Ligeti Miklós: a hatalom érdeke, hogy átláthatatlan legyen a rendszer

HírKlikk 2023. január 12. 07:40 2023. jan. 12. 07:40

Az elmúlt 12 év alatt a tao összege már meghaladta az ezer milliárd forintot. Az Orbán-kormány törvényileg úgy elrendezte ezt a rendszert, hogy még az Európai Bizottság sem talált benne kivetnivalót. A kétség azonban mindig ott marad az átláthatóság hiánya miatt, mert feltételezhetően ezek a pénzek nemcsak a sportban hasznosultak – vélte Ligeti Miklós. A Transparency International Magyarország jogi igazgatójával Németh Péter beszélgetett a Klikk Tv Mélyvíz című műsorában.

A tao-pénzekkel már egy jó ideje foglalkozik a Ligeti Miklós által képviselt intézmény, amely most arra a 800 millióra is figyel, amit Felcsúton a Puskás Akadémia kapott egy fedett, műfüves pálya építéséhez. „Nagyon konzervatív forrásból tájékozódom, csak a zárszámadási törvénynek hiszek” – mondta határozottan a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, majd hozzátette, ebből ki lehet olvasni, hogy mekkora pénz nem folyt be a társasági adó kasszájába. 

Szerinte nem a látványcsapat sporttámogatása az egyetlen, ami veszteségsort képez a társasági jövedelemadó bevételében, hiszen vannak beruházási adókedvezmények és léteznek zöldmezős, innovációhoz kapcsolódó kedvezmények is, de ezek összege eltörpül a látványsportéhoz képest. 

Önmagában az, hogy az állam akár az adóbevételek terhére, közpénzből nagyon nagy támogatásokat juttat a sportcélokra, legyen az tömegsport, látványsport, élsport az önmagában jó, nem kritizálható. Viszont mivel a hatalom engedte, hogy átláthatatlan legyen a rendszer, megengedte azt is, hogy a cégek súlyozzanak aszerint, hogy tényleg egy olyan rászoruló sportszervezetnek adják a pénzt, ahol fociznának, de nem telik sportcipőre, nincs fű a pályán, vagy úsznának, de nincs víz a medencében, vagy a hatalomnak fontos szervezeteknek juttassanak. Ez utóbbi viszont a hatalom lekötelezettjeit szolgálja – magyarázta.

A hatalom viszont ezt törvényileg elrendezte olyannyira, hogy az unió is jóváhagyta, mert az EU szemszögéből nézve, ez állami támogatás, a kormány az adóbevételéről mond le a sportszervezetek javára, tehát nem lehet korrupciónak nevezni. 12 év alatt ez az összeg már meghaladta az ezer milliárd forintot, azonban a kétség mindig ott marad az átláthatóság hiánya miatt, mert feltételezhetően ezek a pénzek nemcsak a sportban hasznosultak – vélte Ligeti Miklós. Ahogy mondja, ők viszont nem tudnak vádat emelni az ügyészség, vagy nyomozást indítani a rendőrség helyett, és nem tudják visszafordítani az átláthatatlan szabályozást sem. 

Azok a cégek, amelyek kapcsolatba kerülnek a kormányzattal, előzékenyen adnak pénzt és mondanak le adópénzekről például Felcsút javára. Ligeti szerint, sportszakmai szempontok alapján, ha a Felcsút olyan ügyesen zsonglőrködne a pályán, mint azt a tao-pénzekkel teszi, akkor Messi és Ronaldo könyörögne, hogy itt játszhassanak. Majd, azzal folytatta, hogy a rendszerszintű korrupciós kockázat a tao-pénzekben az, hogy a közpénzt végleg elvonják az adózás alól. 

Teszik ezt úgy például, hogy egy építkezési beruházásokkal foglalkozó cég miután közpénzt nyert a munkájához, az adóját elküldi tao-ként egy olyan sportszervezetnek, amelyiknek éppen egy új sportlétesítményt kell megépítenie, a szervezet pedig pont azt a céget bízza meg a kivitelezéssel, amelyik a pénzt küldte neki – ismertette a folyamatot Ligeti Miklós. 

„A probléma az, hogy Felcsút egyfajta közpénz-mágnes, vagy közpénz-temető. Az én utolsó információim szerint, 35 milliárd forint érkezett különböző céges és állami csatornákon a településen lévő labdarúgó szervezetekhez 2021-ig” – mondta a jogi igazgató. Szerinte, ami a településen szó szerint kiépül, ahogyan azt a miniszterelnök is mondta, a Holdról is látszik, és a sor ezzel még nem ér véget. Mert Felcsút leakasztott másfél milliárd forintot turisztikai célokra, azért, hogy a helyi záportározóból csónakázó tavat és turisztikai promenád teraszt építsenek. Ennek a részleteiért is pert kellett indítaniuk, amit meg is nyertek. Sőt, az is kiderült, hogy hárommilliárd forinttal még túl is támogatták Felcsútot. 3300 millió forinttal több pénz ment, mint amennyit le lehetett volna könyvelniük. Ezért a már beérkezett túltámogatáshoz utólag kértek a labdarúgó szövetségtől jóváhagyást, hogy még azt is megkaphassák – sorolta Ligeti Miklós.

A Klikk Tv Mélyvíz című műsora itt nézhető meg.

Forrás: Hírklikk