vezetésével a kutatóintézet innovatív elemzésekkel, megalapozott gazdasági prognózisokkal és hiteles szakmai munkával járult hozzá a magyar gazdaság jobb megértéséhez. Munkássága meghatározó volt a GKI stabilitásának és fejlődésének biztosításában. A döntés nem érinti Molnár László Igazgatósági tagságát és munkaviszonyát sem. A további együttműködésről a felek közösen határoznak majd a GKI 2025. évi közgyűléséig rendelkezésre álló időben.
A 24.hu emlékeztet: a GKI már korábban tulajdonosváltáson ment keresztül: meghatározó vezetői, Vértes András, Karsai Gábor és a felügyelőbizottság korábbi elnöke, Akar László 2022 végén adták el részesedésüket. A vevő a Jövő Kommunikációja Alapítvány volt.
2024 nyarán új tagként bekerült a GKI menedzsmentjébe Hannya Nimer és Zalán Helga. Előbbi, a líbiai származású, évtizedek óta Magyarországon élő pénzügyi közgazdász átvette a vezérigazgató-helyettesi posztot Karsai Gábortól, Zalán pedig Nimer operatív munkatársa.
Nimer egyebek mellett az MGV Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zrt. igazgatósági tagja, valamint a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságát irányító, fideszes Papcsák Ferenc tanácsadója.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. július 15-i adása itt nézhető meg: